Mivel előző héten kiderült, hogy a vérképem jó, ezért nyugodt szívvel pakoltam össze. Rutinból megy. Összeszórok mindent az asztal közepére előző este, reggel pakolok a bőröndbe. Előző nap (kedden) edzésen vagyok, így tényleg este érek haza. Ilyenkor zuhany, s hangolódom a következő két napra. Kedden este időben elaludtam, szerdán korán ébredtem. Kávé, bootolás. Aztán felöltöztem, bepakoltam a bőröndöt, majd pirítottam kenyeret, hátha hányok, ne üres gyomorral menjek. 7-kor elindultam. Szokás szerint gyalog mentem. Picit sírdogáltam. Hangolódtam a kórházra. Jó ilyenkor egyedül lenni. Odaértem, ahogy kell, háromnegyed 8-kor. Fel a hetedikre, senki nem várt betegfelvételre. Beköszöntem, be is hívtak. Minden oké, vérnyomás 100/80. Biztos ideges vagyok. Mérleg: 51 kg. Nem híztam sajnos. Aztán be az osztályra. Hangosan közöltem, hogy megjöttem. :-) Szoba, ágy ugyanaz. Leültem, s beszélgetni kezdtem a szobatársakkal, hogy teljen az idő. Az egyikük új volt, vele még nem találkoztam. A másik már ismerős arc. Sok embert ismerek már sajnos.
Hívott a doktornő, megkérdezte hogy vagyok. Jól, mint mindig. Feltettem a kérdéseimet. Ami elhal a májamban daganat, az már nem éled újra. Esetleg lesz másik. 12 kezelést kapok, utána meglátjuk hogyan tovább. Nem lehet előrébb hozni a kezelést, egy nappal sem. Ezt sajnálom, mert ütközni fog a sulival, még nem tudom hogy oldom meg. Gondolom úgy, hogy pénteken nem megyek iskolába. Mindegy, most nem az iskolán van a fókusz. A pszichológusom kérésére/tanácsára most ezen nem fogok aggódni. Az helyett a citosztatikum helyett, amire allergiás lettem, nem kapok másikat. A keretkezelés és a biológiai elég lesz. Nem tudom. Az volt a legütősebb cucc pedig, attól hullott a hajam, attól voltam fáradt, és attól hánytam. Mióta az nincs, újra menstruálok, nő a hajam, és teljes életet élek. Igaz, a biológiaitól még száraz a bőröm, rettenetesen száraz. Mindkét fülem felszakadt egyik este, mikor levettem a garbóm. Minek hord harbót az, aki nem bírja, ugye! Az orrlyukaim is nagyon szárazak, ott is krémezem. És minden részem száraz. Kenem. Minden este, mindenhol. A sebem helyét csak aloe verával továbbra is, nagyon szép. Alig látszik, erre igazán nem számítottam. A hajam szép barna lett, és nő, mindenhol, jó sűrű. Lehet, hogy szülinapomra már sapkát sem kell tennem. Remélem rendben lesz a kezelésem így, a brutál nélkül is.
Szóval elfoglaltam az ágyat, bekeverték a cuccot, és már indult is. Elsőre talált vénát a nővér, aminek szintén nagyon örültem. Csak feküdtem, és néztem, hogy folyik belém a biológiai, amitől meggyógyul a májam. Furcsa. Nem érzek semmit, csak fekszem. Aztán jött a többi. Szépen sorban egymás után. Az ebéd ehetetlen volt, azt sem tudom megmondani mi volt a tányéron. Kekszet ettem. Vacsora egy szelet sajt. Komolyan. A kezeléstől egyébként sem normális gyomornak szerintem ez csak egy rúgás, de nem étel. Délután tanultam, angoloztam. ZH-lesz ma, tehát pénteken, de nem tudok elmenni, majd pótlólag írom meg, megbeszéltem a tanárnővel. Talán picit aludtam is. A délután is elment, zenét hallgattam, kicsit pityeregtem. Éjjel nagyjából aludtam.
A következő nap éhesen ébredtem. Voltam olyan pofátlan, hogy a reggelire kapott két szelet kenyeremet megpiríttattam. Így kimondottan jólesett a reggeli. Délelőtt két meetingen is részt vettem, volt néhány telefonom, szépen eltelt. Ebédre rántotthal volt rizzsel, meglepő, ehető volt. Délután angoloztam. Majd jött értem az onko pszichológus. Jó volt nála, jókat kérdezett, jókat mondott. Végig sírtam, de jó volt.
Napközben kaptunk egy szobatársat, aki csak jött és még aznap ment is, tehát nem töltötte ott az éjszakát. Szerintem fiatalabb volt mint én. Nem derült ki mi a baja. Már nem tudott járni. Édesanyjával és nagynénjével jött. Szenvedett. Jött hozzá az orvos. Nem kaphat már kezelést. Annyira rossz volt a vérképe, hogy nem élné túl. Egy kemoterápiát kapott, nem reagált jól, a betegség tovább terjedt. Kapott szakorvosi javaslatot fájdalomcsillapítóra, tápszerre, egyéb gyógyszerekre. Mivel Édesanyja el tudja látni, ezért nem fogták bent. Hazaküldték. Ennyi. Nem tudnak tenni érte semmi mást, mint hogy a fájdalmát csillapítsák. Borzasztó volt látni. Anyukája elfordult, megtörölte a szemét. Tudta mit jelentenek ezek a súlyos mondatok. Mint ezelőtt, most sem tudtunk mit mondani. Csak feküdtünk, reméltünk, és hallgattunk. Én meggyógyulok, tudom. De látni ezeket a sorsokat, borzasztó.
Este beszéltem az onko barátnőmmel. Már így hívom. Szerencsére jól reagál az új gyógyszeres kezelésre, amit kap. Elmúltak a fájdalmai, kisebb a hasa, a közérzete is sokkal jobb. Még fáradt, de szerintem ez is múlni fog, ahogy hat a bogyó. Örülök neki, tényleg! Megérdemli a gyógyulást, annyit küzdött már! Szomorkodtunk is, nevetgéltünk is, jót beszélgettünk.
Aztán az esti levélváltás a Fiúval, szokásos. Elköszönés, jó éjszakát, alvás.
Reggel korán ébredtem, vártam, hogy húzzák ki a branült. Lefolyt az átmosó, kihúzták, telefonáltam, hogy mehetek haza, felöltöztem, összecsomagoltam, s már úton is voltam. Bőrönd letesz, gyors zuhany, laptop felkap, irány Anyámhoz. S már dolgoztam is. Hamar eltelt a délelőtt.
És most itt ülök. Reggel meg még a kórházban az ágy sarkán. Nehéz átkapcsolni. A munka segít. Már nem sok van. Meggyógyulok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése