Inkább itt válaszolok, mert túl sok gondolat kavarog a fejemben, és hosszú lenne leírni egy üzenetben.
Bár úgy érzed, hogy nem tartozik rám, hogy van-e másik lány az életedben, de én ezzel nem értek egyet. Tekintettel arra, hogy tudod mit érzek irántad, én ezt sohasem titkoltam, igenis meg kellene mondanod, ha Te már továbbléptél. Mindig tiszteltelek az őszinteségedért, megérdemelném, hogy most is az legyél velem. De az, hogy nem tartozik rám, is sokat elárul. Nem tartozom hozzád. Tudom. Amikor elfelejtem, hogy beteg vagyok, tudok az lenni, aki voltam. Nevetek, viccelődöm, jófej vagyok. Aztán belenézek a tükörbe, és meglátom azt a nyomorultat, akivé váltam, rögtön visszakerülök a valóságba. Én nem tudok versenyezni egy lánnyal sem. Nagyon sok szép lány van a világon, biztos sokan vesznek körül, és persze, hogy teszik Neked a szépet. És Neked ez biztos bejön, mert férfi vagy. Én meg egy nyomorult. Nem is tudom hogy gondoltam, hogy majd velem maradsz. Persze, hogy nem kérsz belőlem, meg annyi elég volt, amennyi időt együtt töltöttünk. A betegségemig. Szégyellem és sajnálom, hogy ez történik velem, de nem tudok vele mit kezdeni. Csinálom amit kell, tudom és hiszem, hogy meg fogok gyógyulni. Csak még nem tudom, hogy minek. Egyedül élek, van egy Anyám és egy Keresztanyám és ennyi. Eljárok dolgozni, suliba, de ez egyik sem életcél. Nekem szükségem van arra, hogy valakiről gondoskodjam, kényeztessem, símogassam és megértsem. Szükségem van a kiadós beszélgetésekre és az ölelésre. Nem tudom merre induljak. Ja, de! A kórházba... Majd aztán kitalálom mi legyen a nyomorult életemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése