Megjöttem. Mindig
ez az érzés fog el, mikor ideérek a tóhoz. Mintha valaki egy
szeretet-paplant terítene a vállamra. Bár egyedül voltam, de a
magány érzete elillant. Leültem a partra, és csak néztem a
vizet. Lassan nyitottam fel a sebet a mellkasomban. Hagytam, hogy a
fájdalom átjárja a testem és feltoluljon az agyamba. Feszített.
Nem tudtam többé magamban tartani. Teli torokból üvölteni
kezdtem, amíg csak bírtam levegővel. Mély lélegzet, és csak
üvöltöttem, üvöltöttem, míg hang jött ki a torkomon. Aztán
eleredtek a könnyeim. A sírástól remegett a testem. Végigfolyt
az arcomon, le az államon, csöpögött a földre. Hirtelen jött az
ötlet. Ledobtam a ruháim, nekifutottam, és teljes erőből
rugaszkodtam el a stégtől. Mint egy ketrec, zárt magába a
jéghideg víz. Utána már nem maradt semmi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése