Fáradt vagyok. Hajtom magam. Nincs egy szabad percem sem, mindent és azonnal akarok. Sokat dolgozom, reggel fél 7-7 körül kezdek. Hetente 2-3x megyek Budapestre, onnan munka után haza. Felkapom a futóscuccom, mert futni kell, mert az egészséges, és segíti a gyógyulásomat. Ezt gondolom. Hajtok. Próbálok javítani az időmön, emelni a távon. Sokat megyek. Most már tudom, hogy azért, mert ha folytatjuk a kezelésem, újra térdre fog kényszeríteni az élet. És én meg fogok hajolni előtte, mert nincs választásom. Alázattal fogok menni a kórházba, hagyom, hogy folyjon belém a méreg, hogy szétmarja a vénáim, hogy kihulljon a hajam, hogy szétrepedjen a bőröm. Mindezt csak azért, hogy legyen esélyem egy normális életre. Egyszer, valamikor. Évek múlva. Sok-sok év múlva.
Esténként próbálom írni a szakdogám. Nincs időm. Mert ha kórházba kell mennem, nem fogom tudni folytatni. Be kellene fejeznem pár héten belül. Mert később, ha szétrepednek az ujjaim, nem fogok tudni gépelni. Vagyis csak nagyon nehezen. Jó lesz szakvizsgázni sapkában, kesztyűben, maszkban. Vékonyan, betegen...
Barátokkal találkozom. Igyekszem időt szakítani rájuk. És akkor csak velük foglalkozom. Szeretem őket. Úgy érzem, nem vagyok eleget velük. És ha meghalok, nagyon fognak hiányozni. Mert ha nem leszek, nem lehetek velük. Soha többé
Nagyon sok férfi vesz körül. Nem értem hogyan alakult ez így. Tudom, hogy lökött vagyok, sosem voltam normális. De egyáltalán nem úgy nézek ki, mint egy nő. Még mindig vagyok kisfiú, vagy egy elcseszett moncsicsi, mint nő. Talán soha többé nem leszek kívánatos. Azt mondják szép vagyok, hogy jó velem lenni, hogy hatással vagyok rájuk. Szeretnek velem beszélgetni, eltölteni az időt. Próbáltam, bármit találok ki, minden jó nekik. Nem értem. Ó, és persze, én nem érzem ugyanezt. Nincs senki, aki tartaná velem a lépést. Aki megfogná a kezem, és húzna magával előre, mint a forgószél, csak menni, tapasztalni, nevetni, és boldognak lenni. Nekem semmi nem jó. Nekem senki nem jó. Talán a legnagyobb baj az, hogy én nem felelek meg magamnak. Megváltoztam, és nem tudom elfogadni ezt az új embert. Mintha küzdenék magammal, a régi Brigi és ez az új Idegen Lány.
Jó lenne leülni. Kicsit megpihenni. Március 3. pet CT. Majd akkor pihenek. És utána megint visszavonulok. Mert ugyan az én kérésemre, de folytatjuk a kezelésem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése