CT-n voltam

 Már napok óta parán vagyok. Nagyon félek az eredménytől. 14.40-re volt időpontom, így bementem dolgozni. Már előző nap sem szabadott hozzámszólni, hát még aznap. Sírdogáltam, mikor senki sem látott. A barátok próbáltak nyugtatni. Hiszen ez csak egy vizsgálat, nem ettől kell félni. 

Hanem az eredménytől...

Kettőkor leléptem. A vezetőség is tudta, hogy megyek. Vettem a patikában citromfagyi illatú kézkrémet. Egy hét alatt elkenek 50 ml-t. De ez legalább jó. Aztán mentem az onkológiára, ahol a nővérek berakták a branült. Az első kettő nem sikerült, a harmadik pöpec lett. Bebetonozták, nehogy elmozduljon. Éppen odaértem vizsgálatra. Mondták a begyakorolt szöveget, csak bólogattam. Mindent tudok. Kitöltöttem a nyilatkozatot, fogtam a szakdogához nyomtatott jegyzetemeimet és a szövegkiemelőmet, s nekiálltam olvasni. Megkaptam a lötyit. Nagyon szomjas voltam, fél órával korábban már üres volt a kancsó. 

Ami új volt, hogy mondta az egyik nővér, hogy sétáljak, mozogjak ivás közben, hogy az alhasamban is szépen elterjedjen a kontrasztanyag. Ez eddig nem volt feladat. Mindegy, olvasás közben sétáltam. És hívott a Másik is, kimentem az udvarra sétálni. Mindig tud időzíteni, és nagyon betalál amit mond. Azt mondta megoldjuk ezt a betegség dolgot, ne aggódjak. Ja, de hogyan? 

Letettem. 

Sírdogáltam. 

Visszamentem.

Olvastam tovább, jól haladtam.

Hasmenés. Tudtam, hogy lesz.

Behívtak. Addigra már semmi fém nem volt rajtam, a melltartóm a kabátom zsebéből lógott ki. Felfeküdtem. Monológ. Szóltam, hogy van branülöm. Örültek neki. Én is. Benyomták a sót. Nagyon megnyomta a vénám, fájt. Ez van. És akkor elkezdődött. Tettem amit kell. Nagy levegő, bentart, kifúj, lélegzik. Aztán jött a jódos cucc. A vállamig feszítette a vénám, féltem, hogy szétmegy. De bírta. Én kevésbé. Vége. Kivették a branült, jól vagyok, mehetek.

Eredmény egy hét múlva. 

Para továbbra is. 

Hétvégén elutazunk. Már alig várom. Olyan jó Vele lenni, mindig megnyugszom a közelében. Szeretem a társaságát. Hiányzik. Ez van.

Várakozás.

Szakdogámmal bajlódok. Nem tudom hányszor kell még átírnom. Azt hiszem veszek ki egy nap szabit, ezt nem lehet esténként írogatni már. Meg akkor már nincs is agyam. Nem tudom, hogy a munka szív le, a betegség, a kezelés, vagy csak egyszerűen öreg vagyok, de este nekem már nem megy.

Várakozom