Valami nem kerek.
Hogy mi hiányzik? Nem tudom megmondani. Talán semmi. Mindenem
megvan, ami kell a boldog élethez. Család, munkahely, jó
kollégákkal, hobbi, barátok. Minden kerek. Kerek, egész. Azt
hiszem, a sebek azok, amelyek még nem gyógyultak be, és ezért
okoznak … nem is tudom mit. Fájdalom már nincs. Már csak naponta
172 alkalommal jut eszembe „régi” életem. De mindannyiszor
megállapítom, hogy jobb ez így. Csak olyan nagy a változás. De
már megtaláltam a helyem. Valahogy mégis… nem is tudom.
Nem az igazi. Az űr, amit ütött a mellkasomba, már tele van. Oda
zártam az összes fájdalmat, amit így már nem érzek.
Valakinek fontos
lenni, egy pillantás, egy érintés… talán ez az, ami tényleg
hiányzik. A napok egyszerűen telnek. Munkával, nevetéssel,
hobbival és Pepivel. Kevés emberrel találkozom napközben, de ez
így van jól. Senkivel sem találkozom, akivel nem akarok, vagy
akivel nem jó találkozni. Majd idővel biztos bővül ez a kör, de
most elég ez a pár ember, aki körülvesz. Ők nem bántanak, tőlük
nem fáj egyetlen szó sem. Jó ez így nekem. Nem kell az érintés,
nem kell a pillantás, nem kell a fontosság, mert így legalább
nincs hazugság. Inkább legyen szűk, de igaz életem. Hazugságtól,
fájdalomtól mentes! Egy zárt világ. Az én világom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése