A legfontosabb, hogy ma voltam ultrahang kontrollon. Minimális a víz a hasüregben, és a leszívott ciszta is kb 2 mm-t nőtt csak 1 hét alatt. Úgy tűnik, fogja a vizet a gyógyszer. Nagy örömömre találkoztam az orvosommal is. Eldaráltam sok-sok infót, amit meg akartam írni neki. Lényeg, az a bűvös mondat, amit mondott, hogy "ha a vizet fogja, akkor a daganatot is fogja". Megbeszéltünk mindent, és megígértem, hogy megírom emailben az összes infót, amit mondtam. Aztán picit sírtam... Nem akarom elbízni magam, én nem érzem, hogy a puklik kisebbek lennének. Csak azt érzem, hogy még mindig pici a hasam. Ez a harmadik hét, csütörtöktől 3 db gyógyszerre emelem az adagot, és több fájdalomcsillapítót fogok szedni, hogy tudjak járni. Jó lenne elérni és tartani a napi 3 db gyógyszert. Azt mondta, hogy a 4 db-ot kevesen tudják szedni (a mellékhatások miatt).
Csütörtökön volt megint egy nagy-nagy beszélgetésünk. Minden kétségünket és kérdésünket és bizonytalanságunkat kimondtuk egymásnak. Megígértem, hogy nem halok meg. És még sokáig jól leszek, hogy jól tudjuk együtt érezni magunkat. Megígértük, hogy "nem kefélünk mással, míg együtt vagyunk", bár ez részemről nem volt kérdés... És elküldte a másik lányt. A bizalmam visszaszerezni nem lesz könnyű, meg kell tanulnom újra hinni benne. Még nem megy.
Találkoztam az exemmel. Mikor rámnézett, és köszönt, a döbbenetet láttam az arcán. Hogy miért, azt nem tudom, lehet csak azon lepődött meg, hogy találkoztunk, így több mint 2 év után, vagy hogy még élek, vagy nem tudom. Aztán a boltban is újra összefutottunk, mosolygott, megállt talán, lehet beszélgetni akart, én mosolyogtam, és továbbmentem. Nem volt mit mondjak, szerintem mindent elmondtam neki annak idején, amit akartam.
Aztán találkoztam az előtte volt exemmel. A névnapi sütimmel léptem ki a cukiból, mikor szemesétált velem. Az első gondolatom az volt, hogy nem tudom mi a sors célja azzal, hogy elém dobálja a volt pasijaimat. Talán az a cél, hogy feldolgoztam-e már azt, hogy elhagytak? A válasz: igen. Sem szívdobbanás, sem fájdalom, sem vágy nem lépett fel egyik esetben sem. A szokásos módon mosolyogtam, köszöntem, ő meg határozottan megállt. Megállt - gondoltam - ezek ilyenek, ezek megállnak beszélgetni. Megálltam. Elmondta, mi történt vele az utóbbi években, én is elmondtam. Kihagytam a betegségem. Nem tudom, hogy tudja-e, hogy beteg vagyok, én nem mondtam neki. Szerintem most egész jól nézek ki, nem látszik rajtam, pici a pocakom, kabát alatt nem látszik. Mosolyogva meséltem el neki, hogy milyen jó életem van.
Mert jó életem van. Szerelmem van, lakásom jó, munkám van, igazából minden kerek lenne, ha nem lennék beteg. Ki kell ebből jönnöm.
Érte, értünk, kettőnkért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése