A csütörtöki rosszullét még pénteken is kitartott. Reggel elmentem az utolsó sugárkezelésre, majd mentem dolgozni. Örültem, hogy véget ért. Az egész hetes ingázás teljesen lefárasztott. Testileg és lelkileg is. Beszéltem az asszisztenssel. Azt mondta, hogy ha sikerült teljesen összehúzni az áttétet, és nem nyomja a vénát, akkor nem fog visszatérni a fájdalom. Biztos vagyok benne, hogy nem sikerült. Enyhült ugyan a nyomás, de nem múlott el teljesen, továbbra is szedek fájdalomcsillapítót. Igaz, nem olyan dorva, simán tudok aludni, és nappal is jobb, de sajnos nem tudom teljesen elhagyni a gyógyszert.
Hazavitt a kollégám. Vagyis a vasútra, otthagytam a kocsit. Miután hazaértem, írtam Neki, hogy találkozunk-e. A barátjával volt programja, nem is bántam. Átöltöztem, összekuporodtam a kanapén, s pihentem. Aludtam, kötöttem, tévéztem, mást nem csináltam.
Szombaton reggel jött. Úgy beszéltük meg, hogy 9-10 körül találkozunk. 8-kor írt, hogy hamarosan nálam van. Kapkodtam. Nagyon nehezen szedtem össze magam. Nem tudtam, hogyan fogok tudni majd jókedvű lenni, mikor fáj az élet. De ahogy megláttam, megörültem, átöleltem, és utána minden más lett.
Elmentünk a Jeli arborétumba. Nagyon sokat sétáltunk, gyönyörködtünk a növényekben. Hegyre fel nem nagyon tudok menni, "szerencsére" sok lépcső is volt, megálltam pihenni az öregasszonyok mögött. Így úgy tűnt, mintha miattuk nem tudnék tovább menni...
Reggel mentem a családhoz. Ebéd közben hányingerem lett, le kellett feküdnöm picit. Aludtam is, olyan 10-15 percet. Aztán folytattam az evést, akkor már rendben volt minden. Hazafelé elmentem Érte, s elmentünk hozzám. Sütiztünk, filmeztünk, pihentünk, beszélgettünk. Így telt az egész délután. Kellett a pihenés.
Még egy kemény hét áll előttem. Ma leszíváson voltam, pénteken vissza kell mennem. Szerdán meg kemo. Belefáradtam már az orvoshoz mászkálásba. Alig várom a jövő hetet, vagyis a szombat délutánt, mikor elutazunk.
És pihenni fogunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése