Vas

 Tegnap voltam vérvételen. Nem csak vas szintet írt ki a doktor úr, hanem teljes vérképet. Örültem neki, többet nem próbálom megspórolni a SOTE vérvételt. Hajnalban kinyomtattam a beutalót, s felmentünk a budapesti telephelyre dolgozni. Lepakoltam, s már mentem is Kelenföldre. Felpattatam a 4-es metróra, Kálvin tér. Pici séta, intézet. Még be sem értem, már jött ki egy nővér, hogy ki vár még vérvételre. Odaadtam a még meleg beutalóm. Másodiknak be is hívtak. Határozott, erős szúrás, már folyt is a vérem. Egy-két percet szorítottam, kabát, s már lépdeltem is a Kálvin térre. Metró, Kelenföld, s már bent is voltam az irodában. Fehérváron sem végeztem volna előbb, gyorsan megfordultam. 

Hamar készen lett a lelet, kora délután hívott is az orvos. Tegnaptól 4 napon keresztül Accofil injekció a fehérvérsejtek miatt. A többi szurit őrzöm a következő időpontig, mikor szükség lesz rá. A vas készleteimet pótolni kell, mert addig a vörös vérsejteket nem lehet tuningolni. Van egy nagyon jó készítmény, intravénás, nem támogatja a TB. Vállalom-e. Persze hogy igen. Nagyon drága volt, nem tartja a patika raktáron, meghozattam, ma átveszem. Az orvos egyeztet időpontot, hogy mikor tudom megkapni, majd hív. Arra gondoltam, hogy mondom neki, hogy kicsit tuningoljuk fel a szervezetemet is infúzióval, ha lehet. 

És akkor egy kicsit a tüneteimről. A hasam ugyan úgy nagy. Mondták páran, hogy kisebb, de én lettem kisebb. Már nem merek mérlegre állni. 52,8 kg voltam utojára, de ebből nem tudom mennyi a hasam. 2022-ben 51 kg voltam, akkor nem volt ilyen vékony a karom. Tiszta csont a mellkasom, a hátamon is kint van az összes bordám. Nem olyan látványos, mert utána jön a lufi hasam. Felfedeztem egy újabb csomót jobb oldalon, lágyék részen. Nem tudom, hogy nyirokcsomó vagy hashártya. De mindegy is. A vérképemen az LDH szintem csökkent, ami nagyon jó hír számomra. Még mindig a maximum érték felett van bőven, de elindult lefelé. Az alkalikus foszfatáz értékem normál tartományban van, de az is lejjebb ment. Ezt a kettőt szoktam figyelni, májértékek. Nekem a szempilláim a legjobb jelzők. Megint hullanak, vékonyak, letörtek, alig tudom festeni őket. Szóval dolgozik a kemoterápia. Jó lenne, ha már nem csak mellékhatás lenne, hanem hatás is. Elkezdtem reménykedni, ami nem jó. Nem akarok megint pofára esni. Igyekszem elhessegetni a mindenféle gondolatokat. De a szívem mélyén reménykedem. Jó lenne még a nyarat megélni. Ha a karácsonyt már nem is. Csak feküdni a vízparton egy jó könyvvel, nyugalomban. Üres fejjel, gondolatok nélkül.

Pár hónapja gondolkodom terápiás kutyán. Hiányzik az állatt mellőlem, mindig volt körülöttem. Csak hát ebbe a kis lakásba, nem tudom. Úgy csinálom, hogy választok egy örökbefogadható kis állatot, beteszem a kedvencek közé, adok egy határidőt, ha addig megvár, az enyém. Először egy francia buldogot választottam, Max, kisfiú. Hamar elvitték. Utána megláttam egy kis basset hound kislányt, Karonlina, rövid kis lábaival, hatalmas tappancsával hamar elrabolta a szívem. Őt is elvitték. Most egy kis almafejű csivavát nézegetek, Almácskának neveztem el. Szombatig kapott határidőt, és ha megvár, megyünk érte. 

Kecskemétre...

Újabb SBO

 Nehezn tudom megszokni, hogy bármi történik velem, legyen az csak egy egyszerű nátha, senki nem mert hozzámnyúlni, rögtön az onkológusomhoz, vagy az SBO-ra küldenek. Így volt ez tegnap is. 

Úgy éreztem, hólyaghurutom van, csak az volt a furcsa, hogy nem fájt a hugyhólyagom. Pedig nekem az szokott hamar belobbanni. Hétfőn este kezdődött. Körbekérdeztem a barátnők között, nincs-e valakinek otthon rá valami. Kaptam Monural port. Nem éreztem, hogy jobb lett volna kedd reggelre, így átmentem az üzemorvoshoz. Labor nélkül nem mert felírni semmit, beküldött az SBO-ra. Nekem még ekkor is furcsa volt, hogy nem fáj a hólyagom, így elkezdtem gyanítani, hogy hüvelyi inkább a gond. Teletoltam magam mindennel, ami otthon volt. De bementem az SBO-ra, felkészülve egy jó 3 órás ücsörgésre. 

És itt jön a csavar. Vérnyomásmérés megvolt, persze alacsony, ahogy szokott. Behívott az orvos. Odaadtam neki az üzemorvos javaslatát, és elregéltem mit érzek. Nincs köze a daganataimhoz, köszönöm, azok jól megvannak. Mondta a doki, hogy Monural por, 2 zacskóval ír fel, egyet használjak el, a másikat tegyem el legközelebbre, vagy ha 48 órán belül nem enyhülnek a tünetek, igyam meg azt is. Én akkor is sejtettem, hogy nem hólyag, de mindegy, jó ha van. Kérdezte, hogy mikor kell mennem a kemó miatt vérvételre, mondtam holnap. "Levegyük a vért?" - kérdezte mosolyogva. "Hát, ha már itt vagyok..." - mosolyogtam vissza. És így is lett. Nagyon örültem neki, így nem kell a SOTE-ra mennem szerdán. Levették, megkaptam a zárómat, mehettem is vissza dolgozni. Másfél óra alatt végeztem, ami nagyon jó idő. 

És elkészült a leletem. Hát, soha ilyen rossz vérképet még nem produkáltam. Vannak értékek, melyek egyszerűen 0-t mutatnak. Szinte minden sor piros, alig van olyan, ami jó. Átküldtem az orvosomnak, hogy beszéljünk valamikor, mit kell tennem... Várom a válaszát.

A CRP-m magas, tehát van valahol gyulladás, de a vizelet eredményem jó lett, szóval szerintem hüvelyi. Továbbra is teletoltam magam mindennel, szerintem rendbe jövök, már most jobb. A fehérvérsejtjeim alacsonyak, a vörös is, az sokkal sokkal kevesebb, mint kellene. Nem tudom mi lesz a megoldás, nem szeretnék vért kapni. De azt hiszem, nem válogathatok. Csinálom amit kell, amit mond az orvos. 

Csinálom amit kell

Ha Veled vagyok, élni szeretnék

 

Gondoltam nyitóképnek ez jó lesz. Pont így érzem magam. Élek, de már halálra vagyok ítélve. Már nincs értelme semminek... Várom a végét, vágyom a végét. Aztán történik valami, és elkezdek kapaszkodni. A semmibe. Mert tudom, hogy minden felesleges, csak hiú ábránd, és úgyis a mélybe zuhanok újra, a mélybe, a sírgödörbe, mert már nincs kiút.

Elutaztunk. Vártam, mint mindig, de most egy kicsit jobban. Messze mentünk, és tényleg érdekelt a környék. Én választottam a szállást, úgyhogy nagy volt a felelősség :-)

Elkéretőztem a főnökömtől, mert pénteken délben indultunk, 4 órás út állt előttünk. Úgy is volt, délután négykor foglaltuk el a szállást. Ahol nem volt fűtés. Klíma volt, amit nem indítottak el, így rettenetesen hideg szoba várt minket. Oké, a klíma hamar felmelegítette a levegőt, de a fürdőszobát nem, így ott hajszárítóval fűtöttünk. Muszáj volt, rettenetesen hideg volt minden. Egyébként rendben volt a szoba, tiszta, tágas, még egy sarok ülőgarnitúrának is volt hely. Péntek estére semmit nem terveztünk, plázáztunk, és vásárlási mániájának hódoltunk. Én semmit nem vettem ismét, minek... egyébként tudtam volna, láttam jó cuccokat.

Sajnos a reggelit másik Holtelben kellett elköltenünk, ez nem volt annyira komfortos, de ez van. Többször ettünk már svédasztalos reggelin (persze én most nem), de ilyen jó még sosem volt. És kimaradtam belőle. Ami nagyon pozitív volt, hogy mindent sütöttek. Volt virsli, kolbászka, szalonna, bundáskenyéééééér! És a szokásos felvágottak, műzlik, gyümölcs. Joghurt sajnos nem volt, így kávé és tea maradt csak számomra, de ez van. Ő szépen belakott, ahogy kell :-) A szomszéd asztalnál a néni rántottát evett bundákenyérrel. Én még szalonnát is tettem volna rá a helyében :-)

Hogy miért, nem tudom, de nagyon durva hasmenésem volt. Még remegtem is. Alig tudtam összeszedni magam. De megterveztük a körutat, így nyakunkba vettük a várost. Gyönyörű napsütés volt, nagyon jól éreztük magunkat. Mindent megmásztam, mindenhova felmentem, csak lassan. Meg-megálltam pihenni, nézelődni, ahol volt pad, ott leültünk. Elrepült a nap. Sajnos nem is értünk oda mindenhova, mert egyszerűen bezártak a helyek. Nagyon korán. Beborult az ég, és eleredt az eső is. Így visszamentünk a szállásra. A szabadtéri programok az eső, az intézényiek a zárás miatt ugrottak. Így elmentünk fürdőzni. Jó nyugdíjashoz méltóan viselkedtem, beültem a 38 fokos vízbe, és ott áztattam magam. Viszont mikor kijöttem, fáztam. Nem tudtam vizes fürdőruhában pihenni, pedig könyvet is vittem. Hazamentünk. Már este volt, 9 óra felé értünk a szobába. Ekkor már nagyon éhes voltam, egy nagyon nagy tányér sütőtöklevest nyomtam be. Majd ráküldtem egy mekis karamellás fagyit. Arra a kemógyógyszert, és lefeküdtem aludni. Arra ébredtem, hogy feljött a savam, és öklendezek. Ilyen még nem volt. Nagyon megijedt, nem tudta mi van. Én sem. Kiszaladtam hányni. Nagyon nagyot hánytam, gondolom a gyógyszer is kijött, amit sajnáltam, de abban a pillanatban nem az volt a legnagyobb problémám. Visszamásztam az ágyba. Még remegtem egy darabig. Majd elaludtam. 

Reggel egész jól ébredtem. A gyomrom nem volt tökéletes, de ez van. Jólesett volna egy szendvics, ami felszívja a savat, de a folyadékdiéta az ilyeneket nem engedi. Ment minden a maga útján. Kinti programjaink voltak, az idő kellemes volt, csavarogtunk. Sajnos már szorított a nap minket, haza kellett érni, húztuk amennyire lehetett. Csodálatos volt.

Este 7-kor értünk haza. Nagyjából kipakoltam, ettem picit, bevettem a gyógyszerem, zuhany, hajmosás, kanapé. Elfáradtam, de valahogy nem voltam kimerült. Inkább az a jóleső fáradtság volt csak rajtam. Nagyszerű hétvége volt.

Az a baj az ilyen napokkal, mikor jól érzem magam, hogy újra élni szeretnék. De én már nem élhetek, nekem végem. Megint dolgozik bennem a remény, az akarat, hogy hátha nyerhetek még egy kis időt, és lehetek még Vele. De úgy, ahogy szeretnék, úgy nem lehet, így meg nem elég jó. És olyan, mint régen, már nem leszek soha. Így meg nem akarom. 

Mégis inkább legyen vége gyorsan

Élet és halál

 Egy családi buliban voltunk, névnapot és szülinapot is ünnepeltünk.. Ő is jött. Nagyon szépen beilleszkedett, mindenkivel megtalálja a hangot. Jókedvűen elbeszélgetett, szinte mindenkivel. Van egy kismamánk is, fürkészve nézte a hasamat. Kb. akkora, mint az övé. Sőt, lehet kicsit nagyobb.

Van egy kis szürke kötényruhám, január 9-én abban voltam a főorvosnál. Most nem jött rá a hasamra. Erre nem számítottam. Szóval határozottan és nagyon sokat nőtt a hasam. Én is érzékeltem, hogy nőtt, de hogy ekkorát, azt nem érzékeltem. Pedig  már a második ciklus gyógyszert szedem, és a bécsi orvos azt mondta, hogy drasztikus javulást a második ciklus végére lehet érezni. Én drasztikus romlást érzek csak.

Nem készültem fel arra sem, hogy akivel ritkán találkozom a családban, kérdezni fogja, hogy hogy vagyok. Nem akartam válaszolni. Ugyanúgy. A levesnél még a többiek között ültem. A pörköltnél is. A húsos tálakat felszolgáltam, és kivonultam. Nagyon gusztusosan sorakoztak a sültek egymás mellett. Rizs és steak burgonya. Svéduborka. 

Az étekzőből a konyhába vonultam. Ücsörögtem. Kicsit sírtam. Éhes vagyok. És haldoklom. Haldoklom, de miért kell szenvednem?

A tortánál újra csatlakoztam. A Corsoból rendeltem, Corso tortát, az volt régen a kedvencem. Marcipános, de nem édes, csak amennyire kell. Mindenkinek ízlett. Aztán kiraktuk a felhő szeletet. A tetejét és az alját átraktam a tányérjára, a krémet kiettem belőle. De rántotthúst, töltötthúst, cigánypecsenyét akartam, pörköltet nokedlivel. 

Beszélgettünk. A kismamával többször összemosolyogtunk. Ő az életet várja. Én a halált. Ő az életet hordja a szíve alatt. Én a halált. 

Már nem iszok tápszert. Nem bírom. A  por sem megy,  amit rendeltem. Nem tudom hány  kalóriát viszek be, de nagyon keveset. Sovány, csontos vagyok. Az összes bordám látszik. És hozzá ez a kismama has...

Kész a szövettanom. Nem nagyon értettem, csak annyit, hogy vastagbél áttét, tehát nem önálló daganat, nem kell más kezelés. Ez meg nem használ. Még készül a 170 génes vizsgálat, aztán gondolom beszélek az orvossal. 

Inkább már nem eszek. Csak mikor nagyon nem bírom tovább. Készülök. Talán még  egy hónap.

Jövő hét hétvégén elutazunk.

Empátia

 Tegnap a pszichológusommal az empátiáról beszélgettünk. 

Este későn értem haza, és főznöm is kellett. Tudtam, hogy két napig kajaszagban fogok aludni, ez fusztrált. És fáradt is voltam. Mindegy, mint a robot, lepakoltam, és felraktam a brokkoli krémlevesem. Közben lehajtogattam a ruhákat, hogy ne legyenek pirított vöröshagyma szagúak, volt még egy kis húslevesem 1 szál répával összeturmixolva, azt megmelegítettem, megettem. De valahogy nem volt elég. Nem tudom mennyi kalória lehet egy ilyen tányér levesben. Gondoltam, készítek egy gyümölcsturmixot, mint előző este, és keverek bele egy adag tápszert, hogy ne legyek éhes. Összekészítettem a pohárba, bekapcsoltam a botmixert, és nem történt semmi. Mármint ment a motor, de a kés nem mozdult. Előjött belőlem a kisgépszerelő, ahogy tudtam, szétszedtem, de nem tudtam megjavítani. Kuka. Háromnegyed 8 volt ekkor már. Álltam a konyhapult mellett, néztem a vacsorám és a holnapi levesem, és tudtam, hogy ennyi. Nem fogok tudni enni. A leves elkészült, jó, hogy nem raktam bele a tejszínt.

Szomorúan és dühösen ültem a kanapéra, és írtam Neki, hogy elromlott a mixerem, így nem fogok tudni enni. Azt mondta, hogy az ő hamburgerébe pedig húspogácsa helyett tépett husit raktak. Ezzel nem tudtam azonosulni. 

Anyu is hívott, neki is mondtam, hogy elromlott a mixerem. Azt mondta az övé is. Hát, ez rajtam nem segít.

Írtam a Másiknak is, hogy nem tudok enni, és holnap sem fogok tudni, mert elromlott a mixerem. Megkérdezte, hogy kéket vagy rózsaszínt hozzon-e nekem a Médiából. :-)

Levontam a következtetést. Az empátia nagyon érdekes dolog. Nem várhatom el senkitől, hogy átérezzék a problémámat. Az, hogy elromlott a mixerem, csak nekem gond. Senki másnak. Persze, érzik, hogy rossz nekem, de ennyi. De az, hogy nem tudtam vacsorázni, nem fogok tudni másnap enni, ez csak az én problémám, nem haragudhatok senkire. Úgyhogy nem is teszem.

Reggel vettem az Intersparban másikat. Ma este befejezem a főzést, és lesz levesem. Addig tápszer.

Mintavétel

 Nagyon be voltam tojva. A kemós barátnőm májából vettek mintát, azt mondta, a férje a folyosón hallotta, hogy üvölt. Nagy fájdalomra és kínokra készültem.

Nem kellett korán kelnem, 11:30-ra volt időpontom, éhgyomorra. Az éhgyomron már csak mosolyogtam. Másfél hónapja éhgyomorra vagyok. :-) Azért vittem magammal egy tápszert és vizet. Vizet iszogattam, de aztán azt sem nagyon mertem. Időben odaértünk, megtaláltam a helyet is. Vártam. Jött egy nővér, elvette a papírjaimat. Mondtam neki, hogy nagyon félek. Azt mondta, csak a lidocaint fogom érezni, az nem lesz kellemes, de utána már semmit. Majd az orvos mindent elmond. A megadott időpontra megjött az orvos is. Behívott. Nagyon kedves volt. Ő is azt mondta, hogy csak az érztéstelenítés lesz rossz, darázscsípés szerű fájdalom. Derékig kellett vetkőznöm. Remegtem az idegtől. Szorongattam a papírzsepimet. Először ultrahanggal megnézte, hogy honnan veszi a mintát. Fertőtlenítés, majd leterítették egy lyukas steril anyaggal a sebkörüli területet. Jött az érzéstelenítés. Nagyon ügyes volt az orvos. Először benyomott egy picit, mikor hatott, nyomta tovább. Kellemetlen volt, de a fogorvosnál szájpadlásba kapott érzéstelenítő rosszabb. Várt egy picit. Kért szikét, és megvágott egy picit. Enyhe égést érztem. Aztán 16 cm-es tűvel szúrt. Háromszor nyomta meg, de határozottan. Fájdalmat nem éreztem, inkább csak azt, hogy matat. Jött a csattanó hang, az volt a mintavétel. Kihúzta. Levették a tűről a mintát. Egy dundit rakta a sebre, nyomnom kellett. Majd leragasztotta a nővér. Fél órán keresztül kellett nyomnom, 2 órán keresztül kellett feküdnöm. Szóltam Keresztapunak, hogy sokat kell várnia rám. Nem baj. Áttoltak a megőrzőbe. Persze nem tudtam aludni. Fokozatosan jött ki belőlem a feszültség. Picit sírtam, lejelentkeztem a barátoknál. 

Otthon pihentem. Inkább a stressz miatt, nem volt semmi komplikáció. Ja, főztem egy sóskafőzelék/levest, de nem esett jól. Nem volt jó a gyomrom, ment a hasam is. Talán a vizsga és a mintavétel miatt, nem tudom. Nehéz hét volt. 

Este átjött Ő. Ültünk, beszélgettünk. Semmire nem vagyok alkalmas. Nem tudom miért jön, érzem, hogy neki sem jó. Unatkozik mellettem. Az ÉLET-et nem velem éli meg, hanem a barátaival. Nem is tudom mi van közöttünk. Nagyon jó barátság. Ha sétálunk, kézen fogva tesszük, de az összes intimitás kikopott. Persze, hogy ki. Nem vagyok használható semmire. Ha ölel, védem a hasam. Undorítóan nézek ki. Nem vagyok nő. Már ember sem.

Várom a végét