Ismét hálát rebegni jöttem.
Köszönöm mindazoknak, akik továbbra is mellettem állnak.
A családnak, akiktől azért igyekszem távol tartani magam, és nem rájuk nyomni a betegségemmel járó lelki terheket.
A barátoknak, akik még mindig mellettem állnak. Ér rájuk nyomom a lelki terhemet. Úgy kezelnek, mintha semmi sem változott volna, mintha még mindig ugyan az az ember lennék. Felvállalnak, akárhogy nézek is ki, hívnak, bárhova is mennek.
A csajoknak, akiknek éjjel is be van kapcsolva a telefonjuk 😉
A Fiúnak, aki mindig rámnyitja az ajtót, és ha kell, rám is rúgja.
És nem utolsó sorban az én kis Bumerángomnak, akit ha el is küldök, vagy magától megy el, mindig visszajön, és nem hajlandó lemondani rólam. Kicsit sem! 💗
...és természetesen mind a két pszichológusomnak, akik próbálnak egyben tartani....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése