Az utóbbi időben nem említettem a könyvem. Nem tudom miért. Talán nem akartam kérkedni vele.
De most muszáj :-)
Az a helyzet, hogy már a kiadónál van. Megszerkesztették, most jön a javítás és a promóció.
Nem könyvnek indult. Amikor elkezdtem írni, annyira sok gondolat volt a fejemben, hogy azt nem zúdíthattam mindig a barátokra. Nem tudták feldolgozni :-) és mindig erről a témáról beszéltem. Aztán találkoztam valakivel, aki megihletett. Így elkezdtem felfűzni a történeteket egy fonalra, és megszületett a döntés, ez bizony egy könyv lesz. Sokszor nagyon jó volt írni. Csak úgy folytak ki az ujjaimból a betűk, a fejemből a gondolatok. Az is előfordult, hogy nem arra kanyarodott a történet szála, amerre szerettem volna, hanem az események teljesen másfelé sodorták. Volt, hogy napokig azért nem írtam, mert haragudtam az egyik főkarakterre, hogy hogy tudott ilyet tenni! Pedig én írtam...
Aztán volt, amikor nehéz volt az írás. Nem jött az ihlet, nem gurult a történet, egyhelyben topogtam, és nem tudtam merre tovább. Valahogy mégis haladtam aztán, és újra megindult az írás.
A befejezés is nehéz volt. Lehetett volna még húzni, maradtak bennem gondolatok, de már azt éreztem, hogy nem tudom tovább fokozni, csak ismételném önmagam.
Nem adtam nevet a karaktereknek. Hiszen bárki lehet Fiú, Lány, Anya, Apa, Haver stb. Ha esetleg valaki magára ismer, az azt jelenti, hogy mással is megtörtént mindez, nem csak vele. A barátoktól és azok barátaitól hallott történetet kicsit kiszíneztem, vagy nem teljesen úgy írtam meg, ahogy volt, hanem úgy, ahogy beleillett a történetbe.
Szóval nem rólam szól. Hanem rólatok. Mindannyiunkról :-)
Részemről a legnehezebb az volt, hogy szavakkal kellett kifejeznem az érzéseimet. És mindezt úgy kellett leírnom, hogy aki elolvassa, ugyan azt érezze, amit én. Szerintem ez lehetetlen, de nagyon igyekeztem.
Még hátra van a szerkesztő hozzászólásainak a javítása (mind jogos, látszik, hogy nem vagyok író), aztán a tördelés, korrektúra, előszó, borító, nyomda. Sok munka áll még előttem.
Még mindig olyan hihetetlen az egész. Úgy gondolom, számomra akkor válik valósággá, mikor a kezemben tarthatom a könyvecskémet.
Ti is így várjátok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése