Méltányossági

 Megkaptam! 

Ez most a legfontosabb! Szerettem volna, ha aláírják, de igazából nem nagyon számítottam rá. Az orvosom is azt mondta, hogy nagyon kicsi rá az esély. De megpróbáltuk. És sikerült!

Írtam a dokinak üzenetet a jó hírről. Később válaszolt, hogy hozzá már be is érkeztek az engedélyek, beszél a patikával, és a jövő héten el is kezdjük a kúrát. 

Jövő héten nem lesz az ultrahangos dokim, ezért foglaltunk szállást, elutazunk, mert erre nem számítottam. De most ez van, és ez a legfontosabb!

Még semmit nem tudok. 

De most ez a legfontosabb

Egyszerűen kikészülök

 A múltkori túrán nagyon jól éreztem magam. Így megint elmentünk kirándulni. 7,5 km, könnyű, 2 óra alatt végigjárható. Az Ingó-köveknél jártunk.

Mikor elindultunk, eszembe jutott, hogy nem, egyáltalán nem éreztem jól magam, sőt, nagyon kikészültem. Most is így volt. Mondta is, hogy nagyon elgyötört vagyok. Az voltam. Bár sütött a nap, de fújt a szél, és hideg volt. Így sapka, kapucni, zsebre tett kéz, és csak arra tudtam koncentrálni, hogy egyik lábam tegyem a másik után, és akkor haladok. Nem nagyon tudtam gyönyörködni a táj szépségében, a túlélésre koncentráltam. Közben bedugult a fülem, az orrom, még mindig nem jó. Jobb, de még nem jó. Volt egy rész, ahol seggen csúszva tudtam csak lehozni a nagy hasam a hegyről. Nem voltam boldog. A végén már csak túl akartam lenni az egészen. Koncentráltam a légzésre, egyszerűen elfogyott a tüdőm. Fáztam, kimerültem. Hazavitt, hogy összeszedjem magam, aztán mentem hozzá, mert nála aludtunk szombaton. Délután négykor léptem be a lakásba, appranax, ötig aludtam. Akkor lettem egy kicsit jobban, de nem tudtam rögtön felkelni. Aztán zuhany, öltözés, cuccolás, nem értem hozzá hatra. De mindegy...

Vacsi, tévé, cigi. Csak feküdtem, mint egy darab fa, semmire nem voltam alkalmas. Olyan éjfél körül kezdtem mozgolódni. Reggel 8-ig aludtam. 10-ig szedtem össze magam, mentem a családhoz. Megszólalni nem volt erőm. Feszült, fáradt voltam. Csak pihenésre vágytam, és hogy mindenki békén hagyjon. Be akartam ülni a sarokba egy takaróval, és senki ne szóljon hozzám, és nekem se kelljen megszólalnom. Nem tudom szavakba önteni ezt a fajta fáradtságot. Amikor a test és a lélek egyszerre veszíti el az energiáját, és semmire nem képes. Az életemben máskülönben ilyet nem éreztem.

A családtól visszamentem még hozzá, filmeztünk, használhatatlan voltam. Aztán akárhogy kért, akárhogy szeretem, hazamentem. Zuhany, ágy. Semmit nem aludtam. Vándoroltam a nappali és a hálószoba között. Éjjel egykor kakaóztam. Hajnalban keltem, mentem dokihoz, aztán dolgozni. Nyűgös voltam, feszült. Munka után patika, bolt, pénzt felvenni, vacsit venni, haza. Vacsi, zuhany, 7-kor ágy. 10-ig aludtam. Akkor éreztem úgy, hogy most már kipihentem magam. Elaludtam, órára keltem. Ma kedd van. Ma már jól vagyok. 

Nem jó ez így, de ez van. Nem tudom mit tehetnék. Semmit. Nem tudom mikor múlik el. Soha. 

Fáradtság, alvás... alvás?

 Alvásproblémáim vannak. Nem tudok aludni. A múltkori nagyon nagy alvásomat megfejtettem, szerintem túltoltam a fájdalomcsillapítót. Most megint leálltam az opioiddal, és visszatértem az appranaxra. A "leszokás" eltartott pár napig, nyugtalan, izgága voltam, mozgatnom kellett kezem, lábam, alvás-fekvés közben is, nem jó. Az appranax elég, és lázat is csillapít, szóval nekem most ez kell. Nappal elvagyok, ritkán kell bevennem, mert mozgok. Ha nem mozgok, akkor tudatosan felállok, és megyek egy kört a munkahelyemen. Utána jobb. Az este, éjszaka nem jó, akkor már kell a fájdalomcsillapító. A derekam fáj, és a bal forgóm (vagy mi), bal oldalam továbbra is. Ez a félik ülős, félig fekvős tévénézős, kényelmes póz nekem nem jó. Vagy ülök derékszögben, vagy fekszem. De ha már fekszem, el is alszom. 20 percet, addigra pont kialszom magam, és vége az egész éjszakának. Próbálom lefoglalni magam, de fáradt vagyok. És nincs is kedvem pont semmihez. Horgolni, olvasni, tévézni sincs kedvem. Marad a heverészés és gondolkodás, aztán a negatív érzelmi spirál, jön a sírás-rívás, jajj, mi lesz velem. Aztán séta a lakásban, mert fáj a derekam. Utána megy az ábrándozás, hogy vajon milyen életem lenne, ha nem lennék beteg. És a vergődés reggelig. Egyik oldal, másik oldal. Pisi, séta. 45-60 percenként. Reggel, mint akit egész éjjel rugdostak, úgy ébredek. Ezért állandóan fáradt, álmos vagyok.

Na de

Azt vettem észre, hogy ha tényleg elfáradok, akkor tudok aludni éjjel. De ahhoz az kell, hogy tényleg elfáradjak, fizikailag. Úgy, hogy közben nem vagyok terhelhető. A hétvégén fürdőben voltunk. Semmit nem csináltam, vagy a medencében, vagy a nyugágyon heverésztem. De én nagyon, de nagyon elfáradtam. Éhes is voltam. Aztán már a derekam is fájt. Hazafelé megálltuk vacsorázni, de nem esett jól az étel, forró volt, és hányingerem is volt, nem ment. Elhoztam. Fél nyolckor értünk haza, a világomat nem tudtam. Kipakoltam a cuccom, felvettem a pizsum, és 9-ig aludtam. Hatalmasat, igazi mélyzuhanás volt. Akkor bemásztam az ágyba, és reggel 4.42-ig aludtam. Nagyon jó volt, tiszta boldog voltam. Még egy picit tudtam bóbiskolni, kényelmes volt az ágy, minden jó volt. Utána lezuhanyoztam, hajat is mostam, összeszedtem magam, s indultam dolgozni.

Kipihent vagyok, tiszta a fejem, nem fáj semmi, jól érzem magam.

Szóval valahogy le kellene fárasztanom a testem minden nap. Mivel gyalogolni tudok, arra gondoltam, minden nap kellene pár kilométert sétálnom. Egy park mellett élek, van futókör is, szóval minden adott. Csak olyan hideg van! :-) És ugye a lustaság...

A megoldás megvan, már csak tenni kell érte

Zajos, zűrös hétvége

 Nagyon hosszúra tervezett hétvége volt, sok eseménnyel. Igyekeztem nem elfelejteni semmit, sokmindent kellett szerveznem. Korábban nem jelentett volna ez problémát, de most már nagyon nehezen koncentrálok. Tele van a fejem a betegségemmel, hogy hol itt, hol ott fáj, nyom, nem alszom, fáradt vagyok stb. Igyekszem helytállni, de egyre nehezebb.

Pénteken elmentünk fürcsizni. Rendeltem új fürdőruhát, kicsit szexi, de mégis klasszikus fekete, és kimama. Nagyon jól éreztem magam. Végig bújtam, jó volt az ölében ringatózni. Becsuktam a szemeim, átöleltem, simogattam, ő is ölelt, és csak lebegtem. Szerettem volna megállítani az időt, annyira jól éreztem magam. Sikerült teljesen kikapcsolni. Majdnem 3 órán keresztül pacsáltunk, nagyon jó volt, nagyon jól éreztem magam. De el is fáradtam, ezért nem aludtunk együtt. Pihennem kellett. Készültem szombatra.

Időben ébredtem, rendberaktam a lakás és magam, majd elmentem a tortáért. Cuki lett. Alig vártam, hogy jöjjön. A konyhapultra készítettem a tortát. Mikor jött, nem akart levetkőzni, hogy induljunk. Addigra meggyújtottam a gyertyákat, és kértem, jöjjön be. Nagyon meglepődött, nem számított rá. Örült az ajándékoknak, de leginkább a tortának. Kívánt valamit, majd elfújta a gyertyákat. Finom, friss volt. Aztán indultunk vásárolgatni. Már a kocsiban nem érezem jól magam. Nehéz szavakkal kifejezni. Émelyegtem, és iszonyú gyenge voltam. Fájt a derekam, rázott a hideg, és úgy általában rossz volt a közérzetem. Semmihez nem volt kedvem. Ezer dolgot tudtam volna venni, volt sok olcsó cucc, de megint előjött bennem a "már minek" érzés. Így nem vettem új bakancsot, téli kabátot, nyári ruhát, pólót, fehérneműt. Mert erre a testre minek is, és már minek is. 

Estére jobban lettem, így a vacsora jó hangulatban telt. Legalább az...

Reggel hazament, mert a család köszöntötte. Én pedig mentem az én családomhoz, mert névnap és szülinap volt ott is. Nem voltam jól. Fájt és feszített a hasam, hányingerem volt, rázott a hideg. Próbáltam összeszedni magam, de megszólalni nem volt kedvem, nem hogy bájcsevegni. Próbáltam mosolyogni, válaszoltam, ha kérdeztek, de inkább csak gubbasztottam, mint egy ázott veréb. Sokan voltunk, nagy volt a hangzavar, és csak azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni, nyugalmat szeretnék. Kiültem a konyhába, végül szóltam, hogy én hazamegyek, nem vagyok jól. Megértették. Így leléptem. Délután 2 órától reggel 4.30-ig feküdtem, hol aludtam, hol tévéztem, nem akartam létezni. Egy idő után elmúlott a hidegrázás, de felkelni nem tudtam. Éjfélkor összeszedtem magam, lezuhanyoztam, és befeküdtem az ágyba. Végigaludtam az éjszakát is. Kipihenten ébredtem, mentem dokihoz leszívásra.

Nem tudom, éppen mi volt a baj. Úgy érzem már depressziós is vagyok. Nem tudok kikerülni a betegség gondolata alól. Tudom, hogy semmi nem fog változni, csak rosszabb lesz a helyzet. És csak egy kiút van.

Azt várom

Csibém

 Forrás:

https://amigurumibook.com/little-easter-chicks-amigurumi-free-crochet-pattern/?ssp_iabi=1677798927866#google_vignette

Nagyon cuki csibe, jó a minta, haladós, gyorsan készen van. A kalapot magamtól készítettem hozzá, nekem jobban tetszik így, mint csokornyakkendővel. Kezdőknek is javaslom

Fájdalom

 Most már vannak. Jönnek, mennek, itt és ott, szúr és nyom, lüktet, esetleg tompán velem van egész nap. Változó. Ha valami nagyon fáj, akkor az napokig, akár másfél hétig is fáj, aztán elmúlik, de addigra fáj valami más szerencsére. Már nincs olyan, hogy nem fáj és minden oké.

Van egy visszatérő derékfájdalmam. Nem pont a derekam fáj, hanem bal oldalon valahol, amit persze nem tudok kitapogatni, nem úgy van, hogy kicsit megnyomkodom, megfogom, és utána jobb lesz. Valahol mélyebben, belül helyezkedik el. Olyan, mintha egy idegszál becsípődne. Aztán valaki, alattomos módon, megpengeti ezt a szálat. Váratlanul alakul ki, nem tudtam eddig semmihez sem kötni, ami kiváltaná. Nem tudom min múlik, így elkerülni, megelőzni sem tudom. Csak azt tudom, hogy ha jön, akkor az nagyon fáj, napokig velem marad, és semmi nem használ ellene. 

Este volt már, kornyadoztam a kanapén, így bekucorodtam az ágyba, mikor éreztem, hogy a kis idegszálam kúszik befele, és be fog csípődni. Mire ez végigfutott az agyamon, már jött is a fájdalom. Remek. Próbáltam helyezkedni, de ilyenkor sehogy sem jó. Égetett. Bal kézzel fogtam a fájdalmam, összeszorítottam a szemem, és nyöszörögtem. Aztán még jobban fájt. Felkeltem, hogy sétálgatok a lakásban, az szokott segíteni. De most nem lett jobb. Bevizeztem egy kis törölközőt, ráhúztam a bugyim, trikóm, pólóm, majd a pizsunacim, s visszagömbölyödtem magzatpózba az ágyba. Az összes izmom megfeszült, míg valaki pengette a fájdalom dalát az idegszálamon. Próbáltam újra sétálni, de nem bírt el a bal lábam, a fájdalom a bokámig kúszott, vissza a magzatpózba. Éjfél körül éreztem, hogy enged, elaludtam. Alvás közben végiggondoltam, hogy lemondom az orvost, ahova reggel kellett mennem, itthon maradok, és a könyvklubot is lemondom. 4.45-kor csörgött az ébresztő. Lábra tudtam állni, már csak egy enyhe sötét, égető fájdalom volt a derekamban. Felöltöztem. Összeszedtem a cuccom. Be tudtam szállni a kocsiba. Időközben vehettem be már fájdalomcsillapítót. Mire a vasútra értem, semmi bajom nem volt. Az álmosságot leszámítva...

Nehéz nap volt, a fájdalom az összes energiát kivette belőlem. 

A fekete nyúl

 A horgolóklubunkkal húsvétra készülünk. Minden nyúl és csibe lerágott csont már, valami újat, valami különlegeset kerestem. És akkor megláttam elbújva a többi között egy fekete nyulat. 

Ez kell nekem!

Megkerestem a mintát, és alig vártam, hogy nekiálljak. Nem mertem tiszta feketére horgolni, ezért csíkos ruhát készítettem neki.

Amire nem gondoltam, és igazi kihívás volt, hogy általában este horgolok, lámpafénynél. Na, feketét horgolni este, igazi kihívás volt, ami azért itt-ott látszik is rajta, de nem mondom meg, hogy hol. Félkész állapotban, mikor még nem voltak fülei, igazán félelmetes volt. Ő azt mondta, hogy nem szeretne találkozni ezzel a nyúllal késő éjjel egy kihalt utcán. 

De aztán, mire készen lett, már nem is tűnik ijesztőnek, szerintem cuki. De egy igazán komoly nyúl lett belőle. 

Megtartom 

Forrás:

https://free.xn--amgurum-sfb.com/amigurumi-tall-bunny-free-crochet-pattern/