Csak álom volt

Szívemben tele szerelemmel, mosollyal az arcomon ébredek. Annyira jó érzés mikor fontos vagyok valakinek. Mikor számítok. Kicsoszogok a mosdóba, belenézek a tükörbe. Figyelem az arcom. Ilyennek szeret. Amilyen vagyok. Mindegy, hogy elcsúszott a sminkem, ráncos a szemem, az egész lényemet szereti. Ahogy vagyok. Felnevetek. Nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott.

Készítek egy kávét, és leülök a kanapéra. Csinálok egy körkapcsolást. Közben eszembe jut, milyen jó volt utoljára Siófokon. A fagyos Balaton. Ahogy bebújtam a kabátja alá, ahogy magunkra húzta a kapucnit csókolózás közben. Mennyire felszabadultak voltunk. És a pénteki well being day! Az egész napot együtt töltöttük. Dolgoztunk is, meg mást is csináltunk közben, felváltva. Pizzát rendeltünk, és rengeteget beszélgettünk. Szeretem, hogy kicsit félrecsúszik a szája, mikor beszél. És ugye csak mondja, mondja. Szeretem a hangját.

Ahogy fogy a kávé, úgy kopik az álom. Valami nem stimmel. Körbenézek a nappaliban, s kezd betolakodni a tudatomba a valóság. Végig húzom tenyerem a takarón. Mindig lelóg a lába, biztos kényelmetlen neki, de sosem panaszkodik.

Egyedül ülök a nappaliban. A kávé elfogyott. A valóság utolért. Csak álom volt. Az ölelése, a csókja, az érintése, a hangja. De milyen szép álom volt, szinte elhittem. Még egyszer megérintem a takarót. Csak nézem. Nagy levegő. Ideje felöltözni, mennem kell. A törölközőjét bedobom a szennyeskosárba. Csak álom volt.

Én nem bántam meg

Nem bántam meg semmit. Hogy akkor ott a parkban úgy döntöttem, hogy ennyi fagyi után már nem sétálhatsz ki csak úgy az életemből. Nem bántam meg, hogy közel engedtelek a szívemhez, amit azóta már annyiszor összetörtél. Nem bántam meg, hogy magaddal sodortál úgy, hogy nem tudjuk hova, merre haladunk. Hogy magadhoz ölelsz, amikor nem lehet. Hogy titokban írod, hogy szeretsz.

Nem így akarom élni, leélni az életem. Nem tudom mit hoz a jövő. Hiányoznak a veled töltött mindennapok, melyeket sosem éltem meg. Egy egyszerű bevásárlás, mikor egy helyre megyünk haza, egy vacsora, mikor elmeséljük milyen napunk volt, mosogatás, egy pohár bor, esti tévé, hogy álmosan mellém bújsz az ágyba. És reggel is ott vagy. Megkezdjük a következő napot. Együtt. És tudom, hogy aznap is velem leszel, és hozzám térsz haza.

Most is velem vagy. A gondolataimban. Átélem a lopott órákat, újra és újra. Ebből merítek erőt. Csodálatos férfi vagy. De sajnos nem tartozol hozzám. Több a rossz, mint a jó ebben a kapcsolatban, de valahogy mégsem bántam meg. Jó embernek tartalak. Egyszerűen jó vagy. Úgy ahogy vagy.

És én nem bántam meg!