Ha Veled vagyok, élni szeretnék

 

Gondoltam nyitóképnek ez jó lesz. Pont így érzem magam. Élek, de már halálra vagyok ítélve. Már nincs értelme semminek... Várom a végét, vágyom a végét. Aztán történik valami, és elkezdek kapaszkodni. A semmibe. Mert tudom, hogy minden felesleges, csak hiú ábránd, és úgyis a mélybe zuhanok újra, a mélybe, a sírgödörbe, mert már nincs kiút.

Elutaztunk. Vártam, mint mindig, de most egy kicsit jobban. Messze mentünk, és tényleg érdekelt a környék. Én választottam a szállást, úgyhogy nagy volt a felelősség :-)

Elkéretőztem a főnökömtől, mert pénteken délben indultunk, 4 órás út állt előttünk. Úgy is volt, délután négykor foglaltuk el a szállást. Ahol nem volt fűtés. Klíma volt, amit nem indítottak el, így rettenetesen hideg szoba várt minket. Oké, a klíma hamar felmelegítette a levegőt, de a fürdőszobát nem, így ott hajszárítóval fűtöttünk. Muszáj volt, rettenetesen hideg volt minden. Egyébként rendben volt a szoba, tiszta, tágas, még egy sarok ülőgarnitúrának is volt hely. Péntek estére semmit nem terveztünk, plázáztunk, és vásárlási mániájának hódoltunk. Én semmit nem vettem ismét, minek... egyébként tudtam volna, láttam jó cuccokat.

Sajnos a reggelit másik Holtelben kellett elköltenünk, ez nem volt annyira komfortos, de ez van. Többször ettünk már svédasztalos reggelin (persze én most nem), de ilyen jó még sosem volt. És kimaradtam belőle. Ami nagyon pozitív volt, hogy mindent sütöttek. Volt virsli, kolbászka, szalonna, bundáskenyéééééér! És a szokásos felvágottak, műzlik, gyümölcs. Joghurt sajnos nem volt, így kávé és tea maradt csak számomra, de ez van. Ő szépen belakott, ahogy kell :-) A szomszéd asztalnál a néni rántottát evett bundákenyérrel. Én még szalonnát is tettem volna rá a helyében :-)

Hogy miért, nem tudom, de nagyon durva hasmenésem volt. Még remegtem is. Alig tudtam összeszedni magam. De megterveztük a körutat, így nyakunkba vettük a várost. Gyönyörű napsütés volt, nagyon jól éreztük magunkat. Mindent megmásztam, mindenhova felmentem, csak lassan. Meg-megálltam pihenni, nézelődni, ahol volt pad, ott leültünk. Elrepült a nap. Sajnos nem is értünk oda mindenhova, mert egyszerűen bezártak a helyek. Nagyon korán. Beborult az ég, és eleredt az eső is. Így visszamentünk a szállásra. A szabadtéri programok az eső, az intézényiek a zárás miatt ugrottak. Így elmentünk fürdőzni. Jó nyugdíjashoz méltóan viselkedtem, beültem a 38 fokos vízbe, és ott áztattam magam. Viszont mikor kijöttem, fáztam. Nem tudtam vizes fürdőruhában pihenni, pedig könyvet is vittem. Hazamentünk. Már este volt, 9 óra felé értünk a szobába. Ekkor már nagyon éhes voltam, egy nagyon nagy tányér sütőtöklevest nyomtam be. Majd ráküldtem egy mekis karamellás fagyit. Arra a kemógyógyszert, és lefeküdtem aludni. Arra ébredtem, hogy feljött a savam, és öklendezek. Ilyen még nem volt. Nagyon megijedt, nem tudta mi van. Én sem. Kiszaladtam hányni. Nagyon nagyot hánytam, gondolom a gyógyszer is kijött, amit sajnáltam, de abban a pillanatban nem az volt a legnagyobb problémám. Visszamásztam az ágyba. Még remegtem egy darabig. Majd elaludtam. 

Reggel egész jól ébredtem. A gyomrom nem volt tökéletes, de ez van. Jólesett volna egy szendvics, ami felszívja a savat, de a folyadékdiéta az ilyeneket nem engedi. Ment minden a maga útján. Kinti programjaink voltak, az idő kellemes volt, csavarogtunk. Sajnos már szorított a nap minket, haza kellett érni, húztuk amennyire lehetett. Csodálatos volt.

Este 7-kor értünk haza. Nagyjából kipakoltam, ettem picit, bevettem a gyógyszerem, zuhany, hajmosás, kanapé. Elfáradtam, de valahogy nem voltam kimerült. Inkább az a jóleső fáradtság volt csak rajtam. Nagyszerű hétvége volt.

Az a baj az ilyen napokkal, mikor jól érzem magam, hogy újra élni szeretnék. De én már nem élhetek, nekem végem. Megint dolgozik bennem a remény, az akarat, hogy hátha nyerhetek még egy kis időt, és lehetek még Vele. De úgy, ahogy szeretnék, úgy nem lehet, így meg nem elég jó. És olyan, mint régen, már nem leszek soha. Így meg nem akarom. 

Mégis inkább legyen vége gyorsan