A Lány és a hópelyhek

 Hatalmas pelyhekben hullott a hó. A Lány ült a padon. A szél süvített, összekeverve a pelyhek útját a levegőben. Próbálta elkapni őket, de nem ment. Arcába csaptak, támadást indítottak ellen. Mint megannyi tűszúrás. Kinyújtotta nyelvét, érezni akarta a jeges cseppeket mindenhol. Táncolt velük a szélben. Hideg volt. Sapkája kevésnek bizonyult. Fel akarta húzni a kapucnit, de megannyi hópehely ücsörgött már rajta. Mégis sikerült elkapni őket. Visszaült a padra. Hideg volt, felhúzott lábakkal kucorgott. Homlokát térdére hajtotta, és hagyta, hogy a hideg átjárja testét. A hó megtelepedett rajta. Csak ült. 

Mire kinyitotta szemeit, már tűzött a nap. A hónak szinte nyoma sem volt. Eltűnt. Mint egy rossz emlék, csak itt-ott hagyott nyomot. 

Bárcsak minden így múlna el. Mint egy vihar, jön, rombol, pusztít, majd távozik... szikrázó napsütést hagyva maga után!

A jó hét

 Ez a jó hetem. Már nem vagyok rosszul, jól telnek a napok. Dolgozni járok, találkozom Bumeránggal és a barátokkal. Programokat szervezek. Élem az életet. 

A mellékhatások velem vannak. Megjelent a szájnyálkahártya szárazság, hólyagos a nyelvem, fáj az arcom belül. Nehezen beszélek, nem szívesen... És nehezen nyitom ki a szám, hogy egyek. Nem is tudom nagyra nyitni. Most megint csak olyan ételeket eszek, amelyek beférnek a villa hegyén a résen. Az étel csíp. Bármi. Nem jó. Az orrnyálkahártyám is száraz. Mikor fújom, általában vérzik.

Szárad a bőröm, egyelőre nem reped, csak érzem, hogy száraz. Főleg az arcom és a fejbőröm. A fejbőröm nagyon viszket, az összes hajhagymám fáj. Gondolom a következő kezelésnél elkezd hullani. Tele van az arcom pattanással. Aprók, mint a gombostűfej, de rengeteg van. Főleg az orrom tövében és az államon. A mellkasom is pöttyös. Ott nincs pattanás, csak piros pöttyök.

A hasmenés jön, megy. Egyik nap ilyen, másik olyan.

Van egy új felfedezésem is. Ha üres a gyomrom, szúr. Mindig kell ennem valamit.

Befejeztem a gyakorlati feladatom és a gyakorlati naplóm. Elküldöm a tanáromnak, remélem nem kell már hozzányúlnom. Ha ez rendben, akkor folytatom a szakdogám. Szépen, a saját tempómban. 

Igyekszem sok időt tölteni azokkal, akiket szeretek. Amíg tehetem. Még mindig arra készülök, hogy egyszer elfekszem úgy, hogy nem fogok tudni felkelni. Az sem baj, csak tűnjön el ez a szar!

Ma palacsinta parti van 😀 Barátokkal, akik sokat jelentenek nekem! Maradjatok velem!

13. Kemoterápia

 Készültem. Inkább lelkileg. Vasárnap egyedül voltam. Bepakoltam a bőröndöm. Nem kellett sokat gondolkodnom, rutinból ment. Nem vittem kaját magammal, csak Keresztanyu pogácsáját. 

Korán ébredtem. Felöltöztem. Megittam a kávémat, feltettem a sapkámat. Egy vastagabbat. Egy vékonyat eltettem a kórházba viselni. Reggeliztem, hátha hányok. Legyen mit. Aztán még belekortyoltam a kávémba. Kivittem a szemetet. Nem volt miért húzzam tovább az időt. Az ajtóból visszanéztem. A ruhák száradnak, rend van. Majd jövök. 

Nagy levegő.

Elindultam. Húztam a bőröndöm. Sírtam. Kezdődik. Csak mentem. Gondolkodtam. Nem tudom mi lesz velem. Hogy viselem. És a jövőben...

Szembejött egy futó. Irigyeltem. Nem tudom mikor tudok újra futni. Mikor elhaladtam mellettem, bíztattam. Mosolygott, megköszönte. Én sírtam. Megálltam, megtöröltem a szemeim, kifújtam az orrom.

Nagy levegő.

Haladtam tovább. A vasút mellett az iskola előtt dübörgött a zene, a fiatalok tolongtak. Nem tudom mi volt az esemény. Nem is érdekelt. Fiatalok. Ennyi idős koromban még tele voltam tervekkel, és úgy éreztem, én sosem halok meg. Halál... Halálos betegség...

Vasút. Két éve, mikor kezdtem az iskolát, még akkor sem sejtettem semmit. 5 és fél év tanulást vállaltam be. 5 év! Fél év... Ki tudja mennyi időm van... Sírtam...

Nagy levegő. 

Egyenes az út a kórházig. Csak mentem előre. 

Időben érkeztem. Óriási tömeg. Sok a beteg. Sorba álltunk. Vártunk. A sorsunkra. Az orvosok kezében az életünk. Szólítottak. Szoba. Várakozás a doktornőre. Hívott. Bementem. Átbeszéltünk mindent. Durva lesz. Bőrszárazság, hajhullás ismerős. Hasmenés. Durva hasmenés. Hát jó. Ha ez kell. Allergia. Akkor szóljak, kapok injekciót, és megyünk tovább. Ennek örültem, nem kell megszakítani a kezelést, ezt végig tudom csinálni.

Ágy. Kipakolás, várom a cuccot. Jön a nővér. Szúr. Elég simán ment. És már folyt is. Nagyon sok ballon sorakozott a szekrényen. Nagyon sok. Mindig mondta mi jön. Mire számítsak, milyen mellékhatásokra, és milyen allergiás reakció esetén kell jelezzek. Persze, hogy kellett. Taknyom-nyálam egybefolyt. Megkaptam az injekciót. Az nagyon fájdalmas volt. Vállba kaptam, de még a gyomromban is éreztem az égető fájdalmat. Mindegy. Hamar hatott. Hasfogó hatása van, így bíztam abban, hogy nem lesz hasmenésem. A kórházban nem is volt. Sőt. Feszült a hasam, semmi nem jött ki. Enni nem tudtam, émelyegtem, és volt egy "rossz gyomor" érzésem. Majszoltam a pogácsát. Nem hánytam, nincs ilyen mellékhatása. Aludtam, ébren voltam, volt mikor csak "lebegtem" álom és ébrenlét határán. Ez van. 

Bevontak egy bőrvédő programba. Kaptam termékeket, melyeket használnom kell, s jelentik a gyártó felé, hogy mennyire használ. Arckrém, testápoló és fürdőkrém. Használom. A bőrtünetek 3 hét múlva jelentkeznek, tehát a következő kezelés után. A hajhullás is. 

Nehezen telt az idő. Bumeránggal minden nap beszéltem. A Fiú is folyamatosan tartja bennem a lelket. Csajok is kerestek. Család is. Mindenki. Jó érzés, hogy ilyen sokan bíznak a gyógyulásomban. Szeretném, hogy sikerüljön!

Szerda reggel hatra jött Keresztanyu, mentünk hozzám, zuhany, laptop, s mentünk Anyuhoz. Dolgoztam. Délután már nem voltam jól. A gyomrom volt rossz, és megjött a hasmenés is. Nem volt olyan durva, de volt. Rettenetesen fáradt voltam. Nem volt erőm. Keresztanyu hazahozott. Alig tudtam feljönni a lépcsőn. Közben volt egy jogi egyeztetés. Jó, hogy nem én vezettem le, mert nem ment volna. Bejöttem az ajtón, elfeküdtem a kanapén. Csak hallgattam az értekezletet. Nem tudtam nyitva tartani a szemem. Fájt a hasam, nem volt erőm felállni. Éhes voltam. Néztem a konyhát. Értekezlet után elaludtam. Mikor felébredtem kivánszorogtam a konyhába, készítettem egy vajas pirítóst. Mást nem kívántam. Ettől jobban lettem. Lassan lett erőm is. Lezuhanyoztam. Csak álltam, és engedtem magamra a vizet. Mint egy durva másnap. Rossz gyomor, hasfájás, hasmenés, gyengeség, remegés. Nem tudtam kipakolni a bőröndömből. Nem tudtam átmenni a patikába a gyógyszerekért. És boltba sem. Semmi nem volt itthon. Rágcsáltam még egy vajaskenyeret. Beszéltem Bumeránggal, írtam a Fiúnak, és elaludtam. 

Csütörtökön úgy ébredtem, mintha semmi nem történt volna. Volt erőm, nem fájt semmi. Készítettem egy kávét, készültem angolórára. Ettem vajaskenyeret. Hasmenés megjött. Ez van. Utána még gyengének éreztem magam, de elindultam. Bolt, gyógyszertár, munkahely. Délutánra már teljesen jól voltam. Nevetgéltem, jó volt a hangulatom, tudtam dolgozni. Jól haladtam. Vártam, hogy találkozzam Bumerángocskámmal. Jött munka után. Rendeltünk pizzát, azt kívántam. Tudtam enni. Jókedvem volt, sokat nevettünk, beszélgettünk. 

Már nem tudom hogy jött szóba, de mondtam neki, hogy ha rosszul leszel, ő nem fog látni. Azt mondta, hogy de. Mert a beteg embert ápoljuk, támogatjuk, nem elhagyjuk. Ettől függetlenül nem szeretném, hogy elveszettnek lásson. Haj nélkül sem. Sapkában voltam végig. Semmi nő nincs bennem. Furcsa, hogy velem van. De örülök neki.

Ma péntek van. Tegnap elkezdődtek a bőrkiütések. Apró pattanások. Orrvérzés, torokfájás. A szokásos. A hangulatom jó, a hasmenés úgy tűnik elmúlott. 

És ez csak az első volt. Arra számítok, hogy ez tényleg a padlóra fog küldeni. Nem baj.

Nagy levegő

FUCK CANCER projekt

 December 26-án kezdtem újra futni. Meglepően jól ment. Gyorsan fejlődtem. Fuck cancer projektnek neveztem el, sorszámoztam a sportolásaimat. Volt közte futás és fallabda. Aztán a mai bicikli. De alapvetően futás. A mai nappal bezáróan 30 sporteseményem volt összesen. 20 alkalommal futottam, 178,36 km-t tettem meg. Kilencszer fallabdáztam, és 1 alkalom bringázás volt. 

Nem tudom mikor és hogyan tudom folytatni. De nem akarom abbahagyni a mozgást!

A végtelenbe, és tovább!

A Sapkás lány

 Jól telt a hétvége. Nagyon szép idő volt mindkét nap.

Szombaton voltam Anyunál. Még mindig szenved a szonda miatt. Talán hétfőn kiveszik neki. A varratait kiszedték. Aztán beugrottam Keresztanyuhoz. Sütött nekem pogácsát a kórházi napokra. Nem tudom mit fogok tudni enni. Fogok-e enni. Tavaly bevált a pogácsa, meglátjuk idén mi lesz. Utána mentem Bumerángommal és a Kislányával túrázni. Nagyon jól éreztem magam. Mentünk hegyen-völgyön, nagyon szép volt a természet. Fogtam a kezét, pusziltam, öleltem. Jó érzés volt. A Kislánya is nagyon jófej, könnyű kijönni vele. Este még bejött. Jó volt beszélgetni.

Vasárnap kitakarítottam, mert nem tudom milyen állapotban leszek. Mostam is. Befejeztem a gyakorlati feladatomat. És rámszakadt a szabadidő. Egyedül voltam. Így is terveztem az utolsó napot. Mivel tegnap rendbe tettem a biciklimet, így elindultam a Balaton felé. Polgárdinál visszafordultam. Ezt nagyon sajnálom, mert bírtam volna Akarattyáig is. Na, majd legközelebb. A nap sütött, én meg csak suhantam. Nagyon jó volt. Aztán még mindig volt időm. Pihentem. Majd fallabda. Utána a Barátnőm letolta a hajam. 1 centiméteres. Nagyon erős, dús és sötét hajam van. Néztem magam a tükörben. Más vagyok. Már megint más vagyok. 

De belül, legbelül, ugyanaz maradtam. A Sapkás lány...

Nőgyógyászat

 Tényleg úgy érzem, hogy már bemehetek az egyetemre az orvosi diplomámért. A főorvosi bemutatón mélyen bólogattam az orvosnak, mikor azt a döntést hozta meg, amit én is. Ha ciszta, akkor ráér. Ha önálló tumor, vagy áttét, akkor a kemo elviszi. Jó lenne, ha teljesen eltűnne. Ha nem, akkor kisebb lesz, s kezelések után kikapjuk onnan. 

Megvizsgált. Azt mondta, hogy tojás nagyságú. Érzem. Feszít. Kellemetlen. Sugárzik a derekamba. Meg van ez a furcsa nem jó érzés, amit ehhez kötök. 

Érzem a májam, továbbra is. 

Már nem futok. Eltelnek a napok. Várom a kezelést, már semmi más nem fontos.

Bumeráng elment. Végleg.

Ma van egy éve

 Pontosan egy évvel ezelőtt műtöttek. Sosem felejtem el azt a napot...

Készülök

 Még van egy hetem. Tényleg úgy kezelem az időt, mintha egy hetem lenne. Mindent be akarok fejezni, le akarok tudni, mindenhol ott akarok lenni, lezárni, elrakni, elintézni, elrendezni. Mintha nem lenne utána. Pedig remélem, hogy lesz. Nehéz lesz, de minden reggel feljön a nap. 

A szakdolgozatomat elhalasztom. Lemondtam a tárgyat. Írtam a tanáromnak. Saját tempóban fejezem be, május, június a határidőm. Ezt szerintem tudom tartani. Teljesen nem akarok kiesni belőle, mert akkor tuti nem fogom befejezni. A gyakorlati feladatom nagyjából megírtam tegnap. Ma elküldöm a tanáromnak, hogy nézzen rá, jófele tapogatózom-e. A suliról ennyi.

Az otthoni lakásom nagyjából kitakarítottam. Csak nagyjából. A héten befejezem a konyhát, fürdőszobát. Virágokat átültettem, rend van, rendben van minden. 

A munkahelyemnek jeleztem mi fog történni az elkövetkező időszakban. Nem kaptam választ.

Kedden elmegyek nőgyógyászhoz a cisztámmal. Kiváncsian várom mit mondanak... 

A kvíz estre felkészültem. Nem tudom, mikor leszek alkalmas egy újabb megtartására. Nem tudom hogyan fogom viselni.

Bumerángnak folyamatosan csepegtetem az infót. Fél. Nem ijesztgetni akarom, inkább csak felkészítem. De azt hiszem, már eleget tud. A többi majd alakul.

Rendeltem sapkákat. Ötöt. Mindenféle színben. Vasárnap még elmegyek fallabdázni. Utána a barátnőm letolja a hajam. Nem akarom újra átélni, hogy kihulljon, hogy a zuhany alatt vegyem le a fejemről. Jobb lesz ez így. 

Azt hiszem, teljesen előkészültem. A lelki része majd alakul. Tényleg nem tudom, hogyan fogom viselni, hogyan fogja viselni a környezetem. 

Nem tudom mi lesz velem...

Újabb hála

 Ismét hálát rebegni jöttem.

Köszönöm mindazoknak, akik továbbra is mellettem állnak.

A családnak, akiktől azért igyekszem távol tartani magam, és nem rájuk nyomni a betegségemmel járó lelki terheket.

A barátoknak, akik még mindig mellettem állnak. Ér rájuk nyomom a lelki terhemet. Úgy kezelnek, mintha semmi sem változott volna, mintha még mindig ugyan az az ember lennék. Felvállalnak, akárhogy nézek is ki, hívnak, bárhova is mennek. 

A csajoknak, akiknek éjjel is be van kapcsolva a telefonjuk 😉

A Fiúnak, aki mindig rámnyitja az ajtót, és ha kell, rám is rúgja.

És nem utolsó sorban az én kis Bumerángomnak, akit ha el is küldök, vagy magától megy el, mindig visszajön, és nem hajlandó lemondani rólam. Kicsit sem! 💗

...és természetesen mind a két pszichológusomnak, akik próbálnak egyben tartani....

PET CT eredmény

 Ha azt mondom, nem azt láttam a leleten, amire számítottam, az egy nagyon enyhe kifejezés arra a sokkra, amit kaptam. 

Májban több áttét, legnagyobb 2 cm-es. Tüdőben 1 db 5 mm-es. Hashártya mögötti nyirokcsomóban. Vesekő, myoma, és egy 5 cm-es ciszta a bal petefészekben.

A tüdőben nem tudni, hogy áttét, vagy elsődleges.

A petefészekben nem tudni, hogy áttét, elsődleges, vagy csak egy sima ciszta.

Egész délután és éjjel sírtam.

Reggel mentem doktornőhöz. Ő nem volt olyan borúlátó, mint én. Folytatjuk a kemót. Másfajtát kapok, sokkal durvábbat. A mellékhatások is erősebbek lesznek. Bőrszárazság, hajhullás, hányás, hasmenés. Hát legyen.

A cisztámmal elmentünk nőgyógyászhoz. Pont megjött a mensim, csak hogy semmi ne legyen kerek. Jövő héten vissza kell mennem, kenetvétel, ultrahang, és addigra meglesznek a tumormarkerek is. Főorvossal megbeszéljük, de valószínű, hogy laparral ki akarják majd kapni. Legyen, attól nem félek. Csak attól tartok addig nem kaphatok kemót. Pedig az most fontos.

Szóval egy pár nap mély depresszió következik

Én

 Meg volt a PET CT. Várom az eredményt. Ma vagy holnap szerintem már megjön. Nem vagyok ideges, mert nagyjából tudom, hogy mire számíthatok. Ideges vagyok, mert mi van, ha lesz más is a felvételen, amire viszont nem számítok. A vizsgálat nem volt kellemetlen. A CT szerintem rosszabb a vénás jódos fecskendezés miatt. De itt nem volt ilyen. Előtte kaptam valamilyen fluoridos dolgot vénába, de nem is éreztem, nem feszített. Utána külön kis pihenőszobába kellett ejtőznöm, meginni 1 liter vizet. Gyorsan telt az idő. A vizsgálat is kb 10 perc volt. Mikor végzetünk, kaptam egy csomag ropit, kekszet és almalevet. Nem ettem meg. Megvártam a papírom, amin megadták a kódot a képanyag letöltéséhez. Eljöttem. Elfáradtam, biztos a stressz.

Szokás szerint minden nap fáradt vagyok. Korán kelek, végigdolgozom a napot. De keményen. Csak pisilni és enni állok fel. Teljesen leszívják az agyam. Munka után mentem Anyuhoz a kórházba. Szakdoga. Kapcsolatok. 

És arra döbbentem rá, hogy már másfél hete nem futottam. Akaratomon kívül erről mondtam le. Nem marad időm. Minden nap ötkor kelek. Nem tudok korábban. Ha felkelek négykor, este biztos nem tudnék már szakdogát írni. Így sem nagyon megy.

Jó lenne egy kis nyugalom. Minden egyes nap van valami nyomás. Takra be van osztva az időm. Órára meghatározva mikor hol kell lennem. Erősen koncentrálok, hogy minden meglegyen, mindenhol ott legyek ahol kell. Hajszolom az időt és a napokat. 

Elképzelem, hogy pihenek. Ekkor mindig a kórházban fekszem, és folyik a kemó. Azt hiszem, nekem ez a pihenés, a megnyugvás. 

A méreg, ami meghosszabbítja az életem

Anyu

 Anyu jól van. Műtét napján nem voltam bent nála, azt mondta az orvosa ne menjünk. Telefonáltam délután. A nővér lecseszett, hogy miért nem mentünk, teljesen jól van... Mindegy... 

Másnap mentem. Munka után. Aggódtam. Tudtam, hogy nem tud beszélni. Üzengettünk. Azt mondta fájdalmai vannak, nincs jól. Mindenre felkészültem. Csak arra nem, hogy jól lesz. De jól vol. Meglepően jól nézett ki. Az arca fel volt duzzadva, de semmi más nem látszott rajta. Fájt neki, persze, friss műtét. A szodánt tudtuk, hogy lesz. 

Ahogy teltek a napok, egyre jobban lett, ereje visszatért, arca lelapult. Minden nap mentem.

Nehezen értem el az orvosát, mert csak asztali telefonszámot adott, és hát nem ül az asztal mellett... De egy pár nap után vele is tudtam beszélni. A műtét jól sikerült, jó nagy darabot vágtak ki, a bőrt az arcából, belülről vették ki pótlásnak, így kívül nem lesz nyoma. 

Holnap hazajöhet. Hétfőn kiveszik a szondát. Szövettan még legalább egy hét. 

Már csak gyógyulnia kell