Tegnap rosszul lettem Budapesten. Leesett a vércukrom, de nagyon durván. Szédültem, remegtem, izzadtam. Az egész fejem, a hajam izzadt. Alig tudtam járni. Közben meg siettem a buszra. Az egyik aluljáróban vettem pár szem fornettit. Nem szeretem, de muszáj volt valamit ennem. Hát igen. Nem nagyon megy a kaja. Pedig már híztam másfél kilót, de valahogy le is ment. Alig tudtam megvenni a buszjegyet, annyira remegett a kezem. Olyan 20 perc múlva jobban lettem. Na mindegy…
A péntek és szombati suli teljesen kimerített. Jól be is paráztam, nem tudom hogyan fogok levizsgázni. Nincs megállás, vasárnap reggel 7-kor már ott toporogtam a Tesco előtt, hogy nyisson már ki. S mentem is a Lakáskába takarítani. Hát, volt mit. De pár óra alatt megvolt. Amikor a frissen festett lakásban elfordítod a négyajtós szekrényt, s kiderül, hogy a festő csak körbefestette, az priceless:
Még semmit sem csomagoltam össze. Csütörtökön már szeretnék ott aludni. Úgy is lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése