Kevesebb cuccal érkeztem, már tudtam, hogy sokmindenre abban a két napban nincs szükségem. Busszal mentem, így volt a legegyszerűbb számomra. Hamar megkaptam a szobám, kétágyasban voltam. Beszéltem a főorvossal (ő a kezelőorvosom), elmondtam hogy vagyok, és feltettem neki a sok-sok kérdésem, amit összeírtam. Mindenre kaptam választ, valamint a szájszárazságra írt receptet. Aztán elkezdődött.
Mivel a bal karomban az első alkalommal mellé ment az anyag, és azóta sem jött helyre, így újra a jobb karom lett megszúrva. Háromszor. Először nem sikerült, másodszor mellé ment. A harmadik már jó lett. Lementek az előkészítő infúziók, gyorsan. Aztán jött az első kemo. Még mindig nem tudom mi az, azt mondta az ápolónő nem is kell tudnom, elég ha ő tudja. Szerintem meg nem. Majd legközelebb megkérdezem. Aztán ismét átmosó, ezt már tudom, hogy májvédő és sejtregenráló infúziók voltak, majd jött a 44 órás.
A két nap kórház alatt 4 meetingen vettem részt, nagyon lefárasztott. Első éjjel szinte semmit nem aludtam. Ami maradt időm tanulni próbáltam Nemzetközi ügyleteket. Vizsgára készültem (volna). A szobatársam egy cuki néni volt, Emi. Azt mondta Isten ajándéka vagyok, hogy ilyen kedves szobatársat adott neki. 52 éves házasok a férjével. És még mindig szerelmesek. Minden mozdulatuk, minden szavuk a másik érdekében, védelmében történt. Jó volt megismerni őket. Sajnos még találkozunk.
Szerdán korán reggel, kb 6 órakor megkaptam a zárómat. Hívtam Keresztanyut, mert már tudom, hogy csak kísérővel lehet hazamenni. Míg beért a kórházba, összepakoltam és átöltöztem. Hazafele volt egy koccanásunk, a zebránál mi megálltunk, a mögöttünk haladó jármű már nem. Sajnálom a történteket.
Ahogy hazaértem nekiálltam dolgozni, végigtoltam a napot, próbáltam behozni a lemaradást. Iszonyúan elfáradtam. Aztán jött értem Ő, elmentünk hozzá, majd bevásárolni, fél 8-kor értünk haza. Nagyon kimerültem. Csütörtökön is végig dolgoztam a napot, pénteken délelőtt is, aztán indultam suliba. Nem volt időm ebédelni sem. Érzem, hogy nem jó ez így. Sokkal több pihenésre lenne szüksége a szervezetemnek. Nemsokára vége lesz a sulinak, utána talán jobb lesz. Aztán ha nem bírom a munkát, elmegyek táppénzre. Nincs más megoldás.
Mellékhatások: A hétfő a szokásos mederben zajlott, semmi tünet. Kedden sem. Szerda reggelre bedagadt a torkom és berekedtem. Feldagadt az arcom, és kipöttyösödött a bal combom. És elkezdett hullani a hajam. Csütörtök volt a mélypont. Lezuhanyoztam, csomókba, marokszám szedtem ki a hajam. Fájt a torkom, enyhe hasmenés, és a furcsa íz a számban. Végigsírtam a napot. Asszem most tudatosult bennem úgy igazán, hogy ez kemény menet lesz. Péntekre a torokfájás maradt meg, és elkezdett fájni az ínyem. A hasmenés elmúlott, a hajhullás nem, és sajnos nem is fog. Hízni továbbra sem tudok, pedig nagyon sokat eszem. A jobb karomban a vénák felmaródtak. Elég csúnya. Nem tudom a következőt hova kapom majd, mert szerintem ebbe nem szabad, a másik karom meg nem biztos, hogy meggyógyul addig. Majd lesz valami.
Az érzéseim: Megbuktam mint nő. Eltűnt a kapcsolatunkból az intimitás. Mint két jóbarát, úgy vagyunk együtt. Én továbbra is vonzódom hozzá, szerintem jóképű és csodálatos ember, és hálás vagyok minden egyes napért, mikor mellette ébredhetek. Viszont Ő már nem ér hozzám. Nem közeledik. Megváltoztam. Én is érzem. Már nem vagyok elég jó támasz, mert a saját problémámmal is foglalkozom, és azt hiszem ez igazán nagy baj most az életemben. Élni szeretne - ezt mondta. Korábban buliztunk, ittunk, énekeltünk, táncoltunk. Szinte minden hétvégén. Ha nem, akkor felnyitottunk egy üveg bort, és tartottunk egy szexpartit. Nekem ez most kiesik. Nem vagyok vonzó, nem vagyok aktív, nem énekelek és nem táncolok. Én az életemért küzdök.
A zene szól, de én már nem hallom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése