Autó: Eldöntöttem, hogy lecserélem. Ezzel lezárom a múltat, az exet, az okozott fájdalmat. Feldolgoztam, új életet kezdek. A franc gondolta, hogy ez ilyen bonyolult lesz. Jó, 3 év kellett ahhoz is, hogy egyáltalán eldöntsem, hogy milyen autót szeretnék. Új, használt, benzin, dízel, elektromos? Mennyi pénzt szánok rá? Ott fog állni az út szélén jégben, hóban, napsütésben. És nem akarok kiganyézni magam alól, mert akkor mihez nyúlok, ha valami történik? Na mindegy. A döntés megszületett. Na de melyik? Kb. 1 hónapig néztem a használtautót és a jófogást. Na de és akkor mi van, ha egy autóra azt mondom, hogy ez oké. Elmenjek személyesen megnézni? Mit nézzek rajta? Mi van, ha egy nő tudatlanul, egyedül elmegy megnézni egy autót? Megmondom mi van. Rádumálják, megveszi. Ah! Az unokatesóm eljött velem, elmondta a véleményét a megnézett autókról, de ugye a döntés az enyém. Na de honnan tudjam? A szerelőm eljön velem. Persze nem ér rá, sokat dolgozik, hétvégén is stb. De szeretne segíteni, időt szakít rám, úgyhogy a jövő hétre megpróbálok összehozni valamit. De mi van, azt mondja ezt az autót nem javasolja? Továbbra is nézzem a netet? Kérjek meg egy férfit, hogy jöjjön el velem megnézni, aztán megint kérjem meg a szerelőm… Nagyon nehéz egyedül nőnek lenni.
Munkahely: Továbbra sem vagyok elégedett magammal. Nem tudok eléggé koncentrálni, kapkodok, elfelejtek dolgokat, és nem kapok elég felelősségteljes feladatot. Megbecsülnek, de valahogy mégis úgy érzem, hogy nem vagyok elég fontos. Szeretnék jobban érvényesülni, szeretném, ha meghallgatnának, mikor beszélek. De nem vagyok elég jó.
Tanulás: Hiába számolok, nem tudom kifizetni az iskolát. Szerintem nem is vagyok elég okos, még ha valahogy fel is vennének, nem hiszem, hogy el tudnám végezni. Szeretnék okosabb lenni, tanulni, de semmi önbizalmam nincs. Egyáltalán semmi….
Lakás: Gyűlölöm a konyhát. Nem is szeretek ott lenni. A tulaj azt mondta, kapok új konyhabútort, de az kevés, teljes felújítás kellene. Nem tudom meddig fogok itt lakni. Összeszámoltam, eddig 14x költöztem. Öreg vagyok már, és még mindig nincs egy otthon a látóteremben. Az árak az egekben, nem engedhetek meg magamnak egy lakást… sem. Nemhogy egy házat…
Magánélet: Nyakamon a nyár, és még mindig egyedül vagyok. Én már nem akarok egyedül nyaralni, egyedül sétálni a naplementében, egyedül kirándulni, egyedül ebédelni egy békés teraszon. Nem szeretnék egyedül lenni. Sajnos nagyon kevés vagyok. Egy egyszerű vidéki lány. Semmim nincs. Csak a szerelmem tudom ígérni. De senkinek sem kell. Teljesen kiüresedtem. Nem tudom hogyan tudnék újra feltöltődni, hinni és bízni. Jó lenne, ha létezne valaki, aki velem akar lenni, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Jó lenne…
Szóval itt tartok. 2021. április 18-án, 41 évesen, 4 éve életközepi válságban. Valaki mondja meg végre, merre van az előre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése