Régen írtam magamról. Direkt. Gondolkodtam. És nem voltam jól.
Nem is tudom elmondani mikor és hogyan történtek a dolgok. Ami volt:
- Önkéntelen izomrángás, az egész testemben. Akkor, amikor egyébként nem mozogtam. Tehát ha lepihentem (volna). Semmit nem aludtam, volt olyan éjszaka, mikor 20 percenként néztem az órát. Borzasztó volt.
- Nagyon erős derékfájdalom, ami lesugárzott a bal lábamon kersztül a talpamig. Erre kértem újra sugarat. Nem volt boldog az orvos, de egy kiegészítő, 6 perces sugárkezelést kaptam. Azóta sokkal jobb, alig kell fájdalomcsillapító. Appranaxot szedek csak, napi 2 szemet.
- Mivel erős csontfájdalmam volt, elment az életkedvem is. Tramadolt szedtem, 100 mg-osat, nem tudom megmondani mennyit. De túladagoltam... Ennek következtében olyan volt, mintha nem tudnék felébredni, egy fekete lepedő volt a tudatomon. Sem gondolkodni, sem enni nem voltam képes, kába voltam.
- Bizonytalan járás. Nem oda léptem, ahova terveztem. Simán fel tudtak volna lökni azzal, hogy valaki rámfúj egyet. Nagyon szar volt.
- Ezt nem tudom hogyan fogalmazzam meg, de nem igazán tudtam mit csinálok. Mintha egy másik dimenzióban lettem volna. Egyik éjjel, mivel aludni nem tudtam, elmentem sétálni a városba. Éjjel. Arra tértem magamhoz, hogy az egyik buszmegállóban ücsörgök, és elmúlt éjfél. Nem értettem miért vagyok ott, összeszedtem magam, és hazamentem.
Az egészből az volt a legrosszabb, hogy az dolgozott bennem, hogy bárhogyan, de ennek legyen vége!
Végül az SBO-n kötöttem ki, megint. Na, ezt pontosan tudom, hogy Semmelweis-napon volt. Kevesen voltak a betegek és az orvosok is. Megint nagyon alaposak voltak, nem panaszkodhatok. Mivel nem tudtuk kideríteni mi a bajom, így roboráltak csak. Úgy gondolom, hogy az infúió felhigította bennem a fájdalomcsillapítót vagy mi, és egyre jobban lettem. Anyu és Keresztanyu is bejött a kórházba. Végül hazaengedtek. Főztek nekem húslevest, és mikor már tényleg magamhoz tértem, hazamentek.
Borzasztó volt, hogy sehogy sem tudtam kihozni magam ebből az állapotból. Horgolni és olvasni sem tudtam, egyszerűen nem volt agyam hozzá, és nem is érdekelt semmi.
Most már jól vagyok, csak még elég fáradt, ami a sugártól még simán lehet. Vele voltam a hétvégén. Szombaton minden szaron elsírtam magam, iszonyú érzékeny vagyok. Elég egy labdázó gyerek, kézen fogva sétáló idős pár, én már bőgök. Szerintem ez azért van, mert vége az életemnek, és nagyon sok minden egyszerűen nem történt meg velem, és már nem is fog. Ez a tudat borzasztó.
Szombaton Nagytevelen voltunk a strandon. Csak ajánlani tudom. Kis bányató, homokos, besétálós part az erdőben. Ősfák körben. Cuki büfé, tiszta vécé.
Vasárnap a szokásos Siófok, ezt én választottam. Nyugalomra volt szükségem. Eddigre az étvágyam is visszatért, elég jól ettem, ettől több erőm lett. És már olvasni is tudtam végre.
Pezsgőztünk, kézen fogva sétáltunk a Balatonban. És átölelt. És szeret.
