Hajam

 Mindig is azt vallottam, hogy egy igazi nő nem megy ki zsíros hajjal az utcára. Nem attól jó nő valaki, mert gumicicijei vannak, kacsacsőre és márkás cuccokba jár. Az igazi nő egyéniség, sugárzik, tiszta. Szerintem ennyi elég. 

Amikor nem volt hajam, igyekeztem mindig a ruházatomnak megfelelő színű sapit húzni. Furcsa és idegen volt, hogy nem kellett babrálnom vele. Hiányzott, sokat sírtam miatta. Rengeteg időm felszabadult. Bár ne így lett volna. Amikor először elkezdett nőni a hajam, azt hittem koszos a bőröm, hogy valamiért a sapka megfogta vagy ilyesmi, elkezdtem dörzsölni. Pár percnek el kellett telnie, mire felfogtam, hogy nőnek a kis hajszálaim. Sötétbarna, göndör, keszekusza szálak voltak. Mikor már elérték az 1 cm-es hosszúságot, letettem a sapkát. 

Az egyik kezelés váltásnál mondta az orvos, hogy hajhullással jár, így letolattam, és újra elővettem a sapkáim. Aztán nem hullott, így elkezdett újra nőni.

Lassan 3 éve vagyok beteg. Az elmúlt 3 évben most a leghosszabb a hajam. Már fodrászhoz is járok, mindig előre egyeztetett időpontban. Vannak melír csíkjaim is, valamint világosít is a színén. A melír nem ér a hajtövemhez, hogy ne roncsolja a kis hagymácskákat. A világosítás pedig csak tartós színező, így nem ártalmas. Már pont úgy nézek ki, mintha bilit húztak volna a fejemre. A hajszálak kiegyenesedtek, idióta frizurám van :-) Csak azért nem vágatom vissza, mert már van olyan hosszú, hogy nehezen fekszem el. Volt olyan kezelés, ami olyan szárazságot csinált, hogy nem kellett sűrűn mosnom, de most 3 naponta állok a zuhany alatt, engedem a fejemre a melegvizet, borzolom, habozom, masszírozom, játszadozom vele. Hullik. A fürdőszoba és az egész lakás tele van a hajszálaimmal. Még a mosógép öblítő tartályából is hajat húztam elő... De van a fejemen is. Elcsatolom, bondorítom, göndörítem, mosom, vasalom, szárítom :-)

Hajam van

Családbarát, könnyű túra

 Az új kemoterápiás gyógyszerem álmatlanságot okoz. Legalább van mire fogni kialvatlanságom. 

Vasárnapra gyönyörű napsütést mondott a meteorológia, így kirántulást terveztünk. Szombat este szalma voltam, így böngésztem a neten. Olyan túrát kerestem, ami könnyű, nem túl meredek és nem túl hosszú. Inkább a levegőt szerettem volna élvezni, mint a mozgást. Mert az annyira nem megy. Igazából menni tudok, már nem fájnak a talpaim, ülni, feküdni nem jó, egyhelyben állni sem. De menni tudok és szeretek. 

Találtam egy útvonalat, ami körtúra, gyerekeknek is jó, csak 7,5 km hosszú, 2,5 órát írt időre. Átküldtem Neki, rábólintott, menjünk. 

Nem öltöztünk túl vastagon, de így is folyt rólam a víz. Nem vetkőztem le, egy megfázás szerintem simán elvinne (ami mondjuk nem baj), csak nem mindegy, hogy mennyit szenvedek. A település helyi kocsmájától indult a menet, így ittunk egy kávét, nagy levegőt vettünk, s elindultunk. Eleinte nehezen igazodtunk ki a letöltött térképen, de utána már biztosan haladtunk előre. A könnyű, gyerekbarát terep egyáltalán nem volt az. Az útvonal felfelé vitt, utána felfelé vitt, a kanyar után felfelé mentünk, és így tovább. Lehajtottam a fejem, nem néztem fel, csak a lábam elé, és arra koncentráltam, hogy lélegezzek. Vert a víz, fújt a szél a hegygerincen, én meg mint a robotok, mindent igyekeztem kikapcsolni magamban, és csak arra koncentráltam, hogy lépjek, lélegezzek, és haladjak előre. Sokáig mentünk felfelé. Bíztam benne, hogy mivel körtúra, lefelé is fogunk menni :-)

Többször meg kellett állnom, hogy kicsit normalizáljam a légzésem, pisiltem, ittam, s mentünk tovább. Teher vagyok. Éreztem, hogy Ő rohanna, haladna végig az útvonalon, hogy tele van erővel és energiával, hogy nem fáradt, és nem akar kullogni mellettem. Én csak mentem mögötte, sok-sok méterrel lemaradva. Néha utána kiálltottam, hogy várjon meg. Nem volt jó érzés. 

Völgynek lefelé könnyebb lett volna a túra, ha nem lett volna bokáig érő sár. Le kellett térnünk az útvonalról, az erdőben az avaron tudtunk csak haladni. Soha nem tudtam, hogy hova lépek, mi van az avar alatt. Ág, gally, szikla, kő. Alig vártam, hogy visszaérjünk a kocsmához. Aztán egyszercsak megjelent az első háztető. Soha nem örültem még ennyire egy aszfaltos útnak. :-D

A kocsmában kiszuszogtam magam, visszanyertem az önbizalmam, és újra a régi voltam. Megebédeltünk, megkávéztunk, és hazáig csacsogtunk. 

Ha minden negatívumtól eltekintünk, amit leírtam, fantasztikus nap volt. A napocska felmelegítette a tartkónkat, bekúszott a langyos szél a kabátunk alá, finom volt a kocsmában a süti, jó volt kint lenni a levegőn, együtt. 13.966-ot léptem :-)

Más is fehér bakancsba jár sárba túrázni?

És már megint félek

 Az ételtől. Lelkileg nagyon megviselt ez a pár nap, és a mögöttem lévő pár hónap. Most mit csináljak? Nem akarok megint folyadékon élni...

Átgondoltam, milyen ételeket ettem, és igazából szerintem semmi olyat, ami tiltólistás lenne. Keveset iszok, ez biztos. És kellene a tápszer is... de nem megy. Nem akarom nagyon erőltetni, mert az sem jó, ha attól vagyok rosszul. Egyszerűen nem akarok rosszul lenni. 

Úgyhogy most megy a töprengés, hogy mit egyek. Semmit sem kívánok. Nem tudom mitől van, a most szedett gyógyszer egyik mellékhatása az étvágytalanság, szóval lehet attól is, és lehet pszichés is, hogy nem merek. Húst egyáltalán nem kívánok. Virslit ettem. Egyet. Megy a májkrémes kifli. De nagyon más nem. Tegnap ettem sajtot pulykasonkával, rettenetes íze volt. Ez szerintem a gyógyszer. Rengeteg kefírt ittam a kifli mellé, jólesett. Ma már nem tudom meginni. A tea megy. Kívánom a narancslevet, az is megy. 

Miután rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, átmentem a boltba. Sétáltam a kosaramma, néztem a termékek csomagolását, színét, hátha megkívánok valamit. Vettem kiflit, májkrémet és gyümölcslevet. Remek...

Hát itt tartok

SBO, leszívás

 November óta küzdök székrekedéssel. Figyelek rá, hogy mit eszek, igyekszem sokat inni, tápszert is kellene, de nem nagyon megy. Szedek hashajtót is. Csakhát, a daganatok nyomják a bélrendszert. 

Tegnap reggelre rosszul lettem. Két napja nem jött ki. Ami időben lehet, hogy nem sok, de előtte sem ürültem ki rendesen. Görcsöltem, levert a víz, rázott a hideg, lázas voltam, hullámokban tört rám valami rossz érzés, amitől majdnem elájultam. Egy darabig tépelődtem, hogy elinduljak-e dolgozni, de nem ment. Reggel 7kor visszafeküdtem aludni. Átizzadtam a pizsim. Mikor felébredtem, rosszabbul voltam. Így összepakoltam a cuccom, és bementem az SBO-ra. Óvatosan nyúltak hozzám, nem tudtak mit kezdeni velem. Kaptam bélmozgató infúziót, volt mellkas és has röntgen, hasi ultrahang. Semmi újat nem tudtak mondani. Az infúziótól kicsit megindult, így hazaengedtek. 

Egész délután aludtam. Aztán sikerült többszor vécére is mennem. Ez a probléma megoldódott. Egyelőre. Most nem merek enni, hányingerem van, és nem tudom hogyan tovább. Az orvosom tanácsára vásároltam glicerines kúpot, hogy könnyebben kicsússzon, és másik hashajtót. Írt fel étvágyfokozót és hányáscsillapítót. 

A mai leszíváson két cisztát is megszúrt a doki, jó sok folyadékot leszívott, 280 ml-t. Most könnyebb. De nagy a hasam. Sajnos ez már nem folyadék...

Keresztapu elvitt leszívásra, mert nem tudtam volna elmenni, nem volt annyi erőm.

Most már jól vagyok, a kedvem jobb, ettem egy májkrémes kenyeret, és 2 napja eszek egy banánt. Ittam sok vizet és teát. 

Remélem nem lesz gond...

Már megint hullámvasút

 Csütörtökre hatalmas hasam lett. Szuszogtam, nyomta a tüdőmet. Alig tudtam enni, nyomta a gyomromat. És ami új volt, az édességet egyáltalán nem kívántam - és azóta sem. A szorulás állandó, a hashajtó állandó. És így is nehéz, érzem a gátat, ami az útjában áll, szóval nem az emésztésemmel van a baj. 

Meg fogok halni. Fordultam a sarokba, és vártam a reggelt. A megváltást, mikor megyek leszívásra. Alig aludtam, korán keltem, de nem érdekelt, mert tudtam, hogy megszabadulok a víztől, s jobb lesz. Azt is tudom, hogy ez csak átmeneti megoldás. Az alapvető probléma a tropa májam, ami nem gyógyul. S amig nem gyógyul, addig ez a probléma fennáll, vagy rosszabb lesz. Elkeserítő.

Nem fáj a lábam, nem volt gond, időben odaszuszogtam magam a dokihoz. Aki időben érkezett, és elsőnek be is hívott. Valóban visszatelt a ciszta, és egy másik is van felette. Mind a kettőt leszívta. Sajnos, a várva várt megkönnyebbülés nem jött el. Felette is van valami, ami továbba is nyomja a gyomrom. Ezért a hányinger szinte állandó. A szuszogás talán jobb lett. Lefelé is nyomódik minden, a sérvem még jobban kitüremkedik. Mind a kettő. A lágyék és a köldök is. Ez van. Nehéz így. Utána az onkológusommal találkoztam. Benyújtottunk egy kérvényt egy gyógyszerre, ettől várja az áttörést. Ezért én is, aláírtam. Amit most elkezdek szedni, az egy áthidaló megoldás lesz. Nagyon kicsi az esélye, hogy engedélyezik a méltányossági kérvényemet, de én bizakodó vagyok. Ettől jókedvem lett, megint megcsillant egy kis reménysugár.

Délutánra igyekeztem összeszedni magam, mert Vele találkoztam. Aludtam egyet, majd mégegyet, feküdtem, pihentem, mantráztam, hogy össze kell szednem magam. Aztán vettem be egy fájdalomcsillapítót. Sikerült mosolyogva ajtót nyitnom és nevetgélnem, kikapcsoltam a betegséget, csak Ő és én vagyok! <3 Azért mondtam neki, hogy most fáj.

Nem aludtam jól. Reggeliztünk, tükörtojást készítettem. Nagyon-nagyon régen nem ettem tojást, de mivel van egy hashajtó hatása is, gondoltam most jó lesz. Bevettem az összes vitaminom, egyben sajnos. Összevesztek. Délután 2 óráig voltam rosszul. Nem értem rá szenvedni sajnos, mentem haza. Előtte bevásárolni. A tescoban olyan rosszul voltam, hogy eldöntöttem, hogy kiveszem a sajtos croassont a zacskóból és belehányok. nem került rá sor. A parkolóban a kocsiban még ücsörögtem picit, mély levegők sora, s mivel nem lettem jobban, elindultam. Otthon mindenki értem aggódott, amit nem szeretek, inkább visszamentem magamhoz szenvedni egyedül. 

Meg fogok halni, pedig Vele szeretnék lenni. Még nagyon, de nagyon sokáig. Vártam, hogy találkozzunk, de nem volt erőm. Délután már tudtam enni, jobban lettem. Rendeltünk vacsit, fogtam, öleltem, érintettem. Nagyon szerettem. 

Vasárnap fürdőbe mentünk. Nem tudom megmondani, mikor voltam fürdőben utoljára úgy, hogy vízbe is mentem. 2024-ben biztosan nem, talán 2023-ban sem, de tényleg nem emlékszem.

Odafelé útközben fülig ért a szám, fürdőbe megyünk. 3 tankinit is bepakoltam, banán, víz vészhelyzetre. Csacsogtam, énekeltem, ujjongtam. Fürdőbe megyünk!

Lepakoltunk, átöltöztünk, ittunk egy kávét, szussz, s irány a medence. Ilyenkor azt gondolom, hogy mindenki megvetően néz rám, hogy a kismama vízbe megy. És igen, volt aki nézett, de annak tudtam be, hogy szép pár vagyunk. :-) Ücsörögtünk, ölelkeztünk, játszadoztunk a vízben. Összetartoztunk, együtt mozdultunk. Megéheztünk, ebédeltünk. Én meg csak nevettem, és csacsogtam, olyan jó volt minden. Estig voltunk. Későn értünk haza.

Ami nehéz volt: A nyugágy 30 cm-re van a talajtól. Oda leülni és onnan felállni, hát, nem volt egyszerű. Igyekeztem száraz fürdőruhába lenni, nem megfázni. Hatott a hashajtó, mindig a mosdóba rohangáltam, mert nálam nem olyan a hasmenés. A daganatok fogják, sokszor keveset elven működik. Az ebédnél nehezen találtam olyan ételt, amit ehetek. Tudom, miért nem vittem magammal. Mert nem :-), ez nem az a nap volt. Estére hulla fáradt voltam. És ha fáradt vagyok, feszült vagyok. Nem volt egyszerű na... De fantasztikus nap volt!

Szóval nem tudom hogyan tovább. Minden nap más. Vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. Ha egyedül vagyok, megélem a betegségem, szenvedek, elfekszem, sírok. Ha Vele vagyok, jól vagyok, nevetek és szeretek. Ha dolgozom, oda koncentrálok, és nem foglalkozom mással.

Hullámvasút

Azóta eltelt 1 év

 2023. december 21-én lettem rosszul, és vitt be a főnököm az SBO-ra. Bentfogtak bélelzáródás gyanúval, és akkor derült ki, hogy hashártya áttétem is van. December 22-én engedtek haza, azzal, hogy talán jobb, ha már nem eszek, és keressem az orvosom. Kerestem. Nem állt velem szóba. Mikor januárban nagy nehezen elértem, azt mondta, hogy előre egyeztetett időpontban tud fogadni, hívjam az asszisztensét. Hívtam. Január 9-ére kaptam időpontot. Úgy, hogy december 21-én ettem utoljára, reggel, egy üres zsemlét. És kétségek között tengettem a karácsonyt, a szilveszteri utazást, mert azt hittem, azonnal meg fogok halni. Csak hát nem éreztem úgy...

19 nap telt el úgy, hogy nem állt velem szóba az orvosom.

A január 9-i találkozástól vártuk az áttörést. Ő is és én is, azt gondoltuk, hogy majd megmondja a tutit a doki, és minden rendben lesz.

Hát nem így történt. Azt mondta többet ne egyek, napi 8 dl víz, fogadjam el, hogy beteg vagyok, maradjak otthon. Ha nagyon szomjasnak érzem magam, előre egyeztetett időpontban kaphatok infúziót, azzal egy kicsit lehet nyújtani (mit? az életem?), egyébként hospice ház. Ha rosszul vagyok SBO. További kezelés nincs, ők mindent megtettek. És hazaküldött...

Összeomlottam. Ő is. Nem tudtam felfogni amit az orvos mondott. És még most sem tudom.

Azóta eltelt egy év. 

Ráment a kapcsolatunk.

Aztán kerestem másik orvost, mert bárhogy is volt, másnap reggel mindig felébredtem. Elmentem dolgozni. És "jól" voltam. Az elmúlt évben 3 féle kezeléssel próbálkozott a mostani orvosom. Most következik a negyedik. Tehát van még mit tenni, nem igaz az, hogy mindent megtettek. Összehozott egy nagyon jó dietetikussal, és felépítette a táplálkozásom. Emlékeszem, az első nap 1 szelet csirkemell sonkát nem tudtam megenni, annyira rettegtem, hogy meghalok tőle, hogy nem tudtam lenyelni. Apró kockákra vágtam, fogpiszkálóra szúrtam, és úgy próbáltam megenni. Rettenetes volt. Igaz, hogy most sem túl nagy a választék, pépes étrenden vagyok, de híztam 3-4 kg-ot. Tudom, nem sok fél év alatt, sajnos a betegség miatt többet nem tudok. De "jól" vagyok. 

Nem csak 8 dl vizet iszom, nem vagyok hospice házban, és még élek. Eljárok dolgozni, társaságba, újra felépítettük a kapcsolatunkat, ami jobb, mint előtte volt. Sokat utazok/utazunk, kirándulunk, eszünk. Kicsit nyugdíjasan ugyan, de élem az életem.

Tudom, hogy meg fogok halni. De hadd ne üljek a hasokba, és várjam a kaszást. Úgyis eljön, mikor itt az ideje, nem akarok várni, tartalmasan szeretném tölteni az időmet.

8 dl víz.. khm... ugyan már!

CT eredmény, onkoteam, hogyan tovább

 Elkészült a CT eredményem, validálta az a radiológus, akinek kell. Csak hogy azóta már eltelt másfél hónap, november 25-én voltam. Azóta sokminden történt. Többek között van ez a bal oldali alhasi fájdalmam, ami most már inkább deréktájon jelentkezik, nagyobbak lettek a dudorok a hasamon, és akadozik a székletem. Mikor ultrahang kontrollon voltam, megnézettem a főorvossal. Azt mondta, hogy nem lát semmi különöset, de valóban, az egyik dudorom tömegesebb lett, lehet, hogy nyom valamit odabent. Szerintem is. Talán valami ideget, ami kisugárzik a derekamba. A vastagbelem is nyomhatja, meg az egész ott úgy valahogy összefügg. Székelési ingerem nincsen, amikor nagyon fáj, akkor elmegyek mosdóba, és utána jobb lesz. Most így működök. Szóltam az orvosomnak, hogy valami nem jó. Pépes étrend (amit egyébként tartok is), tápszer (lazítja a székletet), sok víz (segíti az emésztést) és hashajtó (hogy biztos minden kimenjen). Hát jó. És mivel ez a helyzet előállt, így a hétfői onkoteam-re be is adta az ügyemet.

Délután hívott, hogy kész a CT, de ugye azóta sok idő eltelt. Ugyan a CT-n semmi sem indokolja azt, amit érzek, mégis az az igaz, amit én mondok, mert régi a felvétel. De tény, hogy a gyógyszer nem hatott, tovább terjedt. A jobb májlebenyem teljesen tropa. A többi daganat nem sokat, de nőtt. Így gyógyszert váltunk. Nagy meglepetésemre, még mindig van gyógyszer. Mondta az orvos a nevét, nyilván abban a pillanatban elfelejtettem. Régi gyógyszer, de megpróbáljuk. Kevesebb mellékhatása van, mint a Stivargának.

Ami most a feladatom: ezt a kúrát végig kell szednem. Most vagyok a harmadik héten, 3 szemet kellene szednem, de mivel nem használ, viszont a vizet 2 szem is fogja, így 2 szemmel fogom végigszedni a héten. Jövő héten szünet, akkor vérvétel. És számítok rá, hogy visszajön a víz. A következő héten elkezdem szedni az új gyógyszert. Addigra az orvos felírja, kiszámoja az adagot, és átbeszéljük a részleteket. 

Hogy őszinte legyek, örülök, hogy megszabadulok a stivargától. Ez az állandó lábgyulladás és fájdalom kikészít, és felőrli az idegeimet. Persze, ha használna, az más, mert akkor tudom, hogy van miért szenvedni és küzdeni. De így... Az új gyógyszernek még nem ismerem a mellékhatásait, majd meglátjuk. Ha tudok járni, megmarad a hajam, és nem leszek gyenge, akkor az szuper lenne. Már lassan 3 éve szenvedek a mellékhatásoktól, ebből 2 év az, ami felesleges volt. Az első évben még használt a kemo. De utána már csak a mellékhatásokkal küzdöttem, és hatás nem volt sajnos.

Meglátjuk, hogy használ-e az új gyógyszer. De az állandó szenvedésből elég volt. Jó lenne úgy meghalni, hogy meg tudok maradni embernek

Elutaztunk _ Pécs

December 29-én, vasárnap indultunk. Nehéz napjaim voltak előtte. Fájt a derekam, és bal oldalon az alhasam. Petefészekre gyanakszom, szerintem az sugárzik ki a derekamba. De persze ez nem biztos. Jó lenne látni mi van odabent. Jó lenne látni a CT-t… Megint rákérdezek.

Rosszul alszom, nehezen ébredek, nehezen szedem össze magam. Kb. olyan 11 óra felé érzem azt, hogy megvagyok. Iszonyú lassú és hulla fáradt vagyok minden délelőtt. Nem voltam izgatott az utazás miatt, nehezemre esett a gondolat is, hogy csomagolnom kell. Kimostam mindent, hogy tiszták legyenek a ruháim.

Nadrágproblémám van. A gumis derekú nadrágok (pl. leggings) lecsúsznak a hasamról. Próbáltam úgy, hogy a trikómat betűröm a bugyimba, és így húzom rá a leggingst, hogy ne csússzon le, tapadjon a trikóra. Talán egy picit jobb. A kismama nadrágok azért nem passzolnak, mert nem ott van a hasam, ahol nekik. Nekem köldöknél csúcsosodik ki. Azok a kismama nadrágok jók nekem, amelyek nincsenek nagyon széthordva, tehát nem a terhesség vége felé hordták a kismamák. Most már van kettő, ami pont jó, és van egy, ami hasban nagy picit, de egynek jó. Amiket Anyu átalakított, sajnos lecsúsznak, állandóan rángatom, zavaró. Na mindegy, bár ez lenne a legnagyobb problémám.

Utazás előtti nap áthívtam Őt ebédre, mert nem volt mit ennem, főznöm kellett, és meg akartam sütni a narancsos mézes csirkecombot, amit terveztem. Örült neki, elfogadta a meghívást, így együtt ebédeltünk. Rohanásban volt, intézte az ügyeit, én meg a pakolásra koncentráltam. Miután elment, összeszedtem magam, és elkezdtem csomagolni. A piperéket reggelre hagytam.

Vasárnap reggel szokás szerinti fájdalommal keltem, sőt, alig aludtam. Megreggeliztem, összeszedtem még amit kellett, közben befutott Ő is. Elindultunk. Nem tudtam hogy üljek a kocsiba, helyezkedtem, rakosgattam a fenekem, de mindenhogy fájt. Elfogadtam, hogy ez lesz, beszélgettünk, próbáltam oda koncentrálni. Szekszárdon megálltunk ebédelni, nagyon jó kis éttermet találtunk. Széles volt az étlap kínálata, bőven találtam magamnak mit enni. Valahogy utána a derekam is jobb lett, így egész jó hangulatban futottunk be a szállásra. A szoba teljesen jó volt, tiszta, kényelmes ágymatraccal. Kipakoltunk, s indultunk is a városba, mert hamar este lesz. Megnéztük a Dzsámit, a Székesegyházat és a Csontváry kiállítást. Mindegyik jó volt. Visszamentünk a szállásra, majd újra a Székesegyházba, vettünk jegyet az esti orgona koncertre. Hát, másra számítottam, de azért jó volt, ilyenen is voltunk.

Hétfőn csodaszép napsütéses nap volt. Fájdalomcsillapítóval jól elvoltam, izomlázzal küzdöttem. 😊 Elmentünk az orfűi tóra, Abaligetre a cseppkőbarlangba, egy kis síparadicsomba, a tévétoronyba, majd az Árkádba. Hosszú, mozgalmas nap volt. A barlangba megnéztük a téli álmot alvó denevéreket, az volt a legérdekesebb számomra. Az egyik imbolygott alvás közben, biztos rosszat álmodott. 😊

Kedden pihenősebb napot terveztünk. Elmentünk a Tettyére. Köd volt, csúszott az út, de Ő nagyon ügyes, így elvoltunk nyári gumival. Felmásztunk a hegyre, néztük a várost, amiből semmit sem láttunk, mert akkora köd volt. Beültünk egy kis kávézóba egy jó erős kávéra, mert a hotelben nem nagyon volt ereje a kávénak. Láttam, hogy van palacsintájuk is, így kértünk azt is, kakaóst és lekvárost. Nagyon finom volt, és nagyon jólesett a kávé is. Visszamentünk a szállásra, pihentünk, filmeztünk, ez is jó volt. Aztán vacsira főztünk virslit. Elmentünk egy Friderika koncertre, amit jól benéztünk, mert január 31-én lesz. Mindegy, sétáltunk egyet. Még egyet ejtőztünk, majd bementünk a közös szilveszterre. Zanzibár koncert volt, fantasztikus bulit csináltak! Ugrálni nem tudtam, de lötyögtem, énekeltem, táncikáltam, nagyon jól éreztem magam. A nap fénypontja az a csókvolt, amit kaptam (kértem?) tőle. A tömegben egy igazi, hosszú, őszinte csók. Fantasztikus érzés volt.

Az utolsó nap reggelén összeszedtük magunkat és elmentünk a barátnőmhöz egy kávéra. Mióta beteg vagyok nem találkoztunk. Jó volt látni őket.

Időben hazaértünk, mostam, főztem, készültem másnapra, mert orvosnál kezdtem.

Nagyon jó utazás volt, és nagyon jó szilveszter. Remélem Ő is olyan jól érezte magát, mint én, és nem keserítette el a lassúságom és fájdalmaim.

Szerintem ez csak rosszabb lesz