Nem bántam meg semmit. Hogy akkor ott a parkban úgy döntöttem, hogy ennyi fagyi után már nem sétálhatsz ki csak úgy az életemből. Nem bántam meg, hogy közel engedtelek a szívemhez, amit azóta már annyiszor összetörtél. Nem bántam meg, hogy magaddal sodortál úgy, hogy nem tudjuk hova, merre haladunk. Hogy magadhoz ölelsz, amikor nem lehet. Hogy titokban írod, hogy szeretsz.
Nem így akarom élni, leélni az életem. Nem tudom mit hoz a jövő. Hiányoznak a veled töltött mindennapok, melyeket sosem éltem meg. Egy egyszerű bevásárlás, mikor egy helyre megyünk haza, egy vacsora, mikor elmeséljük milyen napunk volt, mosogatás, egy pohár bor, esti tévé, hogy álmosan mellém bújsz az ágyba. És reggel is ott vagy. Megkezdjük a következő napot. Együtt. És tudom, hogy aznap is velem leszel, és hozzám térsz haza.
Most is velem vagy. A gondolataimban. Átélem a lopott órákat, újra és újra. Ebből merítek erőt. Csodálatos férfi vagy. De sajnos nem tartozol hozzám. Több a rossz, mint a jó ebben a kapcsolatban, de valahogy mégsem bántam meg. Jó embernek tartalak. Egyszerűen jó vagy. Úgy ahogy vagy.
És én nem bántam meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése