Újabb mackók

 Minden héten megyek kontroll ultrahangra a hasam miatt. Általában csak havonta egyszer, vagy kétszer van leszívás, mert a gyógyszer ügyesen dolgozik. Főorvos úrnak - aki profi - készítettem egy jegesmedvét, tarisznyával, halacskával, ezt már korábban megírtam.

Két asszisztenssel dolgozik, egy hölgy és egy úr segíti munkáját. Már ismernek, mindig mosolyogva fogadnak, és biztatnak, hogy "reméljük, lassan megszabadul tőlünk". Várom már én is...

Ezért készült számukra a két maci, egy kislány és egy kisfiú, hálám jeléül. A minta baromi jó, minden szem a helyén van. A lány készült először, itt kiderült, hogy a kabátka és a sapi kicsit nagy. A  kabátot 4 szemmel készíteném kisebbre, de nem próbáltam, mert úgy döntöttem, színt váltok, és egybe horgolom a pulcsit a macival. A fiú maci sapiját 6 szemmel készítettem kisebbre, így tökéletes lett.

Forrás:

https://amigurumitoys.myeatbook.com/2021/04/23/amigurumi-teddy-bear-free-pattern-2/?ssp_iabi=1683417337729

Múlt héten átadtam őket, nagyon örültek neki. Úgy gondolom, tényleg örültek, nem csak megjátszották magukat. Jó nézni az emberek arcát, ahogy azonnal felderül, mikor egy kicsi kis cuki horgolmány a kezükbe kerül. 

Ez nekem is öröm :-)

A gondolataimban van egy Lány

 Ez a Lány kipihenten ébred. Megissza a kávéját, reggelizik, szépen felöltözik. Csinosan, mindig. A klasszikus divatot szeretei. S mivel dereka vékony, kihangsúlyozza. Kivasalja haját, sminkel, majd elmegy dolgozni. Jó feladatai vannak, felelősségteljes munkát végez. A kollégákkal jól kijön. 

A Lány munkaidőn kívül sokat sportol, sokat mozog. Kiegyensúlyozott. Jó a hangulata, sokat nevet, vidám lány. Nincs sok barátja, de velük szoros a kapcsolata. Elég sok időt tölt töltenek együtt. Van, hogy táncolni mennek egy jó buliba, vagy csak vacsorázni, kutlurális előadásokra, Balatonra.

A Lánynak van komoly párkapcsolata. Ő a legfontosabb fiú az életében. Ölelő karjai közt érzi a legjobban magát. Esküvőt és közös életet terveznek. És talán egy kis spánielt is. Sokat csavarognak, kézen fogva bejárják a világot.

Ez a Lány nem beteg. Tervei vannak az életével, amiben a Fiú és a család központi szerepet tölt be.

Szeretnék ez a Lány lenni...

Daganatossal utazni

 Elutaztunk. Megint :-)

Összességében sokkal jobb volt, mint ezelőtt. Pénteken indultunk, vasárnapig szedtem a gyógyszert. Szerdán jöttünk haza. Öt nap együtt, csak mi ketten! Nagyon vártam! Elterveztem, hogy fájó láb ide vagy oda, vagy bármi más probléma, mindent meg fogok tenni, hogy Ő jól érezze magát mellettem. Mert ha Ő jól van, akkor én is :-)

Pénteken indultunk munka után. Úgy terveztük, hogy egy vacsorával kb 5 órás út áll előttünk, tehát 6 óra felé fogunk érkezni. Rendeltem egy csodaszép püspöklila alkalmi ruhát 800 Ft-ért, pont megérkezett, így induláskor átvettem a csomagponton. A kocsiban mutattam neki, hogy milyen gyönyörű. Visszaraktam a sárga szatyorba, hátradobam a kocsiban. Egész úton locsogtunk, be nem állt a szánk, fogtuk egymás kezét. Kecskeméten álltunk meg a Sasfészekben vacsizni. Kicsit mellényúltam a rendeléssel, nagyon zsíros volt a tejszín, nem esett jól, elcsomagoltattam. Hat óra után nemsokkal megérkeztünk. Bejelentkeztünk, átvettük az apartman kulcsát, megmutatta a kecót, majd én leültem, mert nagyon fájtak a lábaim. A nagylábujjam oldalán, és az ujjaim tövénél a talpaimon, valamint a sarkaimon ilyen hólyagok vannak:

Az apartman teljesen jó volt, 1 szoba nappalis, és nyugdíjas kompatibilis, kapaszkodó mindenhol, aminek nagyon örültem. Eddig nem is gondoltam, milyen egyszerű felhúzni magam a vécéről, vagy a zuhanyzóban kapaszkodni, tudnak ezek az öregek valamit! Kicsomagoltunk. Ekkor már este volt, tévéztünk, beszélgettünk. Mindig van téma. És persze megterveztük az ottartózkodásunkat.

Szombaton Gyulán tébláboltunk, két fájdalomcsillapítóval tudtam tipegni, fájdalommal. Sajnos még a morfinos fájdalomcsillapító sem tudta elmulasztani ezt az őrült kínt. Azért megtettünk több, mint 10.000 lépést. Megnéztük a várat, a kastélyt. A várban készíttettünk szerelempatkót. Gyerekes, de én nagyon örültem neki :-) Volt solymászbemutató is, itt csak a reptetés volt érdekes. Vacsorázni egy elég kellemes helyre mentünk, finomat ettünk. Nagyon jó volt a saját készítésű teájuk.

Vasárnap visszamentünk Szegedre. Hideg volt. Útközben megnéztünk a Wenckheim-kastélyt Szabadkígyóson. Egész jó volt. Itt sütiztünk is. Nehezen mozogtam. A termekben a nyugdíjasok leültek a pihenésre kihelyezett székekre, meg én is. Teremről teremre. Nagyon fájtak a talpaim. Nem tudom mit gondolnak az emberek, mikor minket néznek. Ez a két vén f@sz öreg korára vállal gyereket... de nem érdekel. Néznek, mosolygok. A kedvenc éttermünkben ettünk, vaslapon sült, vasalóval dögönyözött filézett, pácolt csirkecombot. Ahogy bekaptam az első falatot, az összes nyál a számba tódult. Életem legfinomabb étele, az biztos. Desszertet nem tudtunk már enni, de elhoztuk, mert nyáron nagyon ízlett, ez a fahéjas reszelt almával töltött palacsinta csoki és karamell öntettel <3 Ha valaki megkérdezi, hogy mit csinálunk, a válasz az, hogy két evés között kitöltjük az időt :-) Visszamentünk a Lapos strandhoz. Kihalt. Szürke. Sivár. Elmúlt a nyár... És Ő az én emberem:

Este kérdeztem tőle, hogy az alkalmi ruhámat a kocsiban hagyta-e, mert nem látom. Mondta nem, mindent behozott. De mondom a ruhát nem. Jó, kimegy, megnézi. Nem volt a kocsiban, mindent felforgatott. De az apartmanban sincs. Zavarta. Mondtam, hogy hagyja, 800 Ft volt, nem éri meg, hogy kutassuk. De Ő meg akarta találni. Elment a főépületbe a talált tárgyakhoz, nem adták le. Visszament a kocsihoz... És jött a sárga szatyorral. Azt mondta, nem mondja meg, hol találta meg. Kifaggattam. Végül kiderült, hogy azon gondolkodott, hogy ő mit tenne, ha találna egy ilyent. Kidobná. Így felnyitogatta a kukákat, és az egyikben ott ült a sárga szatyor, benne a ruhám :-) Szóval meglett a drága rucim :-)

Hétfőn úgy ébredtem, hogy iszonyú kínokat éltem át. Nem tudtam lábra állni. Folytak a könnyeim, míg kitipegtem a zuhanyzóba. Ott leültem a székre, és jól kisírtam magam. Nem tudtam mi legyen. A lábaim térdig fájtak, a talpaim lüktettek. Bevánszorogtam a zuhanyzóba. Annyi ideig nem tudtam állni, hogy hajat is mossak. Nehezen visszamentem a nappaliba, minden bútorba kapaszkodtam. Leültem a kanapéra, néztem a földet. Nem tudtam visszatartani, elkezdtem sírni. Tudom, hogy nem tudja kezelni, és nem akarja látni, de szívem szerint teli torokból ordítottam volna a fájdalom és kétségbeesés miatt. Tehetetlen voltam. Mondtam neki ne haragudjon, de nem tudok lábra állni, rettenetesen szégyellem magam, és nagyon, de nagyon fáj. Így pihenőnapot tartottunk. Délelőtt mindketten elfoglaltuk magunkat. Ő nyomogatta a gépét, én kötöttem, közben tévéztünk. Aztán elment az appartman falu területén lévő fürdőbe. Én kötöttem, és nyalogattam a sebeim. Mivel hétfőn már nem vettem be gyógyszert (pihenőhét), és nem is álltam lábra, délutánra jobb lett. Begyógyszereztem magam. Elmentünk vacsizni, és óriáskerekezni, aminek semmi értelme nem volt. 3 kör hatezerért, kib@szott hideg volt, vacogtunk, és vártuk, hogy legyen már vége.

Kedden Aradra mentünk. Szinte minden helyre azt írták, hogy nem látogatható, csak kívülről tudjuk megnézni, de elmentünk. A belvárosi épületeket szépen felújították, de összességében nagyon koszos város. Sok a koldus. És mindenki rendes cigit szív. Pár órát eltöltöttünk itt, aztán hazamentünk. 

És ha már "beleírtam" magam a 2025-be, meg is fogom élni, ugye?

Sajnáltam, hogy lejárt a pihenőnk. Nagyon jól éreztem magam, eltekintve a fájdalomtól. Olyan hangulatosak voltak a reggeleink. Ő kávét és teát főzött, én reggelit készítettem. Virslit főztem, melegszendvicset készítettem neki. Szeretem ezt az embert. 

Szerdán, mikor jöttünk haza, már fájdalomcsillapító nélkül tudtam járni. De 4 hétből kb 1 hétig tudok csak járni. Ez meg nagyon kevés... Megbeszéltem az orvosommal, hogy csak 2 szem gyógyszert fogok szedni. Nem cél, hogy tönkretegyünk. Ma voltam vérvételen, holnap leszívás, hétfőn CT. 

Para van, de nagyon!

Megmentünk!

 Tegnap voltam a gyógyítónál. Nem tudom ki mit gondol az ilyen spiri dolgokról. Én mindig hittem az energiában, az energiaáramlásban, a bevonzásban. Hiszem, ha valamit nagyon akarunk, és teszünk érte, akkor az "ég", az "univerzum", az "angyalok", de akár hívhatjuk Istennek is, megadja nekünk. De tenni kell érte. Sokmindent megkaptam így már az életemben, főleg így a végén. Szerintem a munkahelyemet is így vonzottam be. Nagyon szerettem volna egy jó állást, tudtam, mivel szeretnék foglalkozni, kb mi legyen a munkakör. Nagyon sok pályázatot beküldtem, mire megláttam ezt a hirdetést. És sikerült. A lakás is ilyen. Annyiban különbözik az általam elképzelt lakástól, hogy a hálószoba a lakás másik oldalán van. De még a bútorok színe is olyan, mint amit elképzeltem. Őt is neki köszönhetem. Nagyon, nagyon akartam, hogy velem legyen. Ez lehet önzőség volt részemről. De megkaptam. Aztán van még nagyon sok apróság. Pl az, hogy a gyógyító Budapesten a munkahelyem melletti utcában rendel. 

Nincsenek véletlenek!

Hiszem, hogy van sorsunk. Az oda vezető út lehet jobbról, balról, az az én döntésem, de a főbb állomások meg vannak írva. Mindenkinek van szerepe az életünkben. Van, aki miattunk van jelen, valamit tesz, majd eltűnik az életünkből. Valaki pedig azért jelenik meg, mert nekünk kell valamit tennük az ő életében, majd ha megtettük a feladatunkat, ő is eltűnik. Jönnek, mennek az emberek az életünkben, valaki rövid ideig marad csak, valaki hosszabb ideig a társunk. Akár egy életen át.

A gyógyítót egy barátom javasolta. Akivel már ezer éve nem beszéltem. Utána is csak párszor. Mindig akkor jelenik meg, mikor segít. Furcsa. Nem tudom hogyan alakult így. Talán ő az egyik angyalom. Ezt soha nem mondanám neki, mert halálra röhögné magát, nem az az angyal típus. De számomra az. 

Nem tudom már, hányszor voltam a gyógyítónál. Talán négyszer. Történtek dolgok velem, amit nem tudok másnak betudni, mint az ő segítségének. Volt olyan, hogy egy csütörtöki kezelés után kevésbé fájt a lábam. Szombaton simán tudtam járni, pedig szedtem a gyógyszert. Az előző pihenőidőben visszajött a hasvíz. Az orvos nem tudta leszívni, mert nem jött ki. De eltűnt. 

Tegnap voltam nála kezelésen. Két számomra fontos dolgot mondott. Mondtam neki, hogy aggódom. Azt mondta "nem kell, megmentünk". A kezelés végén mondtam neki, hogy félek a CT-től. Azt mondta "nem kell, jó lesz! Jobban vagy, én látom". 

Legyen neki igaza!

Jól vagyok

 Nem nagyon tudok mit írni. Jól vagyok. Ha nem fájna mindkét talpam, azt gondolnám, semmi bajom. Persze, van kis pocakom, de semmi nem fáj, nem feszít, nem szúr. Van energiám, sokat eszek, nevetgélek, élem az életem. Sántán. A fájdalomcsillapító csak tompítja, és nem is veszek be csak napi 1 tablettát. Félek, ha hozzászokom, még ennyire sem fog hatni. Nappalra gyógyszerezek, mikor többet mocorgok. Ezért éjjel nehezen alszom, mert fáj. Az is, ha hozzáér a takaró. De mindegy, ez legyen a legnagyobb problémám. 

A hétvége jól telt. Volt párkapcsolat, család és énidő is. Kicsit kevés volt a párkapcsolat, ezért hisztiztem tegnap este. De nemsokára elutazunk, és 5 és fél napig leszünk együtt. Az agyára fogok menni. :-) Ebből 2,5 nap még szedem a gyógyszert, utána szünet lesz. Az ezelőtti szünetben nagyon rossz volt. Lázas voltam, és nagyon fájt, feszült a hasam, visszajött a víz. Nem tudom most hogy lesz, de olyan jó lenne, ha nem lennék rosszul, és tudnánk élvezni az együt töltött időt. Rengeteg tervünk van, kirándulunk sokat, egy nap visszamegyünk Szegedre is. A Lapos strandra :-) Megézünk egy kastélyt, amiről még életemben nem hallottam. Aztán ott van Gyula is. Szóval program van bőven, csak az kell, hogy ne legyek rosszul!!!!

Szombaton a családot elvittem ebédelni. Libát ettek, én nem tehettem sajnos, maradt a lazac. Nagyon finom volt minden étel. Jó volt így együtt, kimozdulni picit. Anyunak hatalmas élmény volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire örül majd. Ő parázik mindentől, elvan a kis világában, nem szeret onnan kilépni, mert akkor pánikol, mindentől fél, és ideges. De most nagyon jól érezte magát. Utána feljöttek megnézni a lakást, hogy haladtunk vele. Mindenkinek tetszik. Nem mondanák meg, ha nem, de tényleg jó. Szívesen meg is venném :-) De hát minek...

Vasárnap piacoztunk. Kitaláltam, hogy gobelin képekkel szeretném díszíteni a falat. Végül sikerült 3 képet és 1 festményt vásárolnunk. Úgy alakult, hogy a virágos képek fogtak meg, így mindegyik valamilyen virágmintás. Majd Ő segít felrakni, kimérni a helyét. Már csak egy kicsi stoki kell az éjjeli lámpámnak az ágy mellé. Éjjeli szekrény nem fér el. Van otthon valami fa izém, majd megnézem, hogy jó lesz-e. De ha nem csal az emlékezetem, akkor jó lesz. Majd legyközelebb elhozom, mikor hazamegyek. 

Karácsonyra az ultrahangos orvosom 2 unokájának és a 2 asszisztensnek macit horgolok. Sapkával, kiskabáttal. Szombaton, az énidőmben ezen dolgoztam. Nagyon aranyos lett. Még a kabátkája hiányzik, ma megpróbálom befejezni. Az orvosomnak sálat kötök, azt elviszem magammal a nyaralásra, és ott próbálok haladni vele. És még Neki is szeretnék készíteni egy nyakmelegítőt. Nem hiszem, hogy sok időm lesz olvasni... 

Karácsony... Nemsokára itt van. A hétvégén hasított belém, hogy egyáltalán nem készültem. Nem gondoltam, hogy megélem az idei karácsonyt, de most úgy tűnik, meg fogom. Hirtelen kapott el a láz. Tervezgetek, ötletelgetek. A fa nálam lesz, így a hangulat is. Remélem Ő is. Jobban szeretek az én lakásomban lenni, kényelmes, otthon érzem magam.

Még nem tudom hogy lesz a CT körüli gyógyszerszedés. Pont aznap kellene elkezdenem, mikor megyek CT-re. Nem tudom, hogy egyáltalán szedhetem-e, míg nem lesz eredmény. De ha nem szedem, megnő a hasam, és fájni fog. Fel kell hívnom az orvosom.

Szóval minden jó most :-)

Az életet csinálni kell

 Hosszú hétvége volt, három nap. Az első gondolatom az volt, hogy három csodálatos nap, de azért nem így van ez. 

Az elmúlt két hét nehéz volt. A gyógyszerszünetben belázasodtam, és folyamatosan, bár csökkenő szinten, de minden nap lázas voltam. Ettől délután már gyenge, fáradt, álmos voltam. Minden éjjel úsztam az izzadtságban. Ő is mondta, hogy tüzelek, éjjel nem tudott átölelni, annyira forró voltam, és folyt rólam az izzadtság. Az első héten jött vissza a hasam. Ettől feszült, szúrt, hol hányingerem volt, hol csak egyszerűen étvágytalan voltam, pedig híznom kell. A múlt hét valamivel jobb volt. A gyógyszer és a gyógyító is a hasamon dolgozott. Talán pénteken éreztem először, hogy könnyebb (csütörtökön voltam a gyógyítónál). Kisebbnek láttam a hasam, és már csak hőemelkedésem volt. De még izzadtam. Meglátogattam a családot a temetőben és otthon is, már volt türelmem, kicsitt jobb volt a hangulatom, tudtam beszélgetni. Pepit ölelgetve sírdogáltam. Megöregedett. És én is. Hívtam magamhoz, jött, lassan, komótosan, öregesen. Én megindultam felé, sántán, bénán, gyengén. Félúton (?) találkoztunk...

Este vele voltam. Jókedvem volt. Nagyon vágytam rá, hogy találkozzunk, és magamhoz öleljem. Gyalog 20 percre lakunk egymástól, lábfájás ide vagy oda, sétáltam. Jó fél órámba telt, és végig Ő járt a fejemben. Hogy milyen jó lesz együtt lenni, miénk az éjszaka, nem kell korán kelni, henyélhetünk, és majd lesz valami. Szeretem ezeket az éjszakákat. Mivel régen szívtuk már a fájdalomcsillapítónkat, ezért be is terveztük estére. Jó volt látni, átölelni. Zenét hallgattunk, és be nem állt a szánk, csak beszélgettünk. Nem tudom megmondani miről. Mindenről is. A fájdalomcsillapító is jó volt. Csodálatos utázon vettünk részt. Ez volt a legjobb, még sosem volt ilyen jó. Ezt nehéz lesz überelni. Kétszer is. Hajnali fél négy körül mentünk aludni. 

Szombatra napozást terveztünk Siófokon. Előtte összeraktuk az íróasztalom, és berendeztük a dolgozószobám. Nagyszerű lett :-) Egyre jobb a lakás. Nagyon fújt a szél, és elég hideg is volt, de ami be van tervezve, az be van tervezve. Vittem magammal horgolást és könyvet is, de annyira fújt a szél, hogy én csak kucorogtam. Aztán összebújtunk, és aludtunk egy nagyot a parton. A hajléktalanokról beszéltünk, hogy vajon hogy élik túl a telet odakint. Én az első éjjel megfagynék, az biztos.

Filmeztünk este, összebújva, szerelmesen. Semmi nem történt, de az volt a minden.

Vasárnap Tatára mentünk a Fényes tanösvényre. 

Nagyon szép hétvége volt. Teljesen egymásra hangolódtunk, együtt keltünk, együtt feküdtünk, öleltük egymást, és végig azt kívántam, hogy ez sose érjen véget. Pedig egyszer véget fog. A hasam folyamatosan figyelmeztet, hogy nem vagyok egészséges. A bal talpam készen van, alig tudok ráálni, sántítok. Egyébként nem érzem jelét. És mikor vele vagyok, ahogy Ő, úgy én is kikapcsolom a betegséget, nincs és kész. Jól vagyok, jól érezzük magunkat, a mának, a percnek élünk, és megélünk minden egyes pillanatot. Így kellett volna élnem eddig is. Mikor munka van, arra figyelek. Mikor család van, rájuk figyelek. S mikor Ő van, csak rá koncentrálok. Mikor egyedül vagyok, megengedek magamnak néhány percet, mikor sírok, és beengedem a tudatomba, hogy haldoklom. És egyszer vége lesz. Nem tudom mikor, nem tudom hogyan. Csak azt tudom, hogy nemsokára. Készülök a karácsonyra, a szilveszterre, beszélgetünk a következő nyárról, de én arra már nem készülök. De beszélek róla, bólogatok, és elmondom, hogy én mit szeretnék. És annyi mindent szeretnék még.

Az életet csinálni kell. Felkelek, és végigviszem mindazt, amit beterveztem/beterveztük. És élvezem minden percét. Igyekszem nem bosszankodni, minek. És csinálok mindent, amit kell és ami jó.

Mert az életet csinálni kell