2023. augusztus 11., péntek

Szabin vagyok

 Olyan érdekes. Most, hogy lekerültek rólam a feladatok, és a főnököm is szabin van, simán eljöttem én is. Igaz, csak két napra, hátha szükségem lesz még a szabijaimra. Annyira nagy a nyugalom, hogy email-em is alig jött. Telefon nem csörgött. Hirtelen már nem vagyok fontos. Ez van. Azért rosszul esik, de mindegy.

A tegnapi nap gyorsan eltelt. Tettem-vettem, intéztem olyan ügyeket, amire eddig nem volt időm. Simán elsuhant a nap, este lett.

A mai kicsit más. A délelőtt az úgy elment, mintha nem is lett volna. Nem tudom megmondani mit csináltam. Igazából semmit. A pasim jött értem, elvitt ebédelni. Keveset voltunk együtt, nekem furi volt. Még nincs kötelék közöttünk, de nagyon jól érzem magam vele. Kevés volt a mai napon együtt töltött idő. Nem baj, holnap elutazunk. Van egy halom fürdőruhám és bikinim. Csak hát egy méretet híztam. Ezért tartottam magamnak egy kis bemutatót, és választottam egy fürdőruhát és egy bikinit amit holnap magammal viszek. Majd eldöntöm miben érzem jól magam. Hatalmas a pocakom, ott a nagy hasi sebem, és a vérhigító böki foltjai a combjaimon. Szóval nem tudom. Viszem a könyvem is, úgysem fürcsizhetek. Alig várom, hogy hatalmasat aludjak a parton.

Egy kicsit az előítéletekről:

Voltam ma boltba. Általában kocsival megyek, mert bár közel a bolt, de nincs erőm cipekedni. De ma úgy döntöttem, szabin vagyok, sétálok. Így is volt. Valahogy nehéz lett a kosaram, és már csak egy dolog volt hátra, mikor hívott barátnőm. Olyan nehezen tudunk úgy összeakadni, hogy mindketten ráérünk, hogy nem tettem le, elkezdtem vele beszélgetni. Viszont már fáradtam, ezért leültem egy raklapra a Lenor öblítők közé. Igaz, már vagy 10 percet is beszélgettünk, míg ott ücsörögtem, mikor a biztonsági őr rámszólt, hogy ne üljek a raklapon. Felálltam. Nem vitatkozbam. Elköszöntem a barátnőmtől, s mentem fizetni. 

Csak jelezném innen is, hogy elfáradtam. Nincs úgy erőm, mint régen. És igen, telefonáltam közben, de nem azért ültem a bolt közepén a Lenor öblítők között, mert nincs itthon kanapé. Hanem erőt gyűjtöttem, hogy haza tudjak jönni. A kanapéhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése