Bónuszkarácsony

 December 23-a van, ülök a SOTE-n. Minden rendben. Persze a helyzetemhez képest.

Tavaly december 21-én voltam utoljára az SBO-n. Eltelt egy év. Az elmúlt hetekben féltem, hogy esetleg újra történik valami. Tavaly a főnököm és a helyettese vitt be a kórházba. Persze nem engedtek haza. Nagycsomó vizsgálatot végeztek, akkor derült ki a hashártya áttétem, ami miatt volt egy kis bélelzáródásom, de sikeresen kiráztak belőlem minden, így december 22-én hazaengedtek azzal, hogy keressem az orvosom a további teendőkkel kapcsolatban. Az orvosom csak január 9-én állt szóba velem. Előre egyeztetett időpontban, egyébként nem volt hajlandó beszélni velem. Karácsony volt. Nekem is. Az SBO kezelőorvosom arcán végig láttam az aggodalmat. Mondtam neki, hogy már 2 napja nem ettem. Azt mondta, talán jobb is. Talán jobb is, ha nem eszik. De akkor mi? Ez kb olyan, hogy talán jobb is, ha már nem vesz levegőt. De akkor?! És ilyen állapotban és információkkal mentem neki a karácsonynak. A legjobb szó a tavalyi ünnepre a „meghitt”. Meghitt volt, csak a család és Ő. Minden más kimaradt, vagy nem vettem észre, vagy kizártam, és ez így volt jó. Az angyal ült a fa tetején, és mi szerettük egymást. A szilveszter furcsa volt, feszített a hasam és folyamatosan lázas voltam. Nem tudtam mi lesz velem, hogyan tovább, az orvosom nem állt szóba velem, teljesen magamra voltam hagyva. Úgy éreztem, hogy bármikor meghalhatok. Bármelyik percben. Ami most is így van, de ez a tudat uralta az összes gondolatomat. És mentünk az éjféli visszaszámlálásra, és érezzem jól magam. Csak arra emlékszem, hogy nagyon, de nagyon hideg volt, és nagyon, de nagyon fáztunk. Később megbeszéltük, hogy fos volt az egész. Neki is és nekem is.

Szóval december 23-a van. Eltelt egy év, és itt vagyok. Bármelyik percben meghalhatok, de most, most élek. A fa megvan. A mienké a legszebb. Pici, duci és a csúcsán igazi fészek van az angyalunknak. A mézeskalács kuglóf készen van, ma bevonom csokival, és megszórom csillagokkal. Nem főzök. Mindenki főz, süt, készül, rengeteg ilyenkor az étel, nem szeretem kidobni. Majd karácsony után készülök. Mézes-narancsos csirkecomb lesz, burgonyával. A menetrend kb az, mint tavaly. December 24-én Anyuhoz megyek ebédre és karácsonyozni, és Ő is. Este együtt leszünk. Ez lesz a bónusz szenteste, bónusz karácsony. 25-én családi ebéd náluk és nálunk is. Este együtt. És onnantól szabad a pálya, bármikor együtt alhatunk. December 29-én utazunk el, január 1-jén jövünk haza. Még nem terveztük meg a napokat, majd alakul minden.

A CT eredmény még mindig nincs meg. Nem is érdekel. „Jól vagyok”. A gyógyszer fogja a vizet, akkor minden oké. Kivéve hogy alig tudok járni. Ma kezdem a következő kúrát, ami azt jelenti, hogy a karácsony még nagyjából járható lesz 😊 utána jön a fájdalom. Tehát szilveszterkor szenvedni fogok, ahogy eddig is. Sajnos több fájdalomcsillapítót nem szedhetek, szerintem kimaxoltam. A folyamatos fájdalom felőrli az idegeimet, ezért jó más emberekkel találkozni, és egyéb ingereket keresni, hogy ne uralja el a gondolataimat. Próbálom jól érezni magam. És Vele, mellette önmagam vagyok. Tartom magam, próbálok jól lenni. Az elme sokmindenre képes, erre is. Hogy elhiggyem, hogy jól vagyok, és minden rendben. De az agyam egy hátsó bugyrában tudom, hogy ez nincs így. Nem csapom be magam.

De itt, és ma, jól vagyok