Elutaztunk _ Pécs

December 29-én, vasárnap indultunk. Nehéz napjaim voltak előtte. Fájt a derekam, és bal oldalon az alhasam. Petefészekre gyanakszom, szerintem az sugárzik ki a derekamba. De persze ez nem biztos. Jó lenne látni mi van odabent. Jó lenne látni a CT-t… Megint rákérdezek.

Rosszul alszom, nehezen ébredek, nehezen szedem össze magam. Kb. olyan 11 óra felé érzem azt, hogy megvagyok. Iszonyú lassú és hulla fáradt vagyok minden délelőtt. Nem voltam izgatott az utazás miatt, nehezemre esett a gondolat is, hogy csomagolnom kell. Kimostam mindent, hogy tiszták legyenek a ruháim.

Nadrágproblémám van. A gumis derekú nadrágok (pl. leggings) lecsúsznak a hasamról. Próbáltam úgy, hogy a trikómat betűröm a bugyimba, és így húzom rá a leggingst, hogy ne csússzon le, tapadjon a trikóra. Talán egy picit jobb. A kismama nadrágok azért nem passzolnak, mert nem ott van a hasam, ahol nekik. Nekem köldöknél csúcsosodik ki. Azok a kismama nadrágok jók nekem, amelyek nincsenek nagyon széthordva, tehát nem a terhesség vége felé hordták a kismamák. Most már van kettő, ami pont jó, és van egy, ami hasban nagy picit, de egynek jó. Amiket Anyu átalakított, sajnos lecsúsznak, állandóan rángatom, zavaró. Na mindegy, bár ez lenne a legnagyobb problémám.

Utazás előtti nap áthívtam Őt ebédre, mert nem volt mit ennem, főznöm kellett, és meg akartam sütni a narancsos mézes csirkecombot, amit terveztem. Örült neki, elfogadta a meghívást, így együtt ebédeltünk. Rohanásban volt, intézte az ügyeit, én meg a pakolásra koncentráltam. Miután elment, összeszedtem magam, és elkezdtem csomagolni. A piperéket reggelre hagytam.

Vasárnap reggel szokás szerinti fájdalommal keltem, sőt, alig aludtam. Megreggeliztem, összeszedtem még amit kellett, közben befutott Ő is. Elindultunk. Nem tudtam hogy üljek a kocsiba, helyezkedtem, rakosgattam a fenekem, de mindenhogy fájt. Elfogadtam, hogy ez lesz, beszélgettünk, próbáltam oda koncentrálni. Szekszárdon megálltunk ebédelni, nagyon jó kis éttermet találtunk. Széles volt az étlap kínálata, bőven találtam magamnak mit enni. Valahogy utána a derekam is jobb lett, így egész jó hangulatban futottunk be a szállásra. A szoba teljesen jó volt, tiszta, kényelmes ágymatraccal. Kipakoltunk, s indultunk is a városba, mert hamar este lesz. Megnéztük a Dzsámit, a Székesegyházat és a Csontváry kiállítást. Mindegyik jó volt. Visszamentünk a szállásra, majd újra a Székesegyházba, vettünk jegyet az esti orgona koncertre. Hát, másra számítottam, de azért jó volt, ilyenen is voltunk.

Hétfőn csodaszép napsütéses nap volt. Fájdalomcsillapítóval jól elvoltam, izomlázzal küzdöttem. 😊 Elmentünk az orfűi tóra, Abaligetre a cseppkőbarlangba, egy kis síparadicsomba, a tévétoronyba, majd az Árkádba. Hosszú, mozgalmas nap volt. A barlangba megnéztük a téli álmot alvó denevéreket, az volt a legérdekesebb számomra. Az egyik imbolygott alvás közben, biztos rosszat álmodott. 😊

Kedden pihenősebb napot terveztünk. Elmentünk a Tettyére. Köd volt, csúszott az út, de Ő nagyon ügyes, így elvoltunk nyári gumival. Felmásztunk a hegyre, néztük a várost, amiből semmit sem láttunk, mert akkora köd volt. Beültünk egy kis kávézóba egy jó erős kávéra, mert a hotelben nem nagyon volt ereje a kávénak. Láttam, hogy van palacsintájuk is, így kértünk azt is, kakaóst és lekvárost. Nagyon finom volt, és nagyon jólesett a kávé is. Visszamentünk a szállásra, pihentünk, filmeztünk, ez is jó volt. Aztán vacsira főztünk virslit. Elmentünk egy Friderika koncertre, amit jól benéztünk, mert január 31-én lesz. Mindegy, sétáltunk egyet. Még egyet ejtőztünk, majd bementünk a közös szilveszterre. Zanzibár koncert volt, fantasztikus bulit csináltak! Ugrálni nem tudtam, de lötyögtem, énekeltem, táncikáltam, nagyon jól éreztem magam. A nap fénypontja az a csókvolt, amit kaptam (kértem?) tőle. A tömegben egy igazi, hosszú, őszinte csók. Fantasztikus érzés volt.

Az utolsó nap reggelén összeszedtük magunkat és elmentünk a barátnőmhöz egy kávéra. Mióta beteg vagyok nem találkoztunk. Jó volt látni őket.

Időben hazaértünk, mostam, főztem, készültem másnapra, mert orvosnál kezdtem.

Nagyon jó utazás volt, és nagyon jó szilveszter. Remélem Ő is olyan jól érezte magát, mint én, és nem keserítette el a lassúságom és fájdalmaim.

Szerintem ez csak rosszabb lesz

Velem van

 Lassan kelek fel. Egy kicsit ücsörgök az ágy szélén, simogatom a térdeim. Jobb tenyerem megtámasztom jobb térdemen, bal tenyerem az ágyra helyezem, és egy nagyot lökök magamon. Hopp, és már  állok is.Egy pillantig nem mozdulok. Jó, minden a helyén. 

Kitipegek a konyhába, bekapcsoloma kávéfőzőt. Érzem, hogy figyel. A dolgozószoba ajtófélfájának hanyagul dőlve, lábát keresztbe vetve a körmeit piszkálja.

- Jó reggelt - mondom, de nem válaszol.

Forró kávémmal bekucorodok a kanapé sarkába, bekapcsolom a tévét. Egyik kezembe a csészét szorongatom, a másikkal a csatornákat váltogatom. Megint semmi. A Spongya Bob a legjobb műsor. Míg hallgatom a szivacs idegesítő nevetését, látom a szemem sarkából, hogy leül a kanapé végére. Karját a háttámlán pihenteti, lábát keresztbe veti, mosolyog.

- Hm - csóválom a fejem. Szürcsölöm a kávém. Telnek a percek. Megéhezek. Kicsoszogok a konyhába, fogja a bokám, a padlón húzom magammal. Kenyeret pirítok. Szellemként tekereg körülöttem. Nem veszek róla tudomást. Talán ez idegesíti, nem tudom. Elmajszolom a vajas pirítóst, s beveszem a gyógyszereimett. Szépen sorba mindet. Kemó, hajvitamin, C-vitamin, gyomorvédő, magnézium.. Fájdalomcsillapító nem kell.

Nem tudom hol van, de a hátamban érzem a tekintetét. Nem törődöm vele. Teszek-veszek, intézem a dolgaim. megy a mosógép, friss levegőt engedek a lakásba, összeszedem a porcicákat (tudnám honnan jönnek), mindent a helyére rakok. Beszélgetek az orchideákkal. 

Húzom a cipőm, veszem a kabátom, fogom a táskám, indulok. Az utolsó pillanatban csusszan ki utánam az ajtón. A liftben ugrándozik körülöttem, gúnyosan mosolyog. Az utcán mögöttem kullog zsebre tett kézzel. A boltban a sorok közül leselkedik utánam. Hazafelé a hátamon ül. Megérkezünk. Míg a hűtőben pakolászok, a bárszéken ücsörög. Nem néz rám, csak akarja, hogy tudjam, ott van. Ebéd után elnyúlok a kanapén. Mellettem ül. Simogatja a fejem, a hajtincseimmel játszik. Elalszom. Fél óra mélyrepülés. Jól ébredek. Körülnézek, nem tudom hol van. Talán elment. Mosolyodom el, persze tudom, hogy mindig velem marad.

Indítok egy filmet, közben kötök. Sálat készítek Neki. A hálóból jön ki, sétálgat a lakásban. Hanyagul, mint aki otthon van. Mindenhova benéz, mintha keresne valamit.

- Segíthettek? - kérdezem türelmetenül kötésem az ölembe engedve.

Rám sem néz, csak turkál tovább a cuccaim között. Próbálok nem foglalkozni vele. Mellém ül, lábit felrakja a kanapéra, az enyém mellé. A talpamhoz ér. Felszisszenek. Kicsit arréb rakom a lábaim, próbálok úgy helyezkedni, hogy ne fájjanak. Nem nagyon sikerül. 

Tél van. A nap gyorsan megy le, rámborul a sötétség.

Megengedem a fürdővizet. Míg a meleg habokban elnyúlva próbálok kikapcsolni, a wc-n ülve néz. Nézi a dudorokat a hasamon, ahogy hozzájuk érek.

- Menj el - kérem, de csak mosolyog.

Elkészítem az ágyam, majd bevackolok a kanapé sarkába. Kapcsolgatok. Elnyúlok. Egy darabig figyel, majd mellém fekszik. Átölel. Tenyerét bal oldalamra helyezve marcangolni kezd. Próbálok helyezkedni. Nem akar elengedni. Kicsit talán jobb. Elalszom.

Nem félek tőled

Energiaitalribanc

 Nem tudom hogy hívják ezt a dolgot. Amikor nyáron dobozos üdítőt veszünk ki a hűtőszekrényből, lecsapódik rajt a pára. Azért, hogy ne csússzon ki a kezünkből, rá lehet húzni egy nemtommit, ami felissza a párát, kényelmesen lehet fogni a dobozt, és úgy inni a finom, hideg üdítőt. 

Párom a barátjával ritkán, de szokott energiaitalt inni. Említette párszor. Így készítettem nekik a nyárra ilyen energiaitalribancot. Több kép is van a neten, de saját kútfőből, méretre készült. Az első nagy kihívás volt. A mellek méretét nehezen találtam el, volt hogy túl nagyra, sikerült, és ahogy felvarrtam, a doboz íve miatt szétálltak. Lebontottam. Lebontottam pár sort. Akkor meg kicsi lett, nem volt ütős ;-) Visszahorgoltam egy sort, és figyeltem, hogy ne tömjem túlságosan keményre, mert akkor megint szerte szét fognak állni. Végül megtaláltam a megfelelő méretet, és a technikát is, hogy hogyan varrjam fel úgy, hogy szép legyen. Ajándéknak tökéletes, aki szereti az ilyesmit. Ő nagyon jót derült rajta. Kíváncsi vagyok barátja mit szól majd, remélem nem haragszik meg, és a felesége sem, mikor hazaviszi...

Horgolt Mézi

 A mézeskalács a karácsony elválaszthatatlen eleme. Nagyon jó mézeskalács receptem van, de rengeteg lesz belőle, így én nem sütök. Hanem horgolok :-) haha

Két kolléganőmnek horgoltam Mézikét, fiúcskát, és nagyon cukik lettek. Még korábban vettem szivecske gombokat, gondoltam jó lesz majd valamire. Hát erre tökéletes volt. 

A minta is tökéletes:

https://amigurumi.blogkb.com/crochet-gingerbread-man-amigurumi-free-pattern/

Karácsony

 Hosszúnak és tartalmasnak érzem az idei karácsonyt. Minden menetrend szerint zajlott. Amiket elterveztem, szépen ki is pipáltam, sorról sorra.

Hétfőn hozta a fát este. Együtt díszítettük fel, kiválasztottuk a megfelelő fényt, és egyszerűen csak örültünk neki és egymásnak. Együtt is aludtunk. 

Kedden mindketten mentünk a saját anyukánkhoz. Jó volt otthon. Ajándék, ebéd, kicsit beszélgetünk. Pepi is kapott új etetőtálat és báránypástétomot. Megvártuk, míg megeszi, jól megdögönyöztem. Most elég jól néz ki, de tényleg megöregedett. Este jött Ő. Rögtön letámadott az ajándékaimmal. Kaptam új vibrit! :-) Örült a martinis poharaknak, tényleg nagyon szépek. Kapott egy levendulás tönkölybúzapehely párnát, hogy jól aludjon. Magamnak is vettem. Talán majd tudunk aludni... ettől vagy mástól, mindegy is. És horgoltam neki egy kis vicces dolgot. Nem is tudom van-e rá szó. 

Az este kellemesen telt. Beöltöztem télanyónak, na, azt nagyon értékelte. Filmeztünk, pihentünk, aludtunk. Együtt ébredtünk.

Szerdán családi karácsony volt, náluk és nálunk is, így megint mindenki otthon volt. Este találkoztunk. Filmeztünk, pihentünk, ettünk. Együtt aludtunk, együtt ébredtünk. 

Csütörtökön elmentünk sétálni picit, majdnem meglett a 10.000 lépés. Este hazament, énidőre volt szüksége.

Ma péntek van, gyógyítónál voltam.

Ez az elmúlt pár nap megint lehetőséget adott arra, hogy betekintést nyerjek egy normális életbe. Mikor minden tankönyv szerint zajlik. Van családom, van párom, van életem, vannak terveim, és egyáltalán nem vagyok beteg, és nem haldoklom. Jó volt kicsit beleélni magam, és "normális" emberként viselkedni. De sajnos nem így van. És ezt nem is tudom elfelejteni. Rettenetesen fáj a derekam, és a bal fele. Az alhasam bal oldala. Gondolom sokan vannak, nem férnek el, feszít, és kisugárzik hátra is. Hol jobban, hol kevésbé fáj, de el nem múlik. Fájdalomcsillapítóra nem reagál. Tornáztatom, nyújtogatom, de a probléma nem itt van. Próbálom hinni, hogy mozgás után jobb. Talán így is van. Állni egyhelyben nem jó, a félig ülő helyzet sem jó, és a fekvés sem jó. Az jó, amikor folyamatos mozgásban vagyok. És tudok derékszögben ülni. Az éjszaka katasztrófa. Félek az elalvástól, általában fájdalomra ébredek. Sehogy sem jó. Hanyatt úgy tudnék feküdni, ha felhúznám a térdeim, de nincs hova támasztanom. Mindkét oldalam szétfeküdtem már, hasra pedig nem tudok fordulni. Szóval sehogy sem jó. Ilyenkor felkelek. Megyek pár kört a lakásban (még jó, hogy elköltöztem, van hova menjek), tornáztatom, nyújtogatom, majd a nappaliba dőlök le. Máshogy tudok ott feküdni. Aztán ott is alszom egyet. Aztán vissza az ágyba. Hát így telik. Ritka, mikor az ágyban kihúzom az egész éjszakát. 

Elkezdtem az ötödik kúrát szedni. Úgy szoktam, hogy az első héten 3 szem, a másik két héten 2 szem. De a karácsony és szilveszter miatt most megfordítottam. Az utolsó héten fogok 3 szemet szedni. Péntek van, és még tudok járni. Érzem a talpaim, de még megy a járás. Nincs rajtam víz, 51,5 kg vagyok. Sajnos látok új huplikat a hasamon. Gondolom eddig is ott voltak, csak mos nagyobbak. De az is lehet, hogy nincs igazam. Nem tudom. Nem tudom mi lesz. Csak tervezek tovább, szedem a gyógyszert, s majd egyszercsak lesz valami.

CT még mindig nincs meg

Bónuszkarácsony

 December 23-a van, ülök a SOTE-n. Minden rendben. Persze a helyzetemhez képest.

Tavaly december 21-én voltam utoljára az SBO-n. Eltelt egy év. Az elmúlt hetekben féltem, hogy esetleg újra történik valami. Tavaly a főnököm és a helyettese vitt be a kórházba. Persze nem engedtek haza. Nagycsomó vizsgálatot végeztek, akkor derült ki a hashártya áttétem, ami miatt volt egy kis bélelzáródásom, de sikeresen kiráztak belőlem minden, így december 22-én hazaengedtek azzal, hogy keressem az orvosom a további teendőkkel kapcsolatban. Az orvosom csak január 9-én állt szóba velem. Előre egyeztetett időpontban, egyébként nem volt hajlandó beszélni velem. Karácsony volt. Nekem is. Az SBO kezelőorvosom arcán végig láttam az aggodalmat. Mondtam neki, hogy már 2 napja nem ettem. Azt mondta, talán jobb is. Talán jobb is, ha nem eszik. De akkor mi? Ez kb olyan, hogy talán jobb is, ha már nem vesz levegőt. De akkor?! És ilyen állapotban és információkkal mentem neki a karácsonynak. A legjobb szó a tavalyi ünnepre a „meghitt”. Meghitt volt, csak a család és Ő. Minden más kimaradt, vagy nem vettem észre, vagy kizártam, és ez így volt jó. Az angyal ült a fa tetején, és mi szerettük egymást. A szilveszter furcsa volt, feszített a hasam és folyamatosan lázas voltam. Nem tudtam mi lesz velem, hogyan tovább, az orvosom nem állt szóba velem, teljesen magamra voltam hagyva. Úgy éreztem, hogy bármikor meghalhatok. Bármelyik percben. Ami most is így van, de ez a tudat uralta az összes gondolatomat. És mentünk az éjféli visszaszámlálásra, és érezzem jól magam. Csak arra emlékszem, hogy nagyon, de nagyon hideg volt, és nagyon, de nagyon fáztunk. Később megbeszéltük, hogy fos volt az egész. Neki is és nekem is.

Szóval december 23-a van. Eltelt egy év, és itt vagyok. Bármelyik percben meghalhatok, de most, most élek. A fa megvan. A mienké a legszebb. Pici, duci és a csúcsán igazi fészek van az angyalunknak. A mézeskalács kuglóf készen van, ma bevonom csokival, és megszórom csillagokkal. Nem főzök. Mindenki főz, süt, készül, rengeteg ilyenkor az étel, nem szeretem kidobni. Majd karácsony után készülök. Mézes-narancsos csirkecomb lesz, burgonyával. A menetrend kb az, mint tavaly. December 24-én Anyuhoz megyek ebédre és karácsonyozni, és Ő is. Este együtt leszünk. Ez lesz a bónusz szenteste, bónusz karácsony. 25-én családi ebéd náluk és nálunk is. Este együtt. És onnantól szabad a pálya, bármikor együtt alhatunk. December 29-én utazunk el, január 1-jén jövünk haza. Még nem terveztük meg a napokat, majd alakul minden.

A CT eredmény még mindig nincs meg. Nem is érdekel. „Jól vagyok”. A gyógyszer fogja a vizet, akkor minden oké. Kivéve hogy alig tudok járni. Ma kezdem a következő kúrát, ami azt jelenti, hogy a karácsony még nagyjából járható lesz 😊 utána jön a fájdalom. Tehát szilveszterkor szenvedni fogok, ahogy eddig is. Sajnos több fájdalomcsillapítót nem szedhetek, szerintem kimaxoltam. A folyamatos fájdalom felőrli az idegeimet, ezért jó más emberekkel találkozni, és egyéb ingereket keresni, hogy ne uralja el a gondolataimat. Próbálom jól érezni magam. És Vele, mellette önmagam vagyok. Tartom magam, próbálok jól lenni. Az elme sokmindenre képes, erre is. Hogy elhiggyem, hogy jól vagyok, és minden rendben. De az agyam egy hátsó bugyrában tudom, hogy ez nincs így. Nem csapom be magam.

De itt, és ma, jól vagyok

A Szörny

 Van egy film a mozikban, A szer, Demi Moore a főszereplésével. A film szerintem katasztrófa, de ez az én véleményem. Nem akarok spoilerezni. A film vége felé egybeolvad a fiatal, életerős, sportos és csodaszép lány a jelenlegi önmagával, aki már nem fiatal, de próbálja tartani magát, sportos, csinos, de már nem az igazi. Ebből a két testből jön létre a Szörny. Gnóm testére húzza fel a szép csipke ruhát, ami így nem az igazi. Nem azt a hatást éri el, amit szeretne. Csak egy hosszú tincs haja van, megpróbálja kivasalni, de a hőtől leesik. Kb így érzem magam. Főleg tegnap este.

Rendeltem egy gyönyörű, püspöklila csipke kismama alkalmi ruhát. Felvettem, néztem magam a tükörbe, és bevillant a Szörny. Pont úgy néztem ki. A fájós talpaimra felhúztam a combcsizmám (mert nem akartam sportcipőbe menni). Csak álltam és néztem magam. Rettenetes volt a látvány. Mivel továbbra sem akartam sporcipőt, így levettem a ruhát, és túrtam a gardróbot. 3 csinos ruhám van. Egy A vonalú fekete, ez hatalmas pocakra is jó. Egy fekete-fehér tyúklábmintás, és a püspöklila. Maradt a fekete-fehér. Felvettem. A harisnya bevágott a hasamba. A melltartó nyomta a hónaljamat. De legalább a ruha hossza és a csizma jó volt együtt. Sok időt töltöttem sminkeléssel és a hajammal, hogy olyan állapotba kerüljek, amivel ki mertem menni az utcára. Sántán bicegve. 

Néztem a kolléganőket, mindenki szép volt. Csinos ruha, csillám, flitter, magassarkú, jókedv. 

Én meg ültem, mint a Szörny, rángattam magamon a ruhát, simogattam a hasam, ahol vágta a harisnya. És fájtak a talpaim. Minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzem magam, de nem ment. 

A műsorvezető betalált, az első kérdésével rögtön. Mi az, amit jövőre mindenképpen meg akarok valósítani. Az, hogy életben maradjak. Nem mondtam ki. Tudtam, hogy ennek most itt nincs helye, így maradt Hawaii. Milyen híres emberrel akarok találkozni? Azzal, aki feltalálja a rák gyógymódját... helyett Lady Gaga lett. 

Az első lehetőséggel jöttem haza. 

Senki nem tehet arról, hogy így éreztem magam. Az én világom, amiben én élek, más. Ilyen. Itt helye van a szégyennek, a sírásnak, a fájdalomnak, a félelemnek. Ez vagyok én. Próbálok ember maradni ezzel a bazi hassal és sántán, és próbálok nő maradni, mikor Vele találkozom. 

És ez kurva sok energiámba kerül