Tudjam hol a helyem!

A tegnapi beszélgetésünk után eléggé elszomorodtam. Nem csak azért, mert megint hullámvölgyben vagy, hanem azért is, mert néha elfelejtem, hogy honnan jöttem, hol tartok most, és milyen óriási szakadék áll közöttünk. Eleinte azt gondoltam, hogy elég, ha az érzéseimből építek hidat. Sőt, az utóbbi időben nem is gondoltam arra, hogy kell híd, egyszerűen elfeledkeztem a szakadékról. Én egy egyszerű, vidéki lány vagyok. Amit elértem (ugyan nem sok), de magamtól értem el. És most is csak magamra számíthatok. Nincs vagyonom, nincs pénzem, és nincsenek értékeim. Tudok és merek nagyot álmodni, de nem nőttem fel megvalósításukhoz. Soha nem lesz semmim. Mindig is egy egyszerű, vidéki lány leszek. Nem tudom, hogyan hihettem el, hogy pont én kellek majd Neked. De tegnap helyrebillent a világegyetem, és a helyemre kerültem én is. Vissza az albérletembe, az egyszerű, sivár életembe. Ahol még gondolati szinten sem jelenik meg Dominika. Mert annyira nagyot még álmodni sem merek. De nem is kell, hiszen senki nem kérte!