Tele van élettel ez a fiú. Imádom energiáját. Nagyon jó hatással van rám az életem több területén is. Ösztönöz a futásra. Tegnap futott le egy félmaraton, irtó büszke vagyok rá, nagyon ügyes. Sajnos én erre nem vagyok képes, pedig már négy éve futok. Szerettem volna félmaratont futni, de olyan sok sérülésem volt már, hogy elengedtem. De most újra kitűztem jövőbeni célnak. A munkámban is ösztönöz. Azt érzem, hogy jobban oda kell tennem magam, többet kell vállalnom, és jobban helyt kell állnom, hogy elismerjenek. Bár úgy gondolom, hogy eddig is elismertek, de lehetek ennél több és jobb is. Viszont ehhez tanulnom kell. És erre is biztat, hogy menjek iskolába, s tanuljak. Nem is értem mire vártam eddig. Ja, de, nem tudom megfizetni. 😊 De megpróbálok támogatást kérni a munkahelyemtől. Most újra úgy érzem, hogy van remény, lehet még diplomám.
Szeretem figyelni, ahogy pörög, ahogy száguldanak a gondolatok a fejében, és beszél. Beszél, beszél mindenről, ami eszébe jut. Elmesél egy izgalmas sztorit, ami vele történt, vagy valaki mással, vagy a munkájában megtörtént érdekes kihívásról beszél, vagy mi volt az utolsó meetingen, vagy mi a terve, a célja, és közben mosolyog, és mondja, mondja. Én meg csak figyelem, hallgatom, meghallgatom… Figyelem a szemét, ahogy csillog az értelem benne, a száját, a puha száját, nézem a nyakát, a hosszú ujjait, a karját, ahogy megfeszülnek rajta az izmok.
Tele van élettel. Energiát kapok tőle. Teljesen fel tud tölteni. Aztán elmegy. Becsukom az ajtót, és azonnal támad. Súlyos takarót borít rám a magány. Nem tudom levetni magamról, úgyhogy cipelem. Nyomaszt, és néha úgy érzem megfulladok a súlya alatt. De kibírom, mert ki kell bírnom. Mert lesz holnap.
