.... kezelés, a franc tudja hányadik

 Túl vagyok rajta. Nagyjából. Sokkot kaptam, csak kicsit, lábon kihordtam, ahogy szoktam.

Sorban haladva.

Keresztapu vitt, időben jött, negyed 7-kor már indultunk, nekem legkésőbb 8-ra kell felérnem a vérvétel miatt. Fél 8 körül már ott voltam. Megkérdeztem, hova költözött a kúra, elirányítottak, hamar megtaláltam végül. A nővérek emlékeztek rám, 1 új hölgy is van, ő is empatikus. Vele találkoztam először, mondtam ki vagyok kihez, mire jöttem, és hogy először vagyok itt. Már jött is a másik nővér, hogy na de először?! Ugyan! Mondtam, hogy na igen, de itt először. Nem ismerem még a járást. Leültettek, branül, végül elsőre, kicsi forgatás után összejött. Vér is jött. Kiültem, vártam az orvost.

9 körül megjött. Be is hívott, kikérdezett, felírta a gyógyszert, amit a megjelölt (udvaron) lévő patikában tudok csak kiváltani, meghozatta nekem. Átmentem érte. Több, mint 800 eFt, de így nekem 2000 Ft volt. Hát nem mindegy, ezért fizetek még TB-t, mert tudom, hogy sokba vagyok. Már nagyon sokba. Na mindegy. Rohantam vissza, leadtam a cuccot. Minden oké, a többit előkészítették, kezdtünk. Ja, előtte ettem pár falatot, hogy ne legyen üres a gyomrom.

És akkor a sokk: 

Amit kaptam és kapni fogok végig:

Előkészítés, amiben van suprastin, ezért voltam kába, most már tudom. Emetron, cerucal, controloc, oradexon.

Aztán jött a méltányossági alapon kapott cyrazma, majd ironotechan (ettől van hányingerem, de nagyon), leukovorinnal együtt (hát nem ment be egyszerre, de mindegy), majd 48 órás 5FU. Ebből kaptam vénásan, majd a többi bombába, otthon. Itt azért szaporábban kezdtem venni a levegőt, még nem voltam otthon pumpás kemóval, meg hát nem erre számítottam, pénteken utazunk. Keresztapunak szóltam, hogy kb. 1kor végzek sajnos, nem tehetek róla.

Elkezdtük, a suprastin jól bekábított, de aludni nem tudtam. A cyrazma nem okozott gondot. Azt mondta az orvosom, hogy az országban én vagyok az első, aki ezt kapja. Használják, de megint nem értettem azt a szót, amit mondott, más területen. Egyéb országokban már kemóként is adják, így kapom most én is. Lényeg, hogy bement gond nélkül. Az irinotechan keverve sem volt jobb, liftezett a gyorom, folyt az orrom, levert a víz, pedig csak fél adagot kaptam. Hát ez van. Utána jólesett a szendvicsem, majszolgattam, lassan, nem ettem meg egyszerre. Inni nem nagyon tudtam. Aztán fecsiből bement az 5FU, majd bekötötte a nővér a bombát. Átfűzte az összes ruhám alatt, majd anyakamba akasztotta a hasitasit, amibe benne van. Elmagyarázta mi micsoda, hogyan kell majd elzárni és mikor. Akkor, amikor úgy fog kinézni, mint egy lerágott csirkecsont. Hát jó. Aztán megmutatta, hogyan húzzam ki a branült. Menni fog. 

Votl ott egy fiú, aki nagyon rutinosan mozgott már, tőle megkérdeztem, hogyan szokott aludni. Azt mondta hanyatt, akkor a mellkasán van a bomba. Ha oldalt, akkor maga mellé teszi, nincs gond vele. Azt javasolta, hogy bújtassam át azt a karom, amiben a branül van a hasitasin, így félig át van vetve a vállamon, kényelmes, nem mozog, kabát alá is jobb. Így is tettem, tényleg jó, nem is nagyon érzem, hogy rajtam van, azt sem, hogy folyik. Éjjel sem volt gond, szépen feküdt mellettem, úgyis csak az oldalamon tudok aludni. A hasam jobban zavar, mint a tasi. Ez van. 

Reggel derékig ügyesen és simán levetkőztem, szivaccsal megmosakodtam, tiszta ruhát vettem, semmi gond nem volt, tényleg nem okoz problémát, csak esztétikai. Így ma itthonról dolgozom.

Az utazást nem tudtuk lemondani. Holnap megyünk. Megvárjuk, míg lefolyik, addigra összepakolok, majd kihúzom, s indulunk. Hosszú az út, úgyis megállunk ebédelni és pihenni, a szállást meg csak 15 órától tudjuk úgyis elfoglalni. Szerintem addigra odaérünk. A hangulatom egyelőre jó, nincs mellékhatás még, gondolom majd hosszú távon lesz. A bőrszárazságtól félek, az 5FU 48 órás esetében repedt a bőröm és kesztyűztem. Na majd meglátjuk.

Az eddig szedett gyógyszeres kemókat valahogy nem vettem komolyan. Tictac, bekaptam, persze volt némi mellékhatás, meg mégicsak kemó, de hogy őszinte legyen, nem nagyon hittem bennük. De ez most komoly. Most megint elkezdtem hinni, bízni. És ezért félek is. Ha újra felébred bennem a remény, márpedig felébredt, nagyon nagy lesz a csalódás, ha nem hat mégsem. Meglátjuk. De bízom benne!

Egy csomó időpontom van, beírtam a naptáramba, nem akarok újra meglepetést okozni magamnak. Kedden ultrahang kontroll, utána hétfőn CT, aznap hívnom kell a patikát, hogy szerdára hozzák meg a gyógyszerem, szerdán pedig kezelés. (Tegnap nem tudtam elmenni körmöshöz, vele egyeztettem hétfő estére.)

Hát, akkor most megint nikálltunk, nem nézek hátra, csek előre, mert arra megyünk!