Sajnálom, félek, rettegek, vágyom

Sajnálom.

"Sajnálom, hogy nem érted miért zártalak el magamtól. Sajnálom, hogy nem érzed mekkora fájdalmat okoztál. sajnálom, hogy ha vissznézek erre az évre, csak bánatot, szomorúságot és sírást látok. Sajnálom, hogy nem voltál velem és egyedül kellett küzdenem. Sajnálom, de ezért nem akarlak soha többé látni!"

Ezt írtam Neked. Olyan sok idő telt el azóta. Mégis mint egy szellem, úgy érzem állandóan a közelemben vagy. Többször láttalak, de elbújtam. Hogy ne vegyél észre. Hogy ne kelljen a szemedbe néznem. Hogy ne kelljen mosolyogva azt mondanom, hogy jól vagyok. Hogy ne kelljen elutasítsalak. Nem tudom, hogyan viselkedtem volna. És hogyan viselkedtél volna. Az eszem tudja, jobb, ha nem találkozunk. A szívem nem ért egyet. 

Félek.

Félek attól, hogy soha senki iránt nem fogok így érezni. Félek, hogy soha senki nem lesz rám ilyen hatással. Félek, hogy már senki nem fog akarni engem. 

Rettegek.

Rettegek a keddtől, a CT-től. Rettegek attól, hogy még mindig beteg vagyok. Rettegek, hogy újra kórházba kell járnom. Rettegek, hogy a betegség eluralkodik rajtam, és nem tudom legyőzni. Egyedül.

Vágyom.

Vágyom arra, hogy azt mond, tévedetél. Vágyom arra, hogy újra a szemedbe nézzek, és lássam tekintetedben, hogy akarsz engem. Vágyom arra, hogy elvesszek az ölelésedben. Hogy megszűnjön a világ, hogy ketten legyünk egyek. 

Mi lesz ha meghalok?