Családbarát, könnyű túra

 Az új kemoterápiás gyógyszerem álmatlanságot okoz. Legalább van mire fogni kialvatlanságom. 

Vasárnapra gyönyörű napsütést mondott a meteorológia, így kirántulást terveztünk. Szombat este szalma voltam, így böngésztem a neten. Olyan túrát kerestem, ami könnyű, nem túl meredek és nem túl hosszú. Inkább a levegőt szerettem volna élvezni, mint a mozgást. Mert az annyira nem megy. Igazából menni tudok, már nem fájnak a talpaim, ülni, feküdni nem jó, egyhelyben állni sem. De menni tudok és szeretek. 

Találtam egy útvonalat, ami körtúra, gyerekeknek is jó, csak 7,5 km hosszú, 2,5 órát írt időre. Átküldtem Neki, rábólintott, menjünk. 

Nem öltöztünk túl vastagon, de így is folyt rólam a víz. Nem vetkőztem le, egy megfázás szerintem simán elvinne (ami mondjuk nem baj), csak nem mindegy, hogy mennyit szenvedek. A település helyi kocsmájától indult a menet, így ittunk egy kávét, nagy levegőt vettünk, s elindultunk. Eleinte nehezen igazodtunk ki a letöltött térképen, de utána már biztosan haladtunk előre. A könnyű, gyerekbarát terep egyáltalán nem volt az. Az útvonal felfelé vitt, utána felfelé vitt, a kanyar után felfelé mentünk, és így tovább. Lehajtottam a fejem, nem néztem fel, csak a lábam elé, és arra koncentráltam, hogy lélegezzek. Vert a víz, fújt a szél a hegygerincen, én meg mint a robotok, mindent igyekeztem kikapcsolni magamban, és csak arra koncentráltam, hogy lépjek, lélegezzek, és haladjak előre. Sokáig mentünk felfelé. Bíztam benne, hogy mivel körtúra, lefelé is fogunk menni :-)

Többször meg kellett állnom, hogy kicsit normalizáljam a légzésem, pisiltem, ittam, s mentünk tovább. Teher vagyok. Éreztem, hogy Ő rohanna, haladna végig az útvonalon, hogy tele van erővel és energiával, hogy nem fáradt, és nem akar kullogni mellettem. Én csak mentem mögötte, sok-sok méterrel lemaradva. Néha utána kiálltottam, hogy várjon meg. Nem volt jó érzés. 

Völgynek lefelé könnyebb lett volna a túra, ha nem lett volna bokáig érő sár. Le kellett térnünk az útvonalról, az erdőben az avaron tudtunk csak haladni. Soha nem tudtam, hogy hova lépek, mi van az avar alatt. Ág, gally, szikla, kő. Alig vártam, hogy visszaérjünk a kocsmához. Aztán egyszercsak megjelent az első háztető. Soha nem örültem még ennyire egy aszfaltos útnak. :-D

A kocsmában kiszuszogtam magam, visszanyertem az önbizalmam, és újra a régi voltam. Megebédeltünk, megkávéztunk, és hazáig csacsogtunk. 

Ha minden negatívumtól eltekintünk, amit leírtam, fantasztikus nap volt. A napocska felmelegítette a tartkónkat, bekúszott a langyos szél a kabátunk alá, finom volt a kocsmában a süti, jó volt kint lenni a levegőn, együtt. 13.966-ot léptem :-)

Más is fehér bakancsba jár sárba túrázni?