Folytatásról

 Jól aludtam, korán ébredtem. Jó volt a kedvem. Olvastam. Dúdoltam, öltöztem, készültem, mentem az orvoshoz. Az én kezelőorvosom nincs, tudtam, hogy helyettessel fogok beszélni. Rendet tettem a gondoltataim között, és nagyon optimistán és pozitívan indultam útnak. Zenét hallgattam, énekeltem.

Nem voltak sokan. Mégis sokat kellett várnom, mert nem kezelésre jöttem. Sokat olvastam, jókedvű voltam, beszélgettem.

Aztán behívott a doktor. Rossz híre volt. Terjed, nem reagáltam erre a kezelésre sem. Tud javasolni még egy tablettát, de ahhoz már nem fűz sok reményt, de más nincs. Ha az sem használ, akkor üljek le, és várjam a végét, mert ők mindent megtettek, nem tudnak mást ajánlani. Kevés az olyan beteg, aki nem reagál semmire, szerencsére, de én épp közéjük tartozom. Pihenőt javasol, mert a csontvelőm nagyon odavan. Elküldött szívultrahangra a tabletta előtt. Bőrszárazsággal jár ez a kezelés is.

Megkérdeztem hogy fogok meghalni. Nem tudja, mert jó állapotban vagyok. És azt sem tudja mikor.

Rugóztam a CT-n, hogy az szerint csökkent. De nem így van ez. Ne rugózzak rajta, fogadjam el, hogy elterjedt, és nincs mit tenni.

Igazából úgy küldött el, hogy fogadjam el a tényt, hogy hamarosan vége.

Egész nap sírok. Már nem tudom hányszor mondták bele az arcomba, hogy meg fogok halni hamarosan. És nem tudom, még hányszor kell szembesülnöm vele. 

Úgy tűnik, mindig a vége a legjobb. Jól élek, rengeteg kalandom van, sok a barátom, szerelmes vagyok. Más nem is kell az élethez. Ja, de. Egészség.

Még nem tudok gondolkodni, egész nap sokkban vagyok. De talán szeretnék egy pet CT-t, és a bécsi orvost. Ő megpróbálná az oxaliplatint. Az itteni orvos azt mondta, hogy nincs értelme. És bele is halhatok a kezelésbe. Na de ugye a betegségbe is... És akkor inkább ott, és úgy, hogy megpróbáltam.

Nem tudok még gondolkodni.