Megszenvedtem

 Tegnap voltam hasleszíváson. Tudtam, hogy lesz, mivel a gyógyszerszünetben megint visszatelt a hasam. 

Megjött az orvos. Rutinosan feküdtem az ágyon, felkészülve lelkileg mindnre. Legalábbis azt hittem...

Szokásos előkészületek, azt mondta, hogy több liter folyadék van a hasüregemben, azt szívjuk le. Hát jó. A lidocain fájt, szokás szerint, aztán adott még, mert valahogy nem letten teljesen érzéketlen. Vágott, szúrt. Fájt. Érzékeny helyen volt, jobb alhas. De bent volt. Szívta, és nem jött. Mozgatta, nézte az ultrahangot, szívta, és nem jött. Tanácstalanul néztek egymásra. Kért másik tűt. Újra szúrt, ugyan azon a vágáson. Ez is rossz volt. Vártam. Nézte az ultrahangot, mozgatta, nem jött semmi. Visszakérte a tűt, visszadugta a csőbe, szúrt beljebb. Akkor sem jött semmi. Kihúzta, kész. Eredménytelen leszívás.

Ma vissza kellett mennem. A hasüregem nem bántotta. Egy cisztából szívott lemajdnem 280 ml-t. A lidocain után semmit sem éreztem, hamar végeztünk. 

Beszélgettem az asszisztenssel, míg nem volt bent az orvos. Két új dolog derült ki számomra. Egyik, hogy a tegnapi leszívás talán azért nem sikerült, mert túl sűrű a folyadék a hasüregben. Azt mondta, hogy fel szokott hígulni idővel, lehet mára már jó. A másik, hogy pár emberrel fordul csak elő, hogy pár hónapig visszajár, de aztán mindenki megszabadul a víztől. Valaki elsőre... Remélem egyszer nekem is véget ér ez a mizéria...

Még most is azt mondom, hogy jó ez a gyógyszer nekem. Egyszerűen kell, hogy használjon!

Elutaztunk

 Nem nagyon készültem előre, mert annyi minden volt, hogy nem volt időm gondolkodni, szervezkedni. De az internet velünk van, majd lesz valahogy. Megbeszéltük, hogy egymásra is szánunk időt, vittünk cigit is, pihenni is fogunk, fürdőzünk, végig akartam olvasni a könyvem is, szóval nem idegeskedtünk. Négy nap együtt, csütörtöktől vasárnapig. 

De előtte, szerdán, egy olyan túrát akartam megtenni, amit év elején végigcsináltunk, és nagyon kikészültem tőle. A szakítsunk egyik oka volt akkor. Húztam a belem magam után fel a hegyre, és azt mondta, hogy a következő dombra fussunk versenyt. Nagyon megbántott. Na mindegy is, elmúlt. Szóval szerdán elmentünk erre a túrára. Nagyon jól bírtam. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, 15 ezer felett volt a lépésszámunk, szóval lehetek fáradt. Este lezuhanyoztam, és nyolc órakor, mint a jógyerek, aludtam, mint a bunda. Hőemelkedésem volt. Éreztem, hogy bújkál bennem valami. Remek. 

Csütörtökön útra keltünk, nem indultunk korán. Egész nap utaztunk, majd 6 órán keresztül. Megáltunk pisilni, ebédelni, nem siettünk. Elfoglaltunk a szállást, kifújtuk magunkat, sétáltunk egyet a városban, plázáztunk, megvacsoráztunk. Más nem fért a napba. Jól telt. 

Pénteken reggeli után indultunk barlangászkodni, egy közepes nehézségű túrát néztem ki a cseppkőbarlangban. Féltem picit, de voltak gyerekek is, gondoltam ha ők bírják, én is. Na, nem így volt. Rengeteg, és még annál is több lépcső (az összes) volt az útvonalon, a tüdőm elfogyott, a lábaim remegtek, és éreztem, hogy lázas vagyok. Fáztam, égtek a szemeim. Aztán még bejártuk a környéket, összességében nagyon jó nap volt, nulla energiávaé. Késő délután mentünk vissza a szállásra. Alig tudtam nyitva tartani a szemeim, csak arra tudtam koncentrálni, hogy lélegezzek. A szálláson bevettem egy lázcsillapítót, s már aludtam is. Egy egész órát. Meg egy picit. Ekkor volt 38,5 a lázam. Hogy előtte mennyi lehetett, nem is akarom tudni. Szarrá izzadtam magam. Lezuhanyoztam, tiszta ruha, s mentünk vacsorázni. Jobban voltam, de így is elájultam éjjelre. Ekkor már éreztem, hogy feszül a hasam, jobban kitöltöm a kabátot, és feszít minden.

Megbeszéltük, hogy mivel eddig nem igazán pihentünk, a szombat lazább lesz. Elmentünk libegőzni, bejártuk a környéket, és utána fürdőzés volt a terv. Igenám, csakhogy elment a nap :-) Nem készültem ki annyira, de éreztem, hogy lázasodok. Visszamentünk a szállásra szusszanni, vacsi, pihenés. Csak hőemelkedésem volt, ez egy jó nap volt. Szombaton is elájultam.

Vasárnap már csak a hazaút maradt. Reggel rettenetesen nagy hassal ébredtem, feszült, szúrt, fájt, plusz a hőemelkedés. Nem tudtam igazán enni, mert hányingerem volt, a víz nyomta a gyomrom, 3 másodpercet is képes voltam aludni a kocsiban. És rettenetesen szomjas voltam. Nem értem miért... Megáltunk ebédelni, csak paradicsom levest tudtam enni, de nagyon finom volt, és jólesett. Hazaértünk. Két adagot mostam, elrohantam a gyógyszertárba a gyószeremért, mert holnap kezdem szedni. Már alig várom. Kedden leszívást. Biztos, hogy lesz.

És a konzekvencia:

Azt hittem, hogy ha nem fájnak majd a talpaim, minden jó lesz. De nem, mert a hasvíz telítődése is fájdalommal, émelygéssel, rossz közérzettel jár. Mikor szedem a gyógyszert, nem is veszek tudomást arról, hogy van hasam (mert pici), emberként tudok öltözni. Mondjuk járni meg nem. Rengeteg gyógyszert szedek, mikor mit. Algopyrint lázra és fájdalomra. De fájdalomra napi 2 db cataflam is kell, aztán mikor már nem hat, akkor appranax. Nincs olyan nap, hogy ne vegyek be valamit valamire. (Tramadolt még nem akarok.) Igazából azon sem csodálkoznék, ha a májam ezért mondaná fel a szolgálatot. És nem is bánnám. Elfogadtam. Boldog vagyok Vele. De ha meghalnék, annak is örülnék. Ebből nincs kiút. Hittem ebben a gyógyszerben, de ha szedem leesik a lábam a fájdalomtól, ha nem szedem, beledöglök a hasfájásba. Eltel 2,5 év. Nagyon hosszú 2,5 év volt ez. Mondhatni elrepült, de nem. Minden nap küzdelem, találkozás a megszokott, vagy valami új fájdalommal, érzéssel, kínnal... Az ember egyszercsak elfárad. És nem kéri tovább. Mikor annyira belázasodtam, hogy a világomat nem tudtam, abban reménykedtem, hogy most elalszom, és nem kelek fel. Igen, rossz lesz neki, nagyon rossz. Észrevenni, hogy meghaltam, előásni a szüleim, hazavitetni a holttestem, összeszedni a hotelben a cuccaim, kipakolni az albérletet, értesíteni a munkáltatót, a főbérlőt... stb. De nem érdekelt. Csak arra vágytam, hogy becsukjam a szemem, és legyen már vége!

Hétvége, ultrahang kontroll

 A hétvége fantasztikus volt. Pénteken találkoztunk először, 5 napig nem láttuk egymást. Mikor kérdeztem, hogy hiányoztam-e, azt válaszolta, hogy ő egy magányos farkas. Rossz válasz. Aztán a viselkedéséből kiderült, hogy dehogynem hiányoztam. Ölelt, mert azért az ölelésem mégiscsak hiányzott. Az érintésem is hiányzott. Éjjel nem engedett el, alig tudtam kiszökni pisilni. A magányos farkas... 

Vasárnap kirándultunk, a Nagyteveli víztározónál voltunk. Egy barátnőm mesélt róla a nyáron, ott strandoltak. Utána olvastam, és tényleg egy eldugott kis gyöngyszem. És az! Jó volt ücsörögni a parton a napsütésben. Gyönyörű a tó környéke. Van homokos strand büfésorral (persze most nem üzemelt), horgász rész, és erdő. Ajánlom mindenkinek. Megbeszéltük, hogy nyáron visszamegyünk. Nyáron.... Már nem ellenkezek. Ráhagyom. Majd a nyáron. Nem tudom hol leszek a nyáron. Leszek-e a nyáron...

Ma reggel voltam vérvételen és ultrahangon. A vérképem rossz, de talán nem annyira, mint szokott. De nagyon rossz. Nem kell szúrnom semmit, kemóhoz jó. Felírta az orvosom a gyógyszereket, amiket kellett, holnap megyek a patikába. Kiváltom, meghozatom, kikevertetem. Aztán voltam ultrahangon. Nincs változás, a hasamban minimális a víz, a cisztába továbbra sem jött vissza semmi. Jövő héten kedden kontroll. És ez egy nagyon jó hír!

A talpaim rettenetesen fájnak. Reggel alig tudtam ráállni, kétséges volt, hogy el tudok menni a kórházba. Aztán használt a fájdalomcsillapító, így ment, de nem múlott el teljesen. Délutánra visszatért, alig tudtam hazajönni. Ma már nem szedem a gyógyszert, most van a pihenőhetem. Nem tudom mikor múlik el a fájdalom, és mennyire fogok regenerálódni. A kezemen is kezd szétesni a bőr. Már meggondolom, mikor állok neki mosogatni. És ez még csak a második kúra volt. Attól tartok, hogy megint kesztyű lesz a vége. Hogy a talpammal mi lesz, el sem tudom képzelni. Leesik a lábam? De inkább essen le, és legyek sánta, béna, de fogja vissza a daganatot.

Azt hiszem, meg van az életem értelme. Miatta vagyok jól. Miatta jöttem vissza az Életbe. Miatta akarok élni, és még időt kapni. Mert vele minden olyan jó. Mellette jól vagyok és nem vagyok beteg. Egyszerűen elfelejtem a problémáimat, átadom magam a pillanatnak, és csak egy hétköznapi, szerelmes lány vagyok, akinek vannak tervei, álmai, vágyai. 

Tököm

 Egyik kolléganőm találta ki, hogy horgoljunk tököket. Találtam egy nagyon jó mintát. Nem horgoltam végig, mert nagyon nagy lett volna:

https://gorbunovadolls.store/free-crochet-patterns/crochet-pumpkin-pattern

Hasleszívás és mindenféle történések

 A legfontosabb, hogy ma voltam ultrahang kontrollon. Minimális a víz a hasüregben, és a leszívott ciszta is kb 2 mm-t nőtt csak 1 hét alatt. Úgy tűnik, fogja a vizet a gyógyszer. Nagy örömömre találkoztam az orvosommal is. Eldaráltam sok-sok infót, amit meg akartam írni neki. Lényeg, az a bűvös mondat, amit mondott, hogy "ha a vizet fogja, akkor a daganatot is fogja". Megbeszéltünk mindent, és megígértem, hogy megírom emailben az összes infót, amit mondtam. Aztán picit sírtam... Nem akarom elbízni magam, én nem érzem, hogy a puklik kisebbek lennének. Csak azt érzem, hogy még mindig pici a hasam. Ez a harmadik hét, csütörtöktől 3 db gyógyszerre emelem az adagot, és több fájdalomcsillapítót fogok szedni, hogy tudjak járni. Jó lenne elérni és tartani a napi 3 db gyógyszert. Azt mondta, hogy a 4 db-ot kevesen tudják szedni (a mellékhatások miatt). 

Csütörtökön volt megint egy nagy-nagy beszélgetésünk. Minden kétségünket és kérdésünket és bizonytalanságunkat kimondtuk egymásnak. Megígértem, hogy nem halok meg. És még sokáig jól leszek, hogy jól tudjuk együtt érezni magunkat. Megígértük, hogy "nem kefélünk mással, míg együtt vagyunk", bár ez részemről nem volt kérdés... És elküldte a másik lányt. A bizalmam visszaszerezni nem lesz könnyű, meg kell tanulnom újra hinni benne. Még nem megy.

Találkoztam az exemmel. Mikor rámnézett, és köszönt, a döbbenetet láttam az arcán. Hogy miért, azt nem tudom, lehet csak azon lepődött meg, hogy találkoztunk, így több mint 2 év után, vagy hogy még élek, vagy nem tudom. Aztán a boltban is újra összefutottunk, mosolygott, megállt talán, lehet beszélgetni akart, én mosolyogtam, és továbbmentem. Nem volt mit mondjak, szerintem mindent elmondtam neki annak idején, amit akartam. 

Aztán találkoztam az előtte volt exemmel. A névnapi sütimmel léptem ki a cukiból, mikor szemesétált velem. Az első gondolatom az volt, hogy nem tudom mi a sors célja azzal, hogy elém dobálja a volt pasijaimat. Talán az a cél, hogy feldolgoztam-e már azt, hogy elhagytak? A válasz: igen. Sem szívdobbanás, sem fájdalom, sem vágy nem lépett fel egyik esetben sem. A szokásos módon mosolyogtam, köszöntem, ő meg határozottan megállt. Megállt - gondoltam - ezek ilyenek, ezek megállnak beszélgetni. Megálltam. Elmondta, mi történt vele az utóbbi években, én is elmondtam. Kihagytam a betegségem. Nem tudom, hogy tudja-e, hogy beteg vagyok, én nem mondtam neki. Szerintem most egész jól nézek ki, nem látszik rajtam, pici a pocakom, kabát alatt nem látszik. Mosolyogva meséltem el neki, hogy milyen jó életem van.

Mert jó életem van. Szerelmem van, lakásom jó, munkám van, igazából minden kerek lenne, ha nem lennék beteg. Ki kell ebből jönnöm. 

Érte, értünk, kettőnkért

Macika és a halacskája

 Van egy fantasztikus radiológus. Vagyok olyan szerencsés, hogy hozzá járhatok. Az onkológusom juttatott be hozzá a hasam miatt. De onnantól, hogy egyszer voltam nála, rendszeresen nyomon követi a helyzetem. Nem egyszerűen elvégzi a feladatát, hanem figyel "rám", visszahív, rendszeres kontroll alatt tart. Nagyon szigorú ember, az asszisztensek lesik minden szavát, hogy kiszolgálják és ügyesen haladhasson a feladataival. Kell is, mert nagyon sok betege van, és ha jól értettem nem csak itt rendel. Nem sokat szól. Figyeli a hasam, a monitort, mindenki néma csendben van, hogy tudjon koncentrálni. Nagyon alapos. Ha kérdezek, érthetően és mindig nyugodt hangnemben válaszol, hogy kielégítő választ kapjak. Már nagyon sokat tanultam azzal kapcsolatban, hogy mi van a hasamban. 

És mit is adhatnék én neki? Mert ugye az ember hálás. És valahogy meg szeretné jutalmazni a törődést. 

Horgoltam neki egy jegesmedvéd. Mivel jön a tél, adtam rá sapit, sálat, tarisznyát, abban lapul a halacskája. Már régóta készen van, de úgy érzem, hogy ő nem az az ember, akinek egy horgolt macit kell adni. De mi mást? Én ehhez értek. Na mindegy, hétfőn megyek legközelebb, szerintem elviszem, mástnem továbbadja, vagy behajítja a sarokba, nem tudom.

Forrás: https://amigurumireceitas.com/en/crochet-bear-pdf-amigurumi-free-pattern/#google_vignette

Pocak

 Tegnap már éreztem, hogy mintha lazulna, vagy kisebb lenne, szinte be tudtam húzni. Este, zuhanyzás után, mikor leültem a kanapéra, hogy alaposan bekenjem a talpaim, azt vettem észre, hogy nem nyomja a gyomrom a hasam. Örültem, lefotóztam, nézegettem. Aztán persze mással foglalkoztam.

Ma reggel ébredéskor, mikor felültem, alig volt pocakom. Nem tudom mi az oka, de szerintem használ a gyógyszer. Hiszem, hogy attól van. Plusz a gyógyító és a manifesztáció. Egész könnyedél öltöztem, hajolok, nem kell megterveznem a leülést, felállást, hogyan fekszem el, hogyan kelek fel, nagyon élvezem.

Persze a talpam nem jó. A bal gyulladt be egyelőre. Még elvagyok vele, sántítok, de nem kell fájdalomcsillapító, és csak az egyik talpam. A második héten járok a gyógyszerrel, szóval még van másfél hét. De ha így haladok tovább, a hasam el fog tűnni! Na jó, nem akarok túlzásokaba esni, de igenis eszembe jutott, hogy esetleg tényleg visszahúzódik. Olyan jó lenne normális embernek kinézni! 47 kg voltam, mikor az összes vizet leszívta rólam a főorvos. Most 48,6 kg vagyok, de tudom, hogy híztam. Ez is egy nagyon jó hír!

Tegnap megint a másik lánnyal volt. Ezt egy kapcsolat sem éli túl. A miénk sem fogja. Keménynek kell lennem (nem vagyok az). Nem akarok több éjszakát végigsírni, pedig ez vár rám. Megpróbálom megbeszélni vele, hogy tudja, mi vár ránk. Szeretnék elutazni, szabit kiírtam, engedélyezve van, akkor pont gyógyszerszünet lesz, és ha minden úgy jön össze még jól is leszek. Addig próbálok nem hisztizni. De utána el kell döntenie, hogy melyikünkkel folytatja az útját. A trófea kell neki vagy a szerelem. Sajnos sejtem a végét. De most megint úgy látom, hogy van esélyem a gyógyulásra, jól vagyok, nem akarok megalázkodni.

De!

Vele szeretnék lenni, élni

Hétvége, mellékhatások, leszívás

 Csütörtöktől enyém Ő, a hétvégéig. Vagyis először azt mondta, hogy csak hétvégén, de aztán úgy alakult, hogy csütörtöktől együtt vagyunk. Megint minden oké. Együtt fekszünk, együtt kelünk, együtt töltjük a napot. Közben persze mindenki tette a dolgát. Hozzám érkeztünk haza. Mindig. Kézen fogva, ölelkezve, liftben csókolózva... nagyon jó együtt lenni. Kedd-szerda körül várom a hátbaszúrást, a másik lánnyal való találkozását. Nem értem miért kell. Nem érzem, hogy hiányozna neki bármi is a kapcsolatból. És mégis... Tegnap este már szomorú voltam ez miatt. Érezte is, megkérdezte mi a baj. Nem mondtam... nem akartam elrontani. De úgyis ki fog belőlem jönni, nem nagyon tudom lenyelni a véleményem, és nem is akarom. Fájdalom ne maradjon bent. 

Tegnap este kezdtem el érezni a bal talpam. A lábujjaim alatt kezdődött a fájdalom. Ma már a sarkam is fáj, de még türhető. Kicsit bicegek, de nem nagyon látványos még. Meglátjuk hogy fokozódik.

Ma voltam ultrahangon. Nagyon minimális a visszatelítődés. Minimális a hasamba a víz. A cisztába is minimális jött vissza. Két dudort mutattam az orvosnak, sajnos az nem cisztikus, nem leszívható. Kérdeztem, hogy hashártya-e, azt mondta, hogy a belek között van, igen, hashártya áttét. Én úgy érzem, hogy ez a gyógyszer fogja a vizet, remélem az egyéb daganatterjedést is. Nem tudom. Bízom benne. Igyekszem manifesztálni is a gyógyulást, azt, hogy egészséges vagyok. Amikor van pár percem, behunyom a szemem, és elképzelem az egészséges májam és belső szerveim, hogy milyen volt a hasam a betegség előtt. Meg kell gyógyulnom!

Mondtam neki, hogy szeretnék elutazni. Rávágta, hogy utazzunk el együtt. A dátumot úgy választottam ki, hogy gyógyszerszünetben legyek, mert akkor nem fájnak a talpaim. Bár akkor meg jön vissza a víz. De olyan jó lenne, ha most nem jönne vissza. Szóval elutazunk. Egyeztettem a kolléganőimmel, senkivel nem megyek keresztbe. A vezetőm jóváhagyta, úgyhogy mehet a szállás kiválasztása. :-) Nagyon szuper, alig várom!

Anyu és Keresztanyu sokat segítenek. Nem tudom mi lenne velem nélkülük. Bár nincs türelmem, és ezt érzik, tudják, türelmesek velem. Nekem is annak kellene lennem. 

Igyekszem

Következő kúra

 Hétfőn elkezdtem a következő kúrát, még mindig csak fél adagban, tehát 2 szem tabletta/nap. Még nem jelentkezett mellékhatás. Az első kúránál egy hét után kezdődtek a tünetek. Nem tudom mire számítsak, hogy most majd előbb, később, vagy ugyanakkor jelennek meg. 3 nap után még nincs.

Nagyon élvezem, hogy tudok járni, hogy simán és egyszerűen, fájdalom nélkül tudok felhúzni cipőt. Olyan jó lenne, ha ez így is maradna, de biztos nem fog.

A hasam elkezdett visszajönni. Nem olyan hatalmas, mint volt, de van. Ma voltam leszíváson. Egy másik cisztát szívott le a főorvos, 3,5 dl folyadék jött le. Ami nem túl sok. Hasüregben szabad hasi folyadék nagyon minimális van, onnan nincs mit leszívni. Mégis nagy a hasam. Szerintem az a ciszta nőtt vissza, amiből korábban azt a sok folyadékot szívta le. Azt kellene úrja megszúrni. Hétfőn kell visszamennem. Hiszem, hogy a gyógyszer visszafogja a folyadéktermelődést, és nagyon remélem, hogy el is fogja apasztani. Én úgy érzem, hogy segít. Legyen így! Ha az orvos és a gyógyszer is ezen dolgozik, vissza fog menni a hasam. Ezen vagyok. 

A legnagyobb feladatom most az, hogy hízzak. Ehhez két dologra van szükségem. Először is ennem kell, tápláló ételeket de úgy, hogy a diétámat be kell tartanom. Másik dolog pedig az, hogy helyre kell jöjjek lelkileg. Sajnos az önértékelésem nagyon lerombolta Ő, és igaza is van. De attól, hogy így megváltozott a külsőm, én még ugyan az az ember vagyok, és nagyon sok energiám van abban, hogy nő maradjak. És ebben eddig Ő megerősített, szeretett, tetszettem neki, szépnek látott. Nem tudom mi változott. De megváltozott minden. Úgyhogy össze kell szednem magam, hogy visszakapjam az önbizalmam, egyek, és szedjek fel pár kilót, míg a hasam eltüntetésén a gyógyszer és az orvos is dolgozik. 

És ha mindez összejön, meg is fogok gyógyulni