Hajnalban kezdődött. Már hajnalban valakinek eszébe jutott. De csak reggel nézte meg az üzenetet. Addigra már több is várta. Sokan felköszöntötték. Az egész nap erről szólt. Furcsa volt, hogy mennyi embernek eszébe jutott, de jólesett neki. Aztán felmerült az igény egy bulira. Mivel volt energiája, meg is szervezte gyorsan. Úgy volt csak négyen lesznek. De szombatra megduplázódott a létszám, így nyolcan mentek.
Jó volt a hangulat. Minden egyes nevetéssel, minden egyes jóleső mondattal tudatosult benne az, hogy velük akar maradni. Még nagyon sokszor velük akar lenni. Ahogy teltek a percek, elfeledkezett a repedésekről a kezén, a száraz, vérző orráról, a foltokról az arcán. Csak mikor mosdóba ment, és belenézett a tükörbe, akkor látta meg sapkáját. Még nincs vége. Még sok van hátra. Sokminden van hátra. Visszement a többiekhez, újra nevetett, újra velük volt testben és lélekben. De egy része, egy jelentős része tudta, hogy ez egy múló pillanat. Ami ma van, most van, most kell megélni. Aztán tovább menni. Nem tudjuk mit hoz a holnap.
Az az egy üzenet, amit várt, nem érkezett meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése