És persze ott volt Ő is. Váratlanul ért. Tétováztam, hogy most menjek oda, vagy bujkáljak egész nap. Végül úgy döntöttem, odamegyek, lesz ami lesz. Azt hiszem meglepődött, de mintha kicsit örült is volna. Egyszer mosolygott is. Megkérdeztem hogy van. Nincs jól. Végül elmesélte mi a helyzet. Sajnálom, hogy mindezen végig kell mennie. És még mindig felelősnek érzem magam. Bánt, hogy nem tudok segíteni. De nem is hagyja. Szerettem volna átölelni, megsimogatni a hátát, megpuszilni az arcát, homlokom belefúrni a nyakába. De nem volt rá igény. Jó volt vele lenni újra, a közelében létezni egy picit. Nem tudom miért van rám ilyen hatással, de mellette midig megnyugszom, és úgy érzem, minden rendben van, és már nem történhet semmi baj. Mert mi együtt vagyunk, és mindent megoldunk és legyőzzük a gondokat. Sajnálom, hogy Ő nem így érez. És nagyon nehezen fogadom el, hogy ennek vége. Még nem tudom elengedni, nem megy, nem hiszem el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése