Csak álom volt

Szívemben tele szerelemmel, mosollyal az arcomon ébredek. Annyira jó érzés mikor fontos vagyok valakinek. Mikor számítok. Kicsoszogok a mosdóba, belenézek a tükörbe. Figyelem az arcom. Ilyennek szeret. Amilyen vagyok. Mindegy, hogy elcsúszott a sminkem, ráncos a szemem, az egész lényemet szereti. Ahogy vagyok. Felnevetek. Nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott.

Készítek egy kávét, és leülök a kanapéra. Csinálok egy körkapcsolást. Közben eszembe jut, milyen jó volt utoljára Siófokon. A fagyos Balaton. Ahogy bebújtam a kabátja alá, ahogy magunkra húzta a kapucnit csókolózás közben. Mennyire felszabadultak voltunk. És a pénteki well being day! Az egész napot együtt töltöttük. Dolgoztunk is, meg mást is csináltunk közben, felváltva. Pizzát rendeltünk, és rengeteget beszélgettünk. Szeretem, hogy kicsit félrecsúszik a szája, mikor beszél. És ugye csak mondja, mondja. Szeretem a hangját.

Ahogy fogy a kávé, úgy kopik az álom. Valami nem stimmel. Körbenézek a nappaliban, s kezd betolakodni a tudatomba a valóság. Végig húzom tenyerem a takarón. Mindig lelóg a lába, biztos kényelmetlen neki, de sosem panaszkodik.

Egyedül ülök a nappaliban. A kávé elfogyott. A valóság utolért. Csak álom volt. Az ölelése, a csókja, az érintése, a hangja. De milyen szép álom volt, szinte elhittem. Még egyszer megérintem a takarót. Csak nézem. Nagy levegő. Ideje felöltözni, mennem kell. A törölközőjét bedobom a szennyeskosárba. Csak álom volt.