Nem tudom hogy hívják ezt a dolgot. Amikor nyáron dobozos üdítőt veszünk ki a hűtőszekrényből, lecsapódik rajt a pára. Azért, hogy ne csússzon ki a kezünkből, rá lehet húzni egy nemtommit, ami felissza a párát, kényelmesen lehet fogni a dobozt, és úgy inni a finom, hideg üdítőt.
Párom a barátjával ritkán, de szokott energiaitalt inni. Említette párszor. Így készítettem nekik a nyárra ilyen energiaitalribancot. Több kép is van a neten, de saját kútfőből, méretre készült. Az első nagy kihívás volt. A mellek méretét nehezen találtam el, volt hogy túl nagyra, sikerült, és ahogy felvarrtam, a doboz íve miatt szétálltak. Lebontottam. Lebontottam pár sort. Akkor meg kicsi lett, nem volt ütős ;-) Visszahorgoltam egy sort, és figyeltem, hogy ne tömjem túlságosan keményre, mert akkor megint szerte szét fognak állni. Végül megtaláltam a megfelelő méretet, és a technikát is, hogy hogyan varrjam fel úgy, hogy szép legyen. Ajándéknak tökéletes, aki szereti az ilyesmit. Ő nagyon jót derült rajta. Kíváncsi vagyok barátja mit szól majd, remélem nem haragszik meg, és a felesége sem, mikor hazaviszi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése