Újra elkezdett fájni a derekam, a gerincem. Ez az a fájdalom, amivel nem tudok mit kezdeni. Apróbb eszközeim vannak ellene, amelyek van, hogy segítenek, van, hogy csak csitítja, van olyan is, hogy semmi hatása. Az borzasztó. Sem állni, nem ülni, sem feküdni nem jó. A mozgás jót tesz. Viszont éjjel mit mozogjak? Sétálok a lakásban, fel-alá a folyosón, ruhákat hajtogatok, ki- vagy bepakolom a mosogatógépet, nagyon mást nem tudok csinálni. Ráadásul, 2 perc után a lábaim nagyon fáradtak, és alig várom, hogy leüljek. Leülök, és akkor nem jó. Derékszögben a legjobb, de akkor sem mindig. Úgy tudok picit aludni.
Hogy mit tudok tenni ellene? Este mindig veszek be egy 50 mg-os Tramadolt. Ezt ki tudom egészíteni egy Appranax-szal. Az jó csontokra, és tényleg, valamikor segít. Amikor nem, akkor jégzselé. Vagy forró zuhany a fájó részre, bebugyolálom magam törölközőbe, hogy sokáig meleg legyen. Viszont éjjel visszaveszik a víz hőfokát... Nem jöttem rá, hogy melyik a jobb. A fagyasztás vagy a melegítés. Talán a melegítés. Azt vettem még észre, hogy mikor a fájdalomtól idegállapotba kerülök, a zuhany jót tesz. Eltreli a gondolataimat, mozgok is, kizökkent a lelkiállapot spirálból.
Múlt héten pénteken meghívtam vacsizni Őt, mert felfúrta a függönykarnist, segített feltenni a függönyökat, és megjavította a wc tartályt. Rengeteget segít. Készültem. Csakhogy, péntekre már két éjjel nem aludtam, feszült a hasam és fájt a derekam. Munka után igyekeztem haza, aludtam 2 órát, hogy el tudjak menni vacsizni. Jót beszélgettünk, az étel finom volt, de nagyon ramatyul voltam. Hazavitt és elköszöntünk egymástól. Szombatra valahogy elmúlott, így elmentünk Győrbe fürcsizni. Az egész nap jó volt, kivéve, hogy a sok víz és más miatt tele volt a hasam, és nem tudtam enni. Ettől teljesen legyengültem. De alapvetően jó volt. Vasárnap már iszonyúan fájt a derekam, előtte éjjel kezdődött. Amikor semmi nem jó, sehogy nem jó. Alig tudtam hazamenni Anyámhoz. Sirdogáltam. Ilyenkor elmegy az életkedvem teljesen. Délutánra kicsit jobban lettem, akkor raktuk fel a függönyöket. Vasalás közben le kellett ülnöm, nem tudok sokáig egy helyben állni. Aztán jött az éjszakat. Szokásos katasztrófa. Hajnalban keltem, mentem leszívásra.
Még a vonatig elvoltam. A vonaton bóbiskoltam. És elszállt minden erőm. A metrón iszonyú tömeg volt, nem is szálltam fel, asszem a harmadikkal mentem csak el. Az Üllőin azt hittem elájulok, csoszogtam, csak raktam a lábaim magam elé, hogy haladjak, nem gondolkodtam. A leszívás rendben ment, 2,8 liter. Rengeteg. El kell gondolkodnom, hogy megint csapot ültetnek be. Tényleg jobb lenne, de attól fájt a hasam. És olyan sokminden fáj... Megbeszéltük a CT előtti leszívást, az onkológusom kell megkérni.
Üres hassal, üres gyomorral, kimerülve elindultam a munkahelyemre. Alig vártam, hogy leszálljak a metróról. Kelenföldön leültem pihenni, hogy összeszedjem magam és tudjak bemenni dolgozni. Bevettem a gyógyszereimet és ettem picit. Mikor beléptem az irodába, mindenki kérdezte, jól vagyok-e, nagyon szarul nézhettem ki. Aztán használtak a gyógyszerek, és nagyon jó napom volt. Jó volt a kollégák között lenni, feladat is volt, végül jó nap volt.
Nem tudom semmihez sem kötni, hogy mikor hogy vagyok. Nem tudom befolyásolni. Egyszerűen tudomásul veszem. Ha rossz minden, próbálom túlélni. Ha jó, akkor élvezem.
Mást nem tudok tenni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése