Drága Barim!

Az első pillanatban tudtam, hogy Te vagy az!

Hülyeség, de szerintem minden nőben él egy férfi ideál. Az enyém magas, sötét haj, sötét szem, borosta vagy szakáll, széles vállak, kis pocak, hosszú lábak. A fotódon olyan „kölyök” arcod volt, nem sokat láttam belőled a kis bélyegképen. Nagyon tetszett, hogy az üzeneteidben megnyomtad a betűket. Igennn, tetszett. Gondoltam akkor így is beszélsz. Szimpi. Egy nap az üzeneteid olvasgatásával elég volt ahhoz, hogy látni akarjalak. És Te is benne voltál. Egy kicsit tépelődtem, hogy ha valakinek nincs szilveszterre programja, az gáz. A következő pillanatban rádöbbentem, hogy nekem sincs. :-)

Csak pár perccel érkeztem előtted. Mellém gördültél. Kiszálltam. Te is. Magasan, vékonyan, szőkén, frissen borotválva, mosolyogva. Irtó zavarban voltam. Nem is emlékszem miről beszélgettünk. Te igen? Hülye kérdés volt. Biztos emlékszel. Nagyon okos vagy. Mindent tudsz! De tényleg mindent!

Jó volt a MOL kúton melegszendvicset majszolni. Sosem volt még ilyen érdekes élményem. Aztán Nálad a császármorzsa, majd éjfélkor a levendulaszörp. Bár a csajok a lelkemre kötötték, hogy ne üljek be az autódba, és óránként le kellett jelentkeznem, de egy pillanatig sem féltem. Persze azért megkértelek, hogy ne nyírj ki. És mikor mondtad, hogy hát még Te mennyire félsz! Mert a taxisgyilkosságok… mi van ha átvágom a torkod? Rögtön tudtam, hogy ugyan olyan hülye vagy, mint én! Jól éreztem magam veled. Életem legérdekesebb szilvesztere volt.

Aztán a moziban végigcsókolózott film… ahogy simogattad a combom… Teljesen oda voltam érted.

Talán még két vagy három jó hét volt utána. A Burger Kingben, mikor tolni kellett a szendvicset a szádba, hogy minél nagyobb legyen a harapás, hogy beleettél a kajámba kérdés nélkül, hogy etettél, hogy otthon bekuckózva sorozatot vagy filmet néztünk. Tetszett, hogy nem hordhattam ruhát nálad, hogy mindig rend és tisztaság volt, és mindig mostál… :-) És a tekinteted… soha nem fogom elfelejteni. Mikor a szemembe néztél, engem láttál. Éreztem a lelked, hogy teljesen átadtad magad nekem. Randik az Auchanban, Bauhausban, kísértelek fodrászhoz, szoláriumba, Sió Pláza gyerekosztály, szemüvegkeret választás. Mindig Rád emlékeztet, mikor tükörbe nézek.

Egyik napról a másikra tűntek el a szívecskék a levelidből. Még rá is kérdeztem. Talán 3 hét telt még el, ami már csak miattam volt. Éreztem, hogy nem akarsz. Távolságot tartottál. Aztán már látni sem akartál, majd már nem is kerestél.

Még most sem értem mi történt. Soha nem magyaráztad meg. Sajnálom. Talán túl kevés voltam neked. Egy egyszerű vidéki lány... rengeteg szeretettel... 

Nem sokan olvassák a blogom, de aki ismer, az tudja, hogy állandóan búcsúzkodom. Szinte csak lezárt ügyeim vannak. De valahogy tőled nem tudok elköszönni. Egy értékes, okos ember vagy! Láttam a lelked! Nem tudom ki tett tönkre. Hogy ki bántott meg ennyire. De sajnos én is labilis vagyok. Nem tudom, hogy egyszer majd rendbe jövök-e, hogy tudok-e újra boldog lenni. De veled az voltam. Igaz, nem tartott sokáig. Ezért úgy döntöttem, Tőled nem köszönök el. Természetesen nem foglak zaklatni. De nem, nem köszönök el!

Te kötötted a csuklómra, azóta viseltem: