Annyi minden

Annyi miden történt. De még mindig csak várok. Minden nap futok. Nem tudom mással elütni az időt. Attól elfáradok, egészséges is, másra nem is vagyok alkalmas. Magam mögött hagyom a kilométereket, koptatom az utat, a cipőmet. Világmegváltó gondolataim nincsenek sajnos, nem oldódnak meg a problémáim, de legalább elfáradok, és eltelik az idő. Ötödik napja csak ezt csinálom. Érzem, hogy fáradtak az izmaim, nem mindig esik jól, de megyek előre.

Meghalt a szomszédom. Lement a pincébe, s nem jött fel. Mikor utána ment a felesége, hogy hol marad már, ott feküdt a földön, lefordult a székről. Döbbenet. Nagyon sajnálom őt, jó ember volt. A második gondolatom viszont az volt, hogy nagyon szerencsés. Kár, hogy nem én fordultam le a székről. Azért ez sem normális, hogy ilyen gondolataim vannak. Valamit tennem kellene, kezdeni magammal valami hasznosat. …

Augusztus 27-én kiderül. Az még olyan messze van. Addig még nagyon sok kilométert kell futnom. Azt hittem a héten meg lesz az eredmény, de nem. Úgyhogy várok.

Eltűnt. Nem beszél velem. Sajnálom. Olyan jó volt vele. Minden. De tényleg minden. Szeretném, ha boldog lenne! Ha nem velem, akkor nélkülem. Remélem összejönnek a dolgai, és valamikor még a jövőben lesz alkalmam beszélni vele. Jó volt veled, köszönöm! Hálás vagyok a sok együtt töltött élményekért, amit mással nem tudtam volna így megélni! Számomra tökéletes vagy! Egy nagyszerű férfi! Örülök, hogy az utamba sodort az élet, ennek így kellett lennie. Kellett, hogy találkozzam valakivel, aki bebizonyítja, hogy vannak még remek férfiak a világon. Bár lehet, hogy csak egy. De vele találkoztam, része lehettem a világának, egy nagyon pici szelete az életének.