Korán ébredtem. Összepakoltam. Ráérek. Reggeli megvolt, bugyi a bőröndben, virágokat behoztam, takarót kimostam, ablakot becsuktam, redőnyt lehúztam – indulás. 3 óra. Élveztem a vezetést, bár a gödrök kerülgetése sok energiát kivett belőlem. Magyar utak.
Érkezés. Szobafoglalás 14.00 órától. Irány a város. Tiszaaaa – szerelem első látásra. Le a homokos partra. Beledugtam az ujjam. Először csak egyet, aztán mind az öttel a vízzel játszottam, túrtam a homokot, rajzoltam, élveztem. Mintha csillámporral lenne tele, ragyogott a napsütésben. Nekem játszott a fény. Bár megállna az idő! Az 5. nyár egyedül. Elindultak a gondolatok. Inkább indulok én is.
Sok ember, fagyi, terasz, beszélgetések, szófoszlányok. Nevetés, zene, zaj. Nincs hova leülni, úgyhogy megállok ott, ahol vagyok. Gyönyörű épületek. Fényképezek. De vonz a víz. Vissza a partra. Leülök a lépcsőn. Ahogy mások is. Párok csavarodnak egymásra, családok szaladnak az elszabadult gyerekek után, fiatalok egykupacban söröznek. Kell nekem is egy. Nézem a vizet.
Nincs terv. Poharam szorongatva szívom a szálon át a mesterséges boldogságot. Kicsit ellazulok. Visszabaktatok a szállásra. 14,7 km, pedig kocsival jöttem 😊
Holnap nagy nap lesz!
