Mai gondolatok

Még nincsenek céljaim. Tegnap úgy gondoltam, hogy ideje költözni. De be kell látnom, hogy a problémáim nem tudom a régi lakásban hagyni. Sajnos jönnek velem. Belebújnak a csomagjaimba, és az új életemben ugyan úgy elhelyezkednek, ahogy a régiben betöltötték szerepüket. Szóval megoldás kell. Azt hittem, arra vágyom, hogy tartósan együtt éljek valakivel, hogy legyenek közös terveink, az „este ki megy a boltba” kérdéstől kezdve a „nyáron hol nyaraljunk”-ig bezárólag. Minden nap HAZAMENNI valakihez, aki az én életem része, aki ott van nekem, ha segítségre van szükségem, mert nincs erőm arrébb tolni a kanapét, hogy felmossak alatta, vagy ha felbosszantottak és ki akarom beszélni magamból, vagy ha valami nagyon jó történt velem, és meg akarom osztani valakivel. Ez így leírva, belegondolva rettenetesen ijesztő nekem. Hogy még egy embernek szerepe lenne az életemben, hogy ketten vagyunk egyek, hogy már nem ÉN vagyok, hanem MI vagyunk. Rá kellett jöjjek, hogy én nem ezt akarom. Nem tudom elképzelni, hogy valakivel együtt éljek. Hogy ott legyen velem minden este. És reggel. Nekem már meg van a napi rutinom, megszoktam, nem fér bele más. Vannak élethelyzetek, ahol szeretek egyedül lenni, és nem akarom, hogy még egy ember ott legyen és lásson.

Amit nagyon szeretnék, az egy otthon. Egy hely, ahol jól érzem magam, ahova jó hazamenni, ami barátságos, színes és vidám. Ahol tudok bugyiban zenére táncolva főzni, vagy az esti csendben egy pohár bor kíséretében olvasni egy jó könyvet, a kanapén popcornt rágcsálva horror filmet nézni a sötétben, kislámpánál. Egy hűvös reggel kiülni a teraszra egy kávéval hatalmas pokrócba csavarva magam, nézni a napfelkeltét és hallgatni a madarakat. Ez elég elérhetetlen jelenleg, úgyhogy megmarad a vágyak között.

A realitás talaján maradva arra törekszem, és jelenleg azon dolgozom, hogy semmi sem lehet fontosabb számomra, mint az én lelki nyugalmam. Szeretném jól érezni magam, úgy, ahogy én jól érzem magam, nem úgy, ahogy mások elvárják tőlem. Mindenki hagyjon békén