4. kemoterápia

 Nagyon féltem bemenni a kórházba, mert már a gondolattól rosszul voltam. Nem tudom megmagyarázni, hogy mit éreztem. Egyszerűen azt, hogy ott kell lennem, nagyon nehezen viselem. A szokásos módon kijelölték az ágyam, behívott az orvos, kikérdezett. Átbeszéltük a kérdéseimet is. Aztán kipakolás, átöltözés, s kezdődött is. Az egyik szobatársam ismertem már, előzőleg is vele voltam. A másik hölgy új volt, aranyos, beszédes, túl beszédes... A biológiaival kezdtünk, lement annak rendje s módja szerint. Aztán következett a 2 órást. Na, attól végighánytam a napot. Érdekes, mert eddig maximum enyhe hányingerem volt tőle, de most nagyon sokat hánytam. Kaptam hányáscsillapítót, utána már jó volt, estére rendbe jöttem. De míg rajtam volt a rosszullét, addig vagy hánytam, vagy aludtam. Pont ugyan úgy éreztem magam, mint a sürgősségin. Ájulás és alvás határán csak voltam. Vagy hánytam. Nagyon rossz volt. A kedd lassan telt. Ekkor már fizikailag jól voltam, de nagyon nem akart eltelni az idő. Már nem volt kedvem olvasni, beszélgetni, feküdni, ülni, csak egyszerűen haza akartam jönni. A kórházi ételhez hozzá sem nyúltam, kritikán aluli. 3 szendvicset vittem, az elég is volt, mert hétfőn nem tudtam enni, kedden meg csak szépen lassan. Aztán eljött az éjszaka, ami szintén vánszorgott csak. És lassan reggel lett. Kaptam még hányáscsillapítót, s jöhettem haza.

Beszéltem a dietetikussal. Egyszerűen félek az ételektől. Az a pár dolog, amit meg merek enni, már nagyon unalmas, és elmondása szerint ha nem eszek rendesen, hiány alakul ki a szervezetben, ami szintén probléma és kezelni kell. Egyesével kell visszavezetnem az ételeket az életembe. És utána várni 2-3 napot, mert ha elakad, mert nem tudja bevenni a kanyart, ahhoz kell ennyi idő, hogy kiderüljön. De azt mondta a hölgy, hogy az étel beveszi a kanyart, csak az apró magvak, mint az epermag, mák, dió, kókuszreszelék akadnak el. És azt is mondta, hogy ehetek dinnyét, mag nélkül. Persze, hogy nem kapok sehol egy árva szelet dinnyét, mindenhol egyben van, de annyit nem akarok megvenni. Szóval ami új az étrendemben, az a zsíros sajt, és a májkrém. De olyan májkrémet vettem, aminek 52% a hústartalma, 30% a májtartalma, van benne szalonna, só, fűszerek. Szóval ez is zsíros, de nem ettem belőle olyan sokat. Most várok 2 napot, addig nem eszek belőle, meglátjuk átmegy-e a tápcsatornán. Ha nem, akkor megyek a kés alá. Kicsit félek, de bizakodom. Jó lenne finom ételeket enni végre.

Ma eredményes napom volt. Délben voltam az okmányirodában, csináltattam új személyit. A fotómról ne beszéljünk. Ritka haj, csúnya bőr. Délután mammográfián voltam, és valahogy most nem fájt annyira, és jobban viseltem a vizsgálatot. Utána eszembe jutott, hogy elkérjem a CT leletem, mely akkor készült, amikor a sürgősségin voltam. Azon szerepel, hogy megy össze a májamban az áttét, így mindenéppen meg akartam kaparintani. Minden vizsgálaton előre szólok, hogy kemoterápiára járok, hátha ez okoz gondot. Persze mammográfiára is úgy mentem, hogy előre jeleztem, és mondták, mehetek, de azért most is szóltam a hölgynek, hogy kezelésre járok. Vizsgálat közben biztatott, elmondása szerint két kolléganője is felgyógyult vastagbél daganatból, ez egy nagyon jól kezelhető daganat. Picit el is sírtam magam, hogy mindenki olyan megértően áll hozzám, és ismeretlenül is támogat. Nagyon nehéz ez a teher. Beszéltem a pszichológusommal is, jövő héten csütörtökön megyek hozzá. Remélem tud segíteni. Valahogy azt a 2 nap kórházi létet kellene megkönnyíteni. Egyelőre nem jöttem rá, hogyan tudnék egyszerűen átlendülni azon a 48 órán. Korábban mondta a főorvos, hogy a 44 órásat a nyakamba tudják akasztani, s eljöhetek. Lehet ezt kellene megkérdeznem, mert akkor ha lefolyik a biológiai és a 2 órás, utána el tudnék jönni, s visszamennék ha baj van, vagy ha lejárt. Jó lenne Nála maradni addig, ott van a kórház közelében, ha valami balul sül el, 2 perc alatt az onkológián lennék. De nem akarom kihasználni. Így is olyan nehéz. Nélküle.

Belázasodtam

 Tegnap egy maratoni és eszméletlen 2,5 órás értekezleten sikerült felcsesznem magam. Tudom, hogy nem szabad, meg engedd el stb... De dolgozott bennem. Munka után elmentem fodrászhoz, levágattam a hajam. Rossz volt látni, ahogy a hosszú tincseim potyognak, és ami maradt, abból is csak hullott, hullott. A fodrászom nagyon ügyes és empatikus volt. Azt mondta van elég hajam még ahhoz, hogy frizurát vágjon. Hátul picit felnyírta (ahol még elég sok hajam van, természetesen nem a tarkómról hullott ki), és előre hosszabbodó frizurát nyírt. Így el tudom tűrni a fülem mögé, hogy ne érjen az arcomhoz. Hazamentem, főztem egy bolonyait, és akkor már éreztem, hogy ráz a hidet. Nem tudtam hova tenni, hiszen meleg volt, és főztem is. Fáradt voltam, ledőltem aludni picit. Talán 20 percet sikerült is, de nem lettem jobban, nehéz volt a fejem. Megmértem a lázam, és 38,2 volt. Lezuhanyoztam, kamillával lekezeltem a lüktető arcom, a többit megittam, és lefeküdtem aludni. Reggel már jobban voltam, de éreztem, hogy nem tökéletes valami. Lázam már nem volt, 36,6. Nyolckor felhívtam a doktornőt, kérte menjek be. Kilenckor már ott voltam, és egészen 12.30-ig... Csak azért nem bosszankodom, mert teljesen kivizsgáltak. Vettek vért, a fehérvérsejt számom rendben, gyulladást sem mutatott a vérkép. Elküldtek mellkas és hasi röntgenre. Ott az látszott, hogy a vékonybelek körül 2 helyen kis vízpangást találtak. Ez azért lehet, mert még mindig nem működik rendesen a vastagbelem az elzáródás óta. A doktornő azt a konklúziót vonta le, hogy vagy a belek működése miatt, vagy magától a kezeléstől lehetett a láz, esetleg valami gyors fertőzés vonult át rajtam. Lehet, nem tudom. Én azt gondolom, hogy nagyon felhúztam magam, és ez a kemoterápiának nem tett jó, és ezért lázasodtam be. Lényeg a lényeg, rendben vagyok, mehetek hétfőn kezelésre. 

Az arcom rettenetes, nagyon gyulladt, fáj. A doktornő is meglepődött, azt mondta erre nem számított. Hát én sem. Írt egy szteroidos spray-t rá, remélem használ. A nyelvem hegye hólyagos, nagyon érzékeny, nehezen beszélek, mert irritálja, ahogy a fogamhoz ér, és beindul a nyálképződésem, folyamatosan nyelek. Az ajkam jobb csücske belül felrepedt és hólyagos. Iszom a hányásízű port, kammilateázom, és mégis. Most veszek egy öblögetőt, amit aftákra is használnak, hátha az segít. Jó lenne, mert alig tudok enni, nem tudom kinyitni a szám.

Most ennyi, remélem tudom enyhíteni a tüneteimet, hogy elviselhetők legyen a mindennapok.

Mellékhatások

 Gondoltam összeszedem egy csokorba, hogy milyen mellékhatásaim vannak, mikor jelentkeznek/tek és mennyi ideig tartanak:

Hajhullás: állandó. A második kezelés után pár nappal jelentkezett, drasztikusan, hirtelen nagyon sok hajam hullott ki, szó szerint csomókban. Azóta enyhült. Folyamatosan hullik, de talán már nem annyira, és remélem ez így is marad. Az 5. kezelés után újra nagyon hullik. Levágatom egészen rövidre.

Bőrproblémák: állandó. A biológiai kezelést követően pár nappal kezdődött, nagyon durván kipattogtam. Kb. 80 db pattanás van az arcomon, nyakamon, vállamon, és a felkaromon is kezdődik. Szinte kezelhetetlen. Az aloe vera talán használ, de a maszkhasználat irritálja, így nagyon csúnya a bőröm. Még nem tudom mi a megoldás rá. Időközben kaptam rá egy sprayt (Oxycort - vényköteles), ami nagyon gyorsan levitte a gyulladást. Megkaptam a következő adag biológiai szert, kíváncsi vagyok mennyire jön vissza. Jelenleg szimplán vörös foltos az arcom, de nincs pattanásom. Nem jött vissza, talán néhány pattanás volt, gombostűfej nagyságú. Még látszanak a vörös foltok, de ez már semmi, ezzel ki merek menni az utcára. Ami új, az a viszketés és bőrszárazság. Rettenetesen száraz a bőröm. Az arcom napi 7x kenem, de így is porzik. A tarkóm is. Sőt, a fejbőröm. Ahogy forgatom a fejem, feszül a bőr, nem tudom mihez kezdjek vele. Viszketés a talpamon és a tarkómon jelentkezett. Minél jobban vakarom, annál jobban viszket. Szóval mikor észreveszem, hogy vakarózom, akkor abbahagyom, és idővel elmúlik. Az 5. kezelés után az állam csúnya, használom rá a srpayt, remélem segít.

Kezdetben:

Bedurvult (ez már nagyon fájt és nem mentem sehova):

A spraytől csitult:

Hányinger: jön, megy. A kezelés második napján jelentkezik (kedd), csütörtök-péntek körül múlik el. Addig enni nem nagyon tudok. Most húsundorom is van már, ez eddig nem volt, nem tudom mikor múlik el, elmúlik-e egyáltalán. A 4. kezelés első napját végighánytam. Eddig ilyen nem volt. Az 5. kezelés első napját is végighánytam, úgy tűnik, ez már így marad. De alapvetően hányingerem van a kórháztól, a szagoktól, minden ételtől. Ez változott aztán, a 6. kezelésnél már nem hánytam. A vékonybél elzáródás miatt másmilyen hányáscsillapítót kaptam, s ez nem hatott. Mivel rendeződött az emésztési problémám, újra azt az előző hányáscsillapítót kapom, így már nem hánytam. Ez elviselhetőbbé tett a kórházi létet. Remélem így is marad.

Székrekedés: állandó. Állítólag nem a kemoterápia mellékhatása, hanem a vékonybél elzáródásé, nem tudom. Minden második nap stadalax. Bár már sikerült egyszer hashajtó nélkül is, remélem megoldódik. A 4. kezelés után már kétszer voltam hashajtó nélkül vécén. Remélem ez így is marad. Már nem használok hashajtót, de azért még nem az igazi.

Nyálkahártya szárazság: az első kezelés után pár nappal jelentkezett, drasztikusan. Hólyagok, gyulladt foltok voltak a számban, és a felső ajkam belül felduzzadt, nem tudtam nevetni, harapni. Az ínyem is érzékeny volt, pirítóst, kekszet nem tudtam enni. Kamillatea és negró segített. A második kezelés előtt, és után kamillateáztam, jobb volt. De írt fel az orvosom erre valamilyen (hányásízű) port, ezt ittam a harmadik kezelés előtt 4 nappal és utána 4 napig, a számban nem jött elő. Az orrnyálkahártya szárazság továbbra is megvan, ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom, hogy ehhez kapcsolódik-e, de hólyagos a nyelvem. Minden csípi, fogkrém, étel. Nem tudok vele mit kezdeni. A 4. kezelés után is úgy kezdődött, ahogy szokott. A nyelvem hegye hólyagos. A Glutamin medical plus por mellett elkezdtem használni kolléganőm javaslatára a Corsodilt. Mar, de gyorsan segít. Meglátjuk most, hogy mindennel próbálom megelőzni mennyire durvul el. 

Orrvérzés: van, jön-megy. Nem tudok vele mit kezdeni. Álltalában csak orrfújáskor vérzett, de az 5. kezelés után csak úgy magától elkezdett folyni az orromból a vér, váratlanul.

Mensturáció: zavaros. A műtét után sokára jött meg, majd először 11 napig mensturáltam, de nagyon-nagyon erős volt. Utána pár napos kihagyásokkal 3-4 napig véreztem. Ez olyan 3-4x fordult elő. Most 22 napra jött meg, elég erős. Állítólag el fog maradni. Pecsételő vérzés szinte minden második nap. Elmaradt. Mondta az orvos, hogy ki fog maradni, így is van. Nincs mensi.

Torokfájás: szinte állandó. Negró jó rá, nem tudok egyebet kezdeni vele. Hideget nem eszem, iszom. A 6. kezelés után nem jött elő.

Rekedtség: szinte mindig van, hangosan nem is tudok beszélni. Mindig csak a kezelés után van, a második hétre jobb, vagy elmúlik. Már fagyit is ettem, és nem volt rá hatással.

Ujjbegydagadás és fájdalom: kezelés után 1-2 nappal jelentkezik. Van, hogy nagyon fáj, a második kezelés után nem tudtam fogni, nem tudtam kihúzni a konektorból a dugót. Le is hámlott a mutató és hüvelykujjam. A 3. kezelés után nem jött elő ennyire drasztikusan, az összes ujjbegyem bizsergett és érzékeny volt, talán még mindig az, de múlóban van. A 4. kezelés után csak nagyon enyhén érzékeny, a hidegre érzékeny, fáj. Az 5. kezelés után szintén csak a hidegre érzékeny.

Csontfájdalom: alapvetően nincsen, a fehérvérsejt injekció tünete, a lapos csontok lüktetnek. Mellkas és medencecsont. Eléggé fájdalmas és kellemetlen, de csak pár napig tart.

Túl vagyok a félidőn. Úgy érzem, hogy az eleje nehezebb volt. Talán sokkot kapott a szervezetem. Elég jól tudom már kezelni a mellékhatásokat, teljes életet élek. Sportolok, dolgozom, fősulira járok. Remélem ez így is marad.

Szőrösödés: a biológiai kezelés mellékhatása. Azt mondta az egyik nővér, hogy meg fog nőni a szempillám. Így is lett. Le is kellett csipnem a végéből, mert kunkorodik. De annyira, hogy teljesen visszafordul, így nem tudom végighúzni rajta a pillaspirált. Így megcsíptem a végét felül és alul is. Aztán itt nincs ám vége. Durva szemöldököm lett. Én soha nem szedtem, azért tetováltattam, mert alig volt pár szál, az is szőke. De most nagyon erős szálak vannak, és még a homlokomon is szemöldök van. Szóval szedem. Erős lett a bajszom, lett szakállam, és tegnap vettem észre, hogy a tokám is szőrös. Vékony, szőke, hosszú szálak. Azt nem gyantázom le, kibírom már ezt a pár hónapot, s remélem majd kihullik magától, ha visszaáll a rend a testemben.

Azt hiszem ennyi. Ha még valami eszembe jut, vagy megjelenik, leírom.

Tegnap

 Tegnap voltam sétálni, Vele. Örülök, hogy találkoztunk, hogy nem zárkózott el. Jól éreztem magam. Sajnos folyamatosan a nyomoromról beszéltem, ő is elmondta ami a szívét nyomja. Nagyon szeretnék neki segíteni, annyira tennék valamit, ami könnyít a helyzetén, de nem tudok. És nem is hagyja. Mikor a kórházban beszélgettünk, olyan közel éreztem magamhoz. Úgy éreztem, hogy nagyon erős ez a kapocs közöttünk, amiről folyamatosan írok. De tegnap, mintha elvágták volna. Megint óriási szakadék tátongott közöttünk. Próbáltam áthidalni, átöleltem, fogtam a kezét. Menekül. Úgy ugrott fel a kanapéról, mintha megégették volna. Ő megy is. Húzta a cipőjét. Ő is érzi hogy menekül, de nem tudja mi elől. Picit megállítottam, átöleltem, megpuszilgattam. Segíteni szeretnék. De elszaladt...

Lelkileg továbbra sem vagyok jól. Az orrnyálkahártya szárazság nem olyan jó, és vérzik is, mikor kifújom. A hányinger elmúlott tegnap késő délután, remélem nem is jön vissza. Torokfájás sincs már. Viszont előjött a biológiai mellékhatása, az aknék. Tínédzser koromban nem voltam ilyen pattanásos. Nem is pattanás igazából, hanem vörös foltok és muglik, mintha pattanás készülne, de nem lesz belőle semmi. Az egész arcom tele van, néhány a nyakamon is előjött. A tegnapi találkozón borzasztóan néztem ki. A ritka hajam sapka alá rejtettem, a ragyás pofámmal semmit nem tudtam kezdeni, és a belső szomorúság is kihat a külsőmre. Sehol sincs az erőm, a lendület, a jókedv, a lazaság. Szomorúan, nyomorral tele baktattam mellette. Mitől is kellenék neki? Annyi szép nő van a világon! Tudom, hogy ha jót akarok neki, akkor azt kívánom, hogy találkozzon egy szép lánnyal, aki átsegíti a nehéz időszakon. De valójában azt szeretném, hogy én legyek az a személy, aki még ha nem is szép, de átsegíti, támogatja a nehézségek idején. Én szeretnék lenni az az egy!

3. kemoterápia

 Túl vagyok a harmadikon. Még csak a harmadikon. Amikor mások azt mondták, hogy már nem bírják tovább a kezelést, nem értettem mire gondolnak. Most már kezdem érteni. Nem arról van szó, hogy az ember fekszik egy ágyban 48 órán keresztül és folyik bele az infúzió. Ami engem zavar, az a kórházi környezet, a szagok, az emberek. Az emberek alatt azt értem, hogy ott mindenki beteg. Mikor bekerülök egy szobába, és találkozom új emberekkel, megosztjuk egymással a betegségünket. Csak hallgatom őket, és elszörnyedek, hogy jézusom, szegény embernek mit kell kibírnia. Mikor én beszélek, ők szörnyednek el, hogy nekem mit kell kibírnom. Mindenkinek rettenetes a sorsa, az élete. Mindenki próbál ember maradni, haj nélkül, hányingerrel, fájdalommal küszködve. Csontra soványodva, erőtlenül próbálják megtartani emberi mivoltukat. A nőiességről már nem beszélek. Azt mindenki letette. Csak a túlélés a cél, akármilyen roncs állapotban is. Mert majd utána jobb lesz. A kórházi étel rettenetes. Eddig nagyjából megettem, beleettem. De most már nem ment. Egyszerűen nem tudtam lenyelni. Még most is, mikor arra gondolok milyen ebédet kaptam, felfordul a gyomrom. De ha a kedvenc májkrémes, felvágottas szendvicsemre gondolok, amit itthon jókedvvel fogyasztok el, mindezt kórházi környezetben nem kívánnám. Erre kell találnom valami megoldást.

Mellékhatások: enyhék. Enyhe hányinger, inkább ilyen rossz gyomor érzés. Egyelőre nem vettem be gyógyszert rá, így is elég sok minden van a szervezetemben. Érzékenyek az ujjbegyeim, orrnyálkahártya szárazság és egy kis fáradtság. Remélem ennyivel megúszom. Étvágyam nem nagyon van, és nem is kívánok semmit. Talán ropit ennék, majd veszek, hátha az bejön.

Tegnap nem az én napom volt. Reggel korán hazajöttem a kórházból, és itthon jöttem rá, hogy nem kaptam meg a fehérvérsejtekre az injekciót. Visszahívtam őket 5.59 perckor, de a telefonközpontos nem kapcsolta az osztályt, mert nem volt még 6.00 óra. Teljesen kiakadtam, szerintem joggal. Letettem, visszahívtam, akkor már volt hat óra... A gyógyszertárból elküldtek, mert nem tudták kikeverni a magisztrális krémeimet. De nem egyszerűen elküldtek, hanem azt mondta a hölgy, hogy "ezekkel a receptekkel meg most elmegy egy nagyobb gyógyszertárba, és ott kikeverteti". Semmi elnézést, bla bla bla. A háziorvosom nem töltötte ki az adókedvezményhez a nyilatkozatot, mert nem merte, hátha hazudok, hogy kemoterápiára járok, töltse ki a szakorvosom. Mert hogy a NAV szigorúan ellenőrzi. Hát, ellenőrizze, bár csak hazudnék, hogy kemoterápiára járok, de sajnos ez az igazság. Valaki hazudik egyébként ilyent? Meg hogy mikor az osztályon fekszem, sokba kerülök az államnak, és még adókedvezményt is akarok?! Végigdolgoztam a napot, voltam boltban, szóval estére hulla voltam.

A hajam továbbra is hullik, várom, hogy esetleg most megint jól megindul így a kezelés után.

Lelkileg továbbra is padlón vagyok. Bármelyik pillanatban képes vagyok elsírni magam. Akár az utcán, boltban, bárhol. Nincs jókedvem. Dolgozom, pihenek, tanulok. Szombaton még lesz egy vizsgám, de nem állok készen rá. Nincs kedvem, már teljesen belefáradtam a tanulásba is. Mással van tele a fejem. 

Továbbra is hiányzik. Úgy van, hogy késő délután sétálunk egyet, egyedül nem merek elindulni, de a mozgás és a levegő kellene. Meglátjuk eljön-e velem. Ha nem, nem indulok el én sem, hátha tényleg nem bírom fizikailag. Remélem látom őt!

Néhány gondolat magamról/magamból

 Nem is tudom hol kezdjem, annyi goldolat kevereg bennem. Talán vegyük sorba:

- A suli: Ez most a legnagyobb projektem. Még 4 vizsga van hátra, ebből 3 a jövő héten. Igyekszem készülni. Kettő nagyon nehéz lesz, ugyanazon tanárnál. Esténként tanulok, mikor már fáradt a fejem. Így nagyon nehéz koncentrálni, de nincs más választásom. Tegnap egész nap tanultam. Megszakításokkal, hogy tudjak pihenni is, de azt gondolom jól haladtam. Ma reggel is már 6 órától tanultam egészen eddig, és még délután is fogok. Hétfőn a keddi vizsgára fogok készülni. A többi nap a pénteki két vizsgára, abból az egyik csak egy prezentáció, az menni fog, a másik a durva. Jó lenne nem elhasalni, hogy le tudjam zárni végre, nagyon nyomaszt. Aztán még lesz 18-án egy online vizsgám, de kamerás. Arra készülök majd a kórházban. Szóval ez van. Szeretem, szeretek tanulni, de a határidők nagyon nyomasztanak. És fáradt is vagyok már.

- A munka: A héten még bejárok, aztán a jövő héttől teljes home office. Hálás vagyok, hogy támogatnak a betegségemben, megengedik, hogy otthonról dolgozzam. Mindent el tudok végezni, szóval nem jelent kiesést. Dolgozni fogok. Csak hát a HO-nak van egy hátoldala. Itthon fogok ülni egyedül, senkivel nem találkozom. Remélem majd a kollégák sokat hívogatnak munkaügyben, és sok meetingem lesz, hogy elhiggyem, hogy léteznek emberek rajtam kívül. Ha jók az információim a héten jön be az irodába az a kolléganőm, akitől a titkárságot átvettem, és most visszaveszi. Kicsit meg vagyok sértve, hogy míg én egy teljes, másik munkakör mellett végeztem a titkársági munkát, addig neki ez lesz a 8 órás állása. Gratulálok. 

- A betegség: Este kimerülten aludtam el, már fél 10-kor. Sokat tanultam. Mélyen és jól aludtam. Reggel elég jó hangulatban ébredtem. Nyújtózkodtam, és akkor jött a fájdalom. Igen, hasi sebem van. Műtöttek. Beteg vagyok, kemoterápiára járok. Mint mikor az emberrablók zsákot húznak valaki fejére, úgy éreztem magam. Vissza a jelenbe. Már egy hónapja, hogy nem kaptam kezelést. Közbe jött a rossz fehérvérsejtszám, aztán a vékonybél elzáródás, aztán a vizsgák. Így csak 13-án megyek. Kérdeztem az orvost, hogy nem probléma-e, hogy ennyi idő kimarad a kezelések között, de azt mondta nem. Mindenkinek közbejön valami, nehéz tartani a 2 hetente kezelést. De én igyekezni fogok! Mindent megteszek (ami tőlem telik), hogy tartsam a 2 hétet, minél előbb legyek túl rajta, és gyógyuljak meg. Ülök a sötét szobába, nem megyek sehova, nem találkozom emberekkel, nem sportolok, megválogatom mit eszem. Kibírom! Nagyon félek a biológiai kemótól. Bent vagyok egy csoportban, ahol nagyon durva dolgok vannak, nem jó ezeket olvasni, de közben sok hasznos tanáccsal, tapasztalattal is találkozom. Az egyik hölgy ugyanilyen kezelésen megy keresztül mint én. Kérdeztem a biológiai kemóról. Azt írja, hogy az apró pattanásoktól elkezdve tenyérni vörös foltig az arcon, vállon, háton, minden előfordulhat. Amilyen "szerencsés" vagyok nekem a durvább lesz. Félek. Nagyon meg vagyok ijedve. És senki nincs aki átöleljen, és azt mondja végigcsináljuk és meggyógyulsz. Mindegy. Ez van. Ezen nem tudok változtatni. A múlt héten sok mély beszélgetésben volt részem, sokan támogatnak, meglepődtem mennyi ember aggódik értem, és ajánlja fel a segítségét. Csak például tegnap, mikor cibáltam a szőnyeget az ágy alól, vajon kit hívjak fel telefonon, hogy segítsen, és emelje már meg az ágy sarkát? Nyilván senkit. Addig erőlködtem és cibáltam míg kijött. Viszsatenni már nem tudom. Leszarom, nem tudok mit csinálni. Apró dolgok ezek, annyira aprók, hogy nem szólok senkinek. December 7-én van a szülinapom. Ezt a dátumot tűztem ki célul, hogy addigra legyen vége, és legyek gyógyult!

- Az érzéseim: Padlón vagyok. Nem bírom ezt a bezártságot. Nincs kihez szóljak. Tegnap például megjött az egyik vizsgajegyem, és nem volt kinek elmondjam. Megfogtam a telefonom, és azon gondolkodtam kit hívjak fel. Nyilván senkit. Ki le nem szarja melyik tantárgyból hányas lettem. Letettem a telefont és elsírtam magam. Itt ülök a kanapén a négy fal közé bezárva, és baromira senkit nem érdekel. Kimehetnék ugyan a levegőre, de hova menjek? Nem sportolhatok, csak sétálhatok. Hát, sétáljanak a nyugdíjasok. Meg hova is sétáljak? Hova menjek? Minek? Az más volt, mikor megfogtuk egymás kezés és sétáltunk az erdőbe. Annak volt célja: együtt lenni. Várom, hogy kelljen majd boltba mennem, akkor látok embereket. De az is soká lesz. Alig eszem valamit. Nem fogy az étel a hűtőből. Egyrészt nem vagyok éhes, úgy tűnik az evészavarom nem műtötték ki belőlem. Másrészt a kemo miatt nem kívánok enni. Harmadrészt nagyon félek az újabb bélelzáródástól, nem akarok még egy műtétet. Szóval fogyok. 50 kg vagyok már csak. Hát ez van. Tegnap tanulás közben kitakarítottam, ablakot pucoltam, port töröltem, szóval elég alapos voltam. Lehúztam az ágyneműt, eltettem az Ő ágyneműjét és berendeztem az ágyam 1 főre. Sírtam. Hiányzik. Nagyon rosszkor hagyott el. Ő volt a támaszom. Főleg a műtét alatt, majd utána a kemo alatt is. Szerettem elveszni az ölelésében. Megosztottam vele a félelmeim, a fájdalmaim, az érzéseim és az összes gondolatom. Amikor magához húzott éreztem hogy minden könnyebb. Hogy mellettem áll és együtt túl leszünk rajta. Sok voltam. Sok gond, fájdalom, baj, betegség. Nem kellett ez már neki. Nekem sem, de nekem nincs választásom. A legrosszabbkor engedte el a kezem. De nem szeret. Soha nem is szeretett. Élni akar. Hát, én is, csak nekem most nehezebb. Azt mondta érdekli mi van velem, majd keres. Megvárom. Megvárom mennyire érdeklem. Meg hát nem mindegy? Nem mindegy, hogy rosszul vagy jól vagyok? Nincs hatásom az életére, neki teljesen mindegy, mikor reggel felkel, hogy én hogy vagyok. Ha éppen hányingerem van, vagy fáj a csontom itthon, neki semmi baja nincs otthon. Ne is legyen. De ezért gondolom, hogy felesleges. És nem is értem... Az egészet nem értem. Nem értem hogy történt, hogy maradtam megint egyedül. Egyedül a félelemmel, a fájdalommal, és ezzel a hosszú évvel. Nagyon hosszú lesz... főleg így!

SBO - 6 nap kórház

 Igaza lett a károgó vénasszonynak. Azt mondta, hogy majd rosszul leszel, és nem lesz ott senki, aki segítsen. Hát így volt. Csütörtökön hajnali 3 körül arra ébredtem, hogy iszonyúan görcsöl a hasam. De úgy, amilyent én még soha nem éreztem. Ittam egy kis vizet, s visszafeküdtem az ágyba. De annyira fájt, hogy nyögtem. Aztán hánytam. Ekkor már tudtam, hogy nagy a baj, beültem a kocsiba (tudom, tudom, nem kellett volna...), s bementem az ügyeletre. Ekkor már olyan 5 óra lehetett. Reggel. Volt parkolóhely. Bementem, elmondtam mi van, aztán felfeküdtem egy hordágyra, letettem a táskám a végébe, a bal oldalamra fordultam, felhúztam a lábaim, és próbáltam kibírni a fájdalmat. 

Megvizsgált egy orvos, akinek telehánytam a mosogatóját. Elküldött ultrahangra. Közben orvosváltás volt. Egy betegkísérő elkísért. Itt megállapították, hogy a vékonybeleim nagyon fel vannak fújódva, a vastagbelek pedig üresek. Viszont víz van a hasüregben, ami azt jelenti, hogy a vékonybélen átszivárog, ami azért baj, mert perforálhat. Visszasétáltam az SBO-ra, mert a betegkísérő otthagyott. Visszafeküdtem az ágyra az említett pózban. Behívott az újabb doktornő, kaptam valamikor branült, adtak infúziót, és előírt egy konzultációt a sebészettel. Mondta, hogy gyorsabb, ha átmegyek egyedül. Elindultam. A folyosón viszont rosszul lettem, sugárban hánytam epét, szétdobáltam a cuccomat, leguggoltam, és csak hánytam. Egy hölgy karolt fel, szólt egy ápolónőnek, ők vezettek be a mosdóba. Ott megmosakodtam, elkísért a sebészetre, beadta a papíromat, és leültett egy székre. Egyszer rámnézett, nagyon rendes volt. Behívtak. Ott is a bal oldalamra fordulva térdet felhúzva elfeküdtem. Nem tudtam ülni. Jött az orvos, megvizsgált, nagyon aggódott. Előírta a gyomorszondát, és egy esetleges műtétet. Vissza az SBO-ra.

Felfeküdtem a szokásos pózban a szokásos ágyra. Talán aludtam, talán nem, de már délután volt. Megnéztem, hogy meg van-e még a táskám, és előhalásztam a telefonom. Szóltam Anyunak, hogy kórházban vagyok. Nem tudtam többet mondani. Senki mással nem volt erőm beszélni, senki nem tudta mi van velem. Előírtak egy CT-t, és valahogy a gasztrón voltam. Nem tudom mikor mi történt. Anyu közben megjött. A CT-re elvitt egy betegkísérő. Örülök a vizsgálatnak, mert nagyon kíváncsi vagyok mi van bent a műtét után. Szóval az is megvolt, visszavitt. A doktornő elemezte az eredményt, amire kb 2 órát vártunk. Míg beszélt összehánytam magam epével. Bekísértek a rendelőbe, és kerestek nekem tiszta ruhát, a sajátomat pedig egy zacskóban átadták. Rettenetesen megalázó volt. És akkor megkaptam a gyomorszondát. Ami borzasztó volt. Ledugták az orromon a torkomig, akkor kell nagyot nyelni. De pont akkor levegőt is szerettem volna venni, és így majdnem megfulladtam. De szó szerint. Iszonyú érzés volt. Ott voltam erőtlenül, gyengén, fájdalommal tele, és meg is akartam fulladni. Negyedszerre tudtam lenyelni. Szerettem volna, ha vége lenne az egésznek. Felvittek a gasztróra. Ott aludtam egy éjszakát, de nem emlékszem rá. És utána egy újabb sebészeti vizsgálat után átvittek a sebészetre műtétre. 

Ez már péntek volt. Rengeteg orvos megvizsgált, minden tiszteletem. Nagyon aggódtak. Én is. Aztán javasoltak bélmozgató infúziót, hátha megoldja a dugulást és elindul lefelé a cucc. Elkezdték adagolni. Nagyon lassan hatott. Egyszer megtelt a hányós zacskóm. Szólt a doktornő egy ápolónak, hogy cseréljék ki, de nem tették. Így a következő hányással, ami szonda mellett jött és sugárban, kihánytam a gyomorszondát. Szóltam az ápolónak, hogy irritálja a torkom, ez kijött. Azt mondta kb. 4 méterről, hogy jó helyen van, nem jött ki. A hányástól kimerülve elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy egy másik ápoló szólt, hogy kijött a szondám, visszatettszük. Nem mondok semmit. Persze nem tudtam visszanyelni, mert majdnem megfulladtam, erőm sem volt, gyenge voltam, sírtam. Hozott egy újat, hogy márpedig le kell nyelni. Mondtam, hogy ki van zárva, nem megy. Jött az orvos, lecseszett, hogy le kell nyelni, mert kell a műtéthez. Megígértem, ha megműtenek, lenyelem.

Aztán csodák csodájára, lassan, de biztosan megindult minden kifelé. Adtak időt, adagolták az infúziót, és teljesen kiürültem. Hétfőn már nagyon jól voltam, fájdalom nélkül keltem. Unatkoztam egész nap, ebből gondoltam, hogy jól vagyok. Kedden reggel kiengedtek. Hazamentem Anyuhoz, nála volt a kocsim. Kicsit pihentem, ettünk, de nem mertem sokat. Csomagolt is, hazahoztam.

Szerdán elmentem dolgozni. Ez ma van. Jól vagyok. Sajnos nem volt székletem tegnap és ma sem. Nem merek enni. Vettem gyenge hashajtót, remélem nem ártok vele. Nagyon ijedt vagyok, nem akarok műtétet. Inkább addig nem eszem semmit, míg ki nem jön ami bent van. Remélem beveszi a kanyart.

Tegnap sokat beszélgettem Vele. Nagyon hiányzik. Magányos vagyok. Olyan jó hallgatni a hangját, ahogy beszél. Becsukom a szemem, és azt képzelem, hogy itt van velem, hozzábújok, és úgy hallgatom amit mond. Nagyszerű ember, határozott, tudja mit akar, és megy a célja felé. Erős, kitartó. Felnézek rá. Én meg persze minden nap sírok. Egy gondolat forog csak a fejemben: Nem akarok meghalni!

Június 13-án folytatódik a kezelésem. Ekkor már a biológiai kemo is csatlakozik a másik kettőhöz, ez kimondottan a májamra fog hatni. Azt mondta az orvos, készüljek fel, hogy nagyon durva lesz. Fényérzékenységet okoz, bőrpírt, kiütést, sebesedést. Adnak mindenféle kencét, de elkerülhetetlen. Nagyon félek. Addig fogom kapni, amíg bírom, vagy amíg ők úgy látják, bírom. 

Beszéltem ma a vezérigazgatóval, kértem tőle tartós home office-t június 13-tól. Nem fogok tudni bejárni. És nem is akarok. Meg szeretnék gyógyulni, és mindent megteszek, mindent kibírok, még ha végigbőgöm is a napot, de túl kell élnem!

Nem akarok meghalni!