Biológiai kezelés vége

 Ma voltam vérvételen. Nagyon csúnya a kezemen a bőr, ezért úgy döntöttem, megvárom a doktornőt, és megmutatom neki. Nehézséget jelent a kulcs elfordítása a zárban, a kilincs lenyomása, cizpár stb., minden, amihez kellenek az ujjaim. Nem akarok kezet mosni, mosogatni, ilyesmi. Reped, fáj, ég. A vérképem jó lett, szerdán folytatjuk a kezelést, ez már a 11. lesz. Viszont a bőrömet megmutatta a főorvosnak is, és úgy döntöttek, hogy a biológiai kezelést nem kaphatom tovább. Ha az utolsó kezelésre rendbe jön (3 hét), akkor még kapok egy adagot, de most nem adnak. Én mondtam, hogy kibírom, nem baj ha fáj, de nem engedik. Nagyon sajnálom, mert ez ment kimondottan a májamra. De azt mondta a doktornő, hogy higgyem el, hogy hagyon sok kezelést kaptam. 

Majd meglátjuk, mire lesz elég...

10. kemoterápia

 Nagyon fáradt voltam. Sokat dolgozom az utóbbi időben, és ott a suli is. Vagy a munkahelyemen vagyok, vagy beadandót írok, és ha egyik sem, akkor a barátokkal töltöm az időt, hogy valami jó is történjen velem.

Benéztem egy időpontot, úgyhogy kedden este moziba mentem egy barátommal. Sokáig dolgoztam, hazafele pedig egy baleset miatt dugó volt, így nagyon kevés időm maradt. Beszaladtam a boltba vízért, és néhány apróságért, amire a kórházban szükségem volt. Mindent egykupacra hánytam az asztal közpére, tiszta sapkát vettem fel, s indultunk moziba. A film előtt beugrottunk egyik kedvenc helyünkre vacsorázni. Császármorzsát ettünk, isteni finom volt. Sajnos eperlekvárt adtak mellé, így azt nem ehettem meg, de anélkül is jó volt.

A film érdekes, dokumentumfilm jellegű volt. A címe a Hűség. Hát igen... ajánlom mindenkinek!

Későn értem haza. Zuhany, ágy. Fáradt voltam. Reggel korán keltem. Bepakoltam a bőröndöt, s indultam a sétámra a kórházig. Nem volt hideg, szép őszi nap volt. A szokásos útvonalamon mentem, de valahogy most tovább tartott az út. Lehet azért, mert nézelődtem, csodaszép őszi színekben pompáznak a fák. Sírtam is. Szokás szerint. Hangolódtam. Nem akarok meghalni.

8 előtt pár perccel érkeztem. A betegfelvételen második voltam. Türelmesen vártam. Mikor behívtak, meglepő beszélgetésben volt részem. A hölgy kiöntötte nekem a szívét, hogy mennyire magányos, milyen rosszak az esték egyedül. Nagyon érzékeny volt. Könnyes volt a szeme. Megértem. Átérzem. Beszélgettünk a családállításról, jóslásról, asztrológiáról. És hogy hogyan kellene élni. Sokáig nem maradhattam nála, sok a beteg. Nővérpult, szoba, széken ücsörgés. Ismerkedés a szobatárssal. Kedves volt, egy kezeléssel van előttem. Szarkóma, másik oldali lágyék szarkóma és májáttéttel. A kemótól stagnál, de nem csökkent a mérete. Jól van. Szomorú, nem tudja mi lesz. 

Jött értem az asszisztens. Energiabombaként robbantam be a rendelőbe. Legalábbis a doktornő ezt mondta. Nekem nem tűnt fel, én ilyen vagyok. Ez jó hír. Részletesen elemeztük a vérképem. Még sosem volt ilyen jó. Néhány eltérés van ugyan, de mivel izoláltak, nem jelentenek problémát, és nincs köze a betegségemhez. De jó érzés volt, hogy szánt rám időt. Átbeszéltük a recepteket. A kezelés ugyan az lesz, megyünk tovább. Kipakolás, átöltözés, ágy. Tanulnom kell. Kiselőadásra készülök, és angol ZH-ra. Megjött az anyag. Elsőre találtak vénát, és már folyt is. 

Aztán becsatlakoztam egy meetingre. Ami egész nap tartott. Táppénzen vagyok, ezért bosszantott picit. Utána próbáltam tanulni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy csúszok be az ágyba. Végül a seggem egy mély gödörbe találta magát, a lábaim az égen álltak. Leszakadt alattam az ágy. Ez is csak velem történhet meg. Vicces volt a helyzet. A matrac alátámasztása el volt repedve, és valószínű az én pihe súlyom is elég volt neki, hogy végleg megadja magát. Átköltöztettek a szomszéd ágyba. Reméltem, hogy az nem szakad le alattam :-).  A tanulás aznap nem nagyon ment. Zenét hallgattam, hogy teljen az idő. 

A következő nap tanulással kezdtem, reggel fogott az agyam. Szépen haladtam. Az aznapi meetingekre nem csatlakoztam be, mert nem volt kedvem. És ezt így nem is lehet csinálni. Kaptunk új szobatársat, májbiopsziára jött, mert nem tudják, hogy milyen foltok vannak a máján. Délután jött értem a pszichológus. Ennek nagyon örültem. A félelmeimről beszéltünk. Elkezdtem tartani attól, ha véget érnek a kezelések, mi lesz velem? Mi lesz velem, ha elengedik a kezem, és háttér nélkül, magamnak kell boldogulnom az életben? Megnyugtatott, hogy hozzá továbbra is járhatok. Aztán magamról beszéltem, hogy milyen egyedül élni ezzel a betegséggel. És hogyan tovább. Nem vagyok nő, elvesztettem a hajam, csúnya és száraz a bőröm, és ott az a nagy seb a hasamon. Tiszta gnóm vagyok. Megváltoztam külsőleg és belsőleg egyaránt. Ha túl is leszek ezen a betegségen, már sohasem leszek ugyanaz az ember, aki előtte voltam. Más vagyok. Megváltoztam. Kinek is kellene egy ilyen társ? A doktornő szerint mikor elkezdőtött a betegségem, és elindultam a lejtőn, és Ő elhagyott, ezt erősítette meg bennem. Hogy nem kellek, mert nem vagyok már nő, megváltozott a külsőm, és ez már nem kell. Lecserélt egy szebbre, jobbra. Mindenki szebb és jobb nálam jelenleg. Nem tudom mikorra tudom összeszedni magam, és elhinni, hogy én is lehetek jó nő, és kellhetek valakinek. Hogy valaki olyannak szeret, amilyen vagyok. Hogy én is szerethető vagyok. Megint végigbőgtem az 50 percet.

Már csak egyet kellett aludni, és mehettem haza. Az éjszaka nem telt jól. Az új szobatársunk nagyon hangosan horkolt, morgott, krákogott, hangosan ásítozott, beszélt. Borzasztó éjszakánk volt. 

Reggel minden menetrend szerint zajlott. Megkaptam a zárójelentést és a recepteket, kihúzták a tűt, s irány haza. Keresztanyu és Anyu már vártak. Hazavittek, elköszöntünk. Zuhany, alvás. Öltözés, vasútállomás, iskola. Fáradt voltam, de jó volt! A kiselőadásom jól sikerült. Este haza. Zuhany, alvás. Reggel keltem, vasútállomás, iskola. Úgy sikerült összerakniuk az órarendet, hogy volt egy laza 4,5 órás szünetünk. A Corvin plázában töltöttük el, sulis barinőmmel shoppingoltunk, ebédeltünk, kávéztunk, sokat és mélyeket beszélgettünk, nevettünk, és persze én sírtam is. Este haza. Az az nem is, hanem a barátokhoz mentem egyből, 11-ig ott voltam. Zuhany, ágy. Fáradt vagyok.

 

A kezelést jól bírtam, enyhe hányinger, semmi egyéb. A bőröm nagyon száraz. Pedig kezelem. A kezeim tropák. Nagyon fájnak az ujjaim, nehezen nyúlok be a táskámba, fogok meg bármit is. Vörös foltjaim vannak, kiütések, és szinte az összes ujjam elrepedt tőben. Nem baj, kibírom. Csak már legyen vége. 

Fáradt vagyok.

Meg akarok szabadulni a haragtól, ami bennem dolgozik. Ezért felmentelek a haragom alól. Áldást küldök Rád! Légy boldog!

A Lány és a névnapja

 Hajnalban kezdődött. Már hajnalban valakinek eszébe jutott. De csak reggel nézte meg az üzenetet. Addigra már több is várta. Sokan felköszöntötték. Az egész nap erről szólt. Furcsa volt, hogy mennyi embernek eszébe jutott, de jólesett neki. Aztán felmerült az igény egy bulira. Mivel volt energiája, meg is szervezte gyorsan. Úgy volt csak négyen lesznek. De szombatra megduplázódott a létszám, így nyolcan mentek. 

Jó volt a hangulat. Minden egyes nevetéssel, minden egyes jóleső mondattal tudatosult benne az, hogy velük akar maradni. Még nagyon sokszor velük akar lenni. Ahogy teltek a percek, elfeledkezett a repedésekről a kezén, a száraz, vérző orráról, a foltokról az arcán. Csak mikor mosdóba ment, és belenézett a tükörbe, akkor látta meg sapkáját. Még nincs vége. Még sok van hátra. Sokminden van hátra. Visszement a többiekhez, újra nevetett, újra velük volt testben és lélekben. De egy része, egy jelentős része tudta, hogy ez egy múló pillanat. Ami ma van, most van, most kell megélni. Aztán tovább menni. Nem tudjuk mit hoz a holnap.

Az az egy üzenet, amit várt, nem érkezett meg.

9. kemoterápia

 Mivel előző héten kiderült, hogy a vérképem jó, ezért nyugodt szívvel pakoltam össze. Rutinból megy. Összeszórok mindent az asztal közepére előző este, reggel pakolok a bőröndbe. Előző nap (kedden) edzésen vagyok, így tényleg este érek haza. Ilyenkor zuhany, s hangolódom a következő két napra. Kedden este időben elaludtam, szerdán korán ébredtem. Kávé, bootolás. Aztán felöltöztem, bepakoltam a bőröndöt, majd pirítottam kenyeret, hátha hányok, ne üres gyomorral menjek. 7-kor elindultam. Szokás szerint gyalog mentem. Picit sírdogáltam. Hangolódtam a kórházra. Jó ilyenkor egyedül lenni. Odaértem, ahogy kell, háromnegyed 8-kor. Fel a hetedikre, senki nem várt betegfelvételre. Beköszöntem, be is hívtak. Minden oké, vérnyomás 100/80. Biztos ideges vagyok. Mérleg: 51 kg. Nem híztam sajnos. Aztán be az osztályra. Hangosan közöltem, hogy megjöttem. :-) Szoba, ágy ugyanaz. Leültem, s beszélgetni kezdtem a szobatársakkal, hogy teljen az idő. Az egyikük új volt, vele még nem találkoztam. A másik már ismerős arc. Sok embert ismerek már sajnos. 

Hívott a doktornő, megkérdezte hogy vagyok. Jól, mint mindig. Feltettem a kérdéseimet. Ami elhal a májamban daganat, az már nem éled újra. Esetleg lesz másik. 12 kezelést kapok, utána meglátjuk hogyan tovább. Nem lehet előrébb hozni a kezelést, egy nappal sem. Ezt sajnálom, mert ütközni fog a sulival, még nem tudom hogy oldom meg. Gondolom úgy, hogy pénteken nem megyek iskolába. Mindegy, most nem az iskolán van a fókusz. A pszichológusom kérésére/tanácsára most ezen nem fogok aggódni. Az helyett a citosztatikum helyett, amire allergiás lettem, nem kapok másikat. A keretkezelés és a biológiai elég lesz. Nem tudom. Az volt a legütősebb cucc pedig, attól hullott a hajam, attól voltam fáradt, és attól hánytam. Mióta az nincs, újra menstruálok, nő a hajam, és teljes életet élek. Igaz, a biológiaitól még száraz a bőröm, rettenetesen száraz. Mindkét fülem felszakadt egyik este, mikor levettem a garbóm. Minek hord harbót az, aki nem bírja, ugye! Az orrlyukaim is nagyon szárazak, ott is krémezem. És minden részem száraz. Kenem. Minden este, mindenhol. A sebem helyét csak aloe verával továbbra is, nagyon szép. Alig látszik, erre igazán nem számítottam. A hajam szép barna lett, és nő, mindenhol, jó sűrű. Lehet, hogy szülinapomra már sapkát sem kell tennem. Remélem rendben lesz a kezelésem így, a brutál nélkül is.

Szóval elfoglaltam az ágyat, bekeverték a cuccot, és már indult is. Elsőre talált vénát a nővér, aminek szintén nagyon örültem. Csak feküdtem, és néztem, hogy folyik belém a biológiai, amitől meggyógyul a májam. Furcsa. Nem érzek semmit, csak fekszem. Aztán jött a többi. Szépen sorban egymás után. Az ebéd ehetetlen volt, azt sem tudom megmondani mi volt a tányéron. Kekszet ettem. Vacsora egy szelet sajt. Komolyan. A kezeléstől egyébként sem normális gyomornak szerintem ez csak egy rúgás, de nem étel. Délután tanultam, angoloztam. ZH-lesz ma, tehát pénteken, de nem tudok elmenni, majd pótlólag írom meg, megbeszéltem a tanárnővel. Talán picit aludtam is. A délután is elment, zenét hallgattam, kicsit pityeregtem. Éjjel nagyjából aludtam.

A következő nap éhesen ébredtem. Voltam olyan pofátlan, hogy a reggelire kapott két szelet kenyeremet megpiríttattam. Így kimondottan jólesett a reggeli. Délelőtt két meetingen is részt vettem, volt néhány telefonom, szépen eltelt. Ebédre rántotthal volt rizzsel, meglepő, ehető volt. Délután angoloztam. Majd jött értem az onko pszichológus. Jó volt nála, jókat kérdezett, jókat mondott. Végig sírtam, de jó volt. 

Napközben kaptunk egy szobatársat, aki csak jött és még aznap ment is, tehát nem töltötte ott az éjszakát. Szerintem fiatalabb volt mint én. Nem derült ki mi a baja. Már nem tudott járni. Édesanyjával és nagynénjével jött. Szenvedett. Jött hozzá az orvos. Nem kaphat már kezelést. Annyira rossz volt a vérképe, hogy nem élné túl. Egy kemoterápiát kapott, nem reagált jól, a betegség tovább terjedt. Kapott szakorvosi javaslatot fájdalomcsillapítóra, tápszerre, egyéb gyógyszerekre. Mivel Édesanyja el tudja látni, ezért nem fogták bent. Hazaküldték. Ennyi. Nem tudnak tenni érte semmi mást, mint hogy a fájdalmát csillapítsák. Borzasztó volt látni. Anyukája elfordult, megtörölte a szemét. Tudta mit jelentenek ezek a súlyos mondatok. Mint ezelőtt, most sem tudtunk mit mondani. Csak feküdtünk, reméltünk, és hallgattunk. Én meggyógyulok, tudom. De látni ezeket a sorsokat, borzasztó.

Este beszéltem az onko barátnőmmel. Már így hívom. Szerencsére jól reagál az új gyógyszeres kezelésre, amit kap. Elmúltak a fájdalmai, kisebb a hasa, a közérzete is sokkal jobb. Még fáradt, de szerintem ez is múlni fog, ahogy hat a bogyó. Örülök neki, tényleg! Megérdemli a gyógyulást, annyit küzdött már! Szomorkodtunk is, nevetgéltünk is, jót beszélgettünk.

Aztán az esti levélváltás a Fiúval, szokásos. Elköszönés, jó éjszakát, alvás. 

Reggel  korán ébredtem, vártam, hogy húzzák ki a branült. Lefolyt az átmosó, kihúzták, telefonáltam, hogy mehetek haza, felöltöztem, összecsomagoltam, s már úton is voltam. Bőrönd letesz, gyors zuhany, laptop felkap, irány Anyámhoz. S már dolgoztam is. Hamar eltelt a délelőtt.

És most itt ülök. Reggel meg még a kórházban az ágy sarkán. Nehéz átkapcsolni. A munka segít. Már nem sok van. Meggyógyulok!