Nem nagyon készültem előre, mert annyi minden volt, hogy nem volt időm gondolkodni, szervezkedni. De az internet velünk van, majd lesz valahogy. Megbeszéltük, hogy egymásra is szánunk időt, vittünk cigit is, pihenni is fogunk, fürdőzünk, végig akartam olvasni a könyvem is, szóval nem idegeskedtünk. Négy nap együtt, csütörtöktől vasárnapig.
De előtte, szerdán, egy olyan túrát akartam megtenni, amit év elején végigcsináltunk, és nagyon kikészültem tőle. A szakítsunk egyik oka volt akkor. Húztam a belem magam után fel a hegyre, és azt mondta, hogy a következő dombra fussunk versenyt. Nagyon megbántott. Na mindegy is, elmúlt. Szóval szerdán elmentünk erre a túrára. Nagyon jól bírtam. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, 15 ezer felett volt a lépésszámunk, szóval lehetek fáradt. Este lezuhanyoztam, és nyolc órakor, mint a jógyerek, aludtam, mint a bunda. Hőemelkedésem volt. Éreztem, hogy bújkál bennem valami. Remek.
Csütörtökön útra keltünk, nem indultunk korán. Egész nap utaztunk, majd 6 órán keresztül. Megáltunk pisilni, ebédelni, nem siettünk. Elfoglaltunk a szállást, kifújtuk magunkat, sétáltunk egyet a városban, plázáztunk, megvacsoráztunk. Más nem fért a napba. Jól telt.
Pénteken reggeli után indultunk barlangászkodni, egy közepes nehézségű túrát néztem ki a cseppkőbarlangban. Féltem picit, de voltak gyerekek is, gondoltam ha ők bírják, én is. Na, nem így volt. Rengeteg, és még annál is több lépcső (az összes) volt az útvonalon, a tüdőm elfogyott, a lábaim remegtek, és éreztem, hogy lázas vagyok. Fáztam, égtek a szemeim. Aztán még bejártuk a környéket, összességében nagyon jó nap volt, nulla energiávaé. Késő délután mentünk vissza a szállásra. Alig tudtam nyitva tartani a szemeim, csak arra tudtam koncentrálni, hogy lélegezzek. A szálláson bevettem egy lázcsillapítót, s már aludtam is. Egy egész órát. Meg egy picit. Ekkor volt 38,5 a lázam. Hogy előtte mennyi lehetett, nem is akarom tudni. Szarrá izzadtam magam. Lezuhanyoztam, tiszta ruha, s mentünk vacsorázni. Jobban voltam, de így is elájultam éjjelre. Ekkor már éreztem, hogy feszül a hasam, jobban kitöltöm a kabátot, és feszít minden.
Megbeszéltük, hogy mivel eddig nem igazán pihentünk, a szombat lazább lesz. Elmentünk libegőzni, bejártuk a környéket, és utána fürdőzés volt a terv. Igenám, csakhogy elment a nap :-) Nem készültem ki annyira, de éreztem, hogy lázasodok. Visszamentünk a szállásra szusszanni, vacsi, pihenés. Csak hőemelkedésem volt, ez egy jó nap volt. Szombaton is elájultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése