2023. december 21-én lettem rosszul, és vitt be a főnököm az SBO-ra. Bentfogtak bélelzáródás gyanúval, és akkor derült ki, hogy hashártya áttétem is van. December 22-én engedtek haza, azzal, hogy talán jobb, ha már nem eszek, és keressem az orvosom. Kerestem. Nem állt velem szóba. Mikor januárban nagy nehezen elértem, azt mondta, hogy előre egyeztetett időpontban tud fogadni, hívjam az asszisztensét. Hívtam. Január 9-ére kaptam időpontot. Úgy, hogy december 21-én ettem utoljára, reggel, egy üres zsemlét. És kétségek között tengettem a karácsonyt, a szilveszteri utazást, mert azt hittem, azonnal meg fogok halni. Csak hát nem éreztem úgy...
19 nap telt el úgy, hogy nem állt velem szóba az orvosom.
A január 9-i találkozástól vártuk az áttörést. Ő is és én is, azt gondoltuk, hogy majd megmondja a tutit a doki, és minden rendben lesz.
Hát nem így történt. Azt mondta többet ne egyek, napi 8 dl víz, fogadjam el, hogy beteg vagyok, maradjak otthon. Ha nagyon szomjasnak érzem magam, előre egyeztetett időpontban kaphatok infúziót, azzal egy kicsit lehet nyújtani (mit? az életem?), egyébként hospice ház. Ha rosszul vagyok SBO. További kezelés nincs, ők mindent megtettek. És hazaküldött...
Összeomlottam. Ő is. Nem tudtam felfogni amit az orvos mondott. És még most sem tudom.
Azóta eltelt egy év.
Ráment a kapcsolatunk.
Aztán kerestem másik orvost, mert bárhogy is volt, másnap reggel mindig felébredtem. Elmentem dolgozni. És "jól" voltam. Az elmúlt évben 3 féle kezeléssel próbálkozott a mostani orvosom. Most következik a negyedik. Tehát van még mit tenni, nem igaz az, hogy mindent megtettek. Összehozott egy nagyon jó dietetikussal, és felépítette a táplálkozásom. Emlékeszem, az első nap 1 szelet csirkemell sonkát nem tudtam megenni, annyira rettegtem, hogy meghalok tőle, hogy nem tudtam lenyelni. Apró kockákra vágtam, fogpiszkálóra szúrtam, és úgy próbáltam megenni. Rettenetes volt. Igaz, hogy most sem túl nagy a választék, pépes étrenden vagyok, de híztam 3-4 kg-ot. Tudom, nem sok fél év alatt, sajnos a betegség miatt többet nem tudok. De "jól" vagyok.
Nem csak 8 dl vizet iszom, nem vagyok hospice házban, és még élek. Eljárok dolgozni, társaságba, újra felépítettük a kapcsolatunkat, ami jobb, mint előtte volt. Sokat utazok/utazunk, kirándulunk, eszünk. Kicsit nyugdíjasan ugyan, de élem az életem.
Tudom, hogy meg fogok halni. De hadd ne üljek a hasokba, és várjam a kaszást. Úgyis eljön, mikor itt az ideje, nem akarok várni, tartalmasan szeretném tölteni az időmet.
8 dl víz.. khm... ugyan már!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése