CT eredmény

 Boldogság van. Nem teljesen az, amire számítottam, de jó így is

Csúszik a kezelés - már megint

 És már megint csúszik a kezelésem. Újabb injekció, szerdán vérvétel, s majd meglátjuk a folytatást. CT eredmény hétfőn, tumormarker szerdán lesz. 

Várok, csak várok. Mindig várom a csodát, ami olyan nehezen jön el.

Ezt csak úgy itt hagyom

 Tegnap voltam pszichológusnál. Most nem éreztem olyan nagy áttörést, inkább csak megerősített abban, amit én is tudtam. De mégis így sokkal jobb. Jobb, hogy ő is azt mondja, hogy rendben van, hogy még mindig haragszom Rá. Kevés idő telt el, azt mondja. Igen. 4 hónap, de mintha tegnap lett volna. Jó, tegnapelőtt. Sőt, mintha meg sem történt volna, csak álmodtam. Álmodtam hogy velem van, hogy átölel, hogy megcsókol. Hogy álmában megsimítom, hozzábújok. A reggeli közös kávé az ágyban. Az esti beszélgetések. Tényleg olyan jó volt, hogy nem történhetett meg. Velem nem. Haragszom, még mindig.

Jól vagyok. Egyre jobban. A pszichológus szerint is kinyíltam. Edzek, futok, aerobic. Moziba járok, meg csavargom a barátnőkkel. Az Etelében véletlenül ugyan abba a próbafülkébe mentem be, amibe még Neki vittem egy számmal nagyobb nadrágot. Ott ült, alsónadrágban, keresztbe tett lábbal, mert szégyenlős. Láttam lelki szemeim előtt. De elhessegettem, hiszen ez sem történt meg. Nem történhetett meg. De nagyon jó napokat élek meg. Minden egyes napra van tervem, hogy minél kevesebb szabadidőm legyen, egyedül. Így könnyebb. Fáradtan, kimerülten ágyban rogyni, friss élményekkel, új emberi kapcsolatokkal. 

A CT eredményem még nincs kész. Hétfőre ígérték. Jó lenne, ha holnapra meglenne, hogy ne az orvos előtt szembesüljek vele, nem akarok megint a kórházban összeomlani. Majd meglátjuk. 

A suli holnap kezdődik, várom már nagyon. Csak a covidtól félek, de igyekszem védekezni, hátha nem kapom el. De amíg ilyen jól vagyok, és minden rendben velem, menni fogok. Élvezem. Lehet, hogy majd a vizsgaidőszakot nem annyira, de most még jó. 

Szóval összességében jól vagyok. Testileg teljesen, lelkileg is épülök. Idővel minden rendben lesz!

CT

 Ma volt a CT napja. Nagyon be voltam gyulladva. Nehezen aludtam el, sokáig hallgattam zenét, hogy megnyugodjak. Korán ébredtem, s korán érkeztem a vizsgálatra. Mivel csak 10 perccel előtte lehet bemenni, így kint várakoztam. 7.30-ra volt időpontom. Hűvös volt, így nem tudtam eldönteni, hogy a hideg vagy az ideg ráz. Sírtam. Az Angyalok küldtek energiát, valószínűleg ezt éreztem, mert megnyugodtam, mire be kellett mennem. Másfél liter kontrasztanyagot kellett meginnom 2 óra alatt. Szomjas voltam, de ennyire nem. Azért sikerült másfél óra alatt meginnom. Eddigre már rengeteget pisiltem, féltem, hogy ki is megy belőlem, de relmélem nem. Aztán behívtak. Melltartó levesz, majd pedig felfeküdtem az ágyra. A branül behelyezése persze nem ment simán. Közben kérdezte a kezelőorvos/ápoló/személyzet (nem tudom hogy hívják őket), hogy mi volt a baj. Mondtam, hogy vastagbél, májáttét. Bólogatott. Mondtam, hogy de most már ne legyen ám! Azt mondta persze, hogy nem lesz, úgy csináljuk. Vicces volt. A nevetéstől még jobban megnyugodtam. Vénát nem nagyon talált már rajtam, szó szerint azt mondta, hogy picsa vékonyak a vénáim. Nevettem, jófej volt. Végül sikerült:

A vizsgálat a szokásos módon zajlott. Beszívtam a levegőt, bent tartottam, lélegeztem. Majd végeztem. Sajnos csak 12-én lesz készen a lelet, aznap megyek kezelésre. Úgyhogy reggel rohanok a leletért, majd fel az onkológiára, s átbeszéljük a továbbiakat. Nagyon bízom benne, hogy nem lesz ott már semmi!

Mikor hazaértem, azonnal nekiálltam dolgozni. Közben benyomtam egy szendvicset, már nagyon éhes voltam, fél 11 volt. Munka közben jutott eszembe, hogy nem is feszül annyira az arcom, és be sem kentem. Mikor egy folyamattal végeztem, megnéztem az arcom a tükörben. A kemény, elhalt bőr, megrepedezett. Felpuhítottam krémmel, majd szemöldökcsipesszel szépen lehúztam, amit tudtam:

Így már könnyebben fel tud szívódni a krém. Nem is csípett, szépen beszívódott, így már teljesen jól érzem magam. És ha ez nem lenne elég, arra lettem figyelmes, hogy nem látszik annyira a fejbőröm. Megnéztem közelebbről, s kiderült, hogy elkezdett nőni a hajacskám 😀 Nem látszik annyira, inkább tényleg csak az, hogy nem látszik a fejbőröm. Az utolsó kezeléskor az allergiám miatt nem kaptam meg az egyik kemót, így már eltelt egy hónap, hogy abból a fajtából kaptam, ezért kezdett el nőni. Sajnos még kisütjük, mert nincs vége, de így is örülök. Mondjuk másféle kemót fogok kapni, szóval lehet, hogy megmaradnak a kis kezdemények. Majd meglátjuk. Hajrá, hajrá!

A Lány és a hinta

Csodálatos napra ébredt a Lány. Kirándulni mentek a barátokkal. Készülődött, végre egy kis kiruccanás. 

A szokásos módon történt minden. Összepakolt, felöltözött, víz, naptej, sapka. Már útközben emelkedett volt a hangulat! Beszélgettek, énekeltek, nevettek. A Lány is kevesebbet panaszkodott, már jobban van. Lelkilek. Fizikailag meg teljesen. A betegség csak a sapkában nyilvánul meg. Sétáltak a kastélykertben, nézték a vizet, és be nem állt a szájuk. Aztán egy játszótérhez érkeztek. Hinta! Ezer éve nem hintázott, max gyerekkorában. Beleült, s ellökte magát. Hagyta, hogy a játék ringassa. Élvezte. A gondolatok elkezdtek kihullani fejéből. Mikor már majdnem megállt, hajtotta magát. Magasra, fel! S ott, fent, ott maradt egy rossz érzés. A Lányt visszahúzta a gravitáció. Még egy lendület, fel, szem becsuk, gondolat kitesz. S ez így ment. Nem tartott sokáig, de a Lány feje üres lett. Semmi rossz nem maradt benne. Felszabadító érzés volt. 

Vidáman szedte össze magát. Még elmentek vacsorázni. Oda, ahol tavaly Vele volt. Az érzés nyomasztotta, de nagyon kevés olyan hely van, ahol nem voltak együtt. Így elviselte. A társaság kiemelte a negatív spirálból. Az étel finom volt. A séta utána kellemes. 

Mosolyogva csukba be maga mögött az ajtót, mikor hazaérkezett. Társa, a magány, már várt rá. Leült, s elsírta magát.

Nyuszicsörgő

 Azt mondják a barátaim, hogy nagyon szomorú a blogom. Így a rossz szériát megszakítva íme egy vidám bejegyzés.

Az egyik kolléganőm babát vár, s ő kért meg, hogy készítesek neki egy nyuszicsörgőt.

Ahogy készült:

fej:

5 láncszemből kört készítünk

1. sor: 6 rp

2. sor: mindegyikbe kettő (12 rp)

3. sor: minden másodikban kettő (18 rp)

4. sor: minden harmadikba kettő (24 rp)

5. sor: minden negyedikbe kettő (30 rp)

6. sor: minden ötödikbe kettő (36 rp)

7. sor: minden hatodikba kettő (42 rp)

8-13 sor: 42 rp

14. sor: 5 rp, 6-7. összehorgoljuk (36 rp)

15. sor: 4 rp, 5-6. összehorgoljuk (30 rp)

16. sor: 3 rp, 4-5. összehorgoljuk (24 rp)

17. sor: 2 rp, 3-4. összehorgoljuk (18 rp)

18. sor: 18 rp

Fülek:

5 láncszemből kört készítek

1. sor: 6 rp

2. sor: minden szembe kettő (12 rp)

3. sor: minden másodikba kettő (18 rp)

4-7 sor: 18 rp

8. sor: 4 rp, 5-6 összehorgoljuk (15 rp)

9. sor: 15 rp

10. sor: 3 rp, 4-5 szemet összehorgoljuk (12 rp)

11-15 sor: 12 rp

A fej tetejére, úgy hogy cuki legyen rávarrtam. A nyakára gallért horgoltam, és egy kis masnit is raktam a füle tövébe.

Biztonsági szemet a 12. sor magasságában, 10-12 pálca távolságra helyeztem el. A fejét vatelinnal tömtem ki, s gubacsörgőt raktam közé. Az a baj vele, hogy a gubacsörgő szerintem alapvetően csilingel, de most csak zörög az egyéb tömőanyag miatt. 

Egy fakarikára horgoltam alapot, s erre varrtam rá a nyuszifejet.

7. kemoterápia

 A nap a szokásos módon indult. Kedd volt, felkeltem, kávé, reggeli, öltözés, csomagolás befejezése. Kellemesen lehűlt a levegő. Elindultam. Annyira jólesett a séta, hogy nem álltam meg a buszmegállóban, hanem egyenesen kisétáltam a kórházba. 50 perc, de nagyon jó volt! 

Sorbanállás a betegfelvételen, gyorsan ment, megkaptam a szobám, az ágyszámot, ülök a széken, várok. Négyágyas szoba, már volt ott egy hölgy. Nagyon hisztis volt, hogy ő haza akar menni, hívta a férjét, hogy vigye haza, ő nem akar itt lenni, milyen rossz itt stb. Hát igen. Elég sokat vártam, aztán hívott az orvos. Vittem a kérdéslistám. Elkezdtem szépen sorban feltenni őket. Elérkeztünk a CT témához. Szeptember 2-re van időpontom. Én azt várom, hogy akkor már nem lesz áttét a májamban. Az orvos szerint viszont lesz, de összemegy. Nem ezt a választ vártam. Nagyon elkeseredtem. Aztán megkérdeztem, hogy mi lesz, ha a 12. kezelés után is ott lesz? Nem tudja, nem látja a jövőt, majd az orvosommal megbeszélem stb. És ami nagyon mellbevágott megint, hogy ők azért vannak itt, hogy meghosszabbítsák az életem. Mindannyian ezt mondják. Én viszont azért vagyok itt, hogy meggyógyuljak! Meg akarok gyógyulni, nem hosszabb életet akarok! Sírtam. Sokat, nem tudtam abbahagyni. Nem érzem magam betegnek. Egyáltalán nem. Semmit nem érzek, élem az életem, dolgozom, sportolok, találkozom barátokkal, kirándulok. Én meggyógyulok! Sőt, meggyógyultam! Nem fogadok el más opciót!

Elfoglaltam az ágyam, bekötötték az infúziót. Végig sírtam. A nővér aranyos volt, végig beszélt hozzám. Nem vett tudomást róla, hogy sírok. Csak tette a dolgát. Elsőre talált vénát. És már folyt is az anyag. Szépen sorban, ahogy szokott. Az egyiknél elmondta a nővér a mellékhatásokat, szokás szerint. Csak ültem az ágy szélén, s beszélgettünk. Éreztem, hogy ég a tenyerem. Az arcom. Fájt, feszített. Mondták a többiek is, hogy nagyon piros az arcom. Nem tudtam nagy levegőt venni, mert rögtön köhögnöm kellett. Elmentem pisilni. Nagyon fájt a tenyerem. Gondoltam megkérdezem, hogy ez így rendben van-e. Kimentem a nővérpulthoz, a főnővér azonnal lecsapta a telefont, ahogy rámnézett, kiáltott, hogy baj van. Azt hittem a telefonba kiált, nem értettem miért ugrálnak körülöttem. Velem volt a baj, allergia, sokk. Bekísértek az ágyamhoz, de még mindig nem értettem mi a baj. Azonnal kikötötték az infúziót, s kaptam injekcióban valamit, ami semlegesíti. Kb. fél óra múlva kezdett jobb lenni. Attól féltek, hogy anafilaxiás sokkot kapok. Szerencsére addig nem jutottunk, hogy elájuljak. Kérdezték, miért nem szóltam előbb. Miért? Mert tűrtem, mert gyógyulni akarok, és mindent elviselek, csak tűnjön el ez a fos a szervezetemből. Ezt a típusú kemót nem kaphatom többet, majd az orvos kitalál valami mást helyette.

Lett egy új barátom. Rengeteget beszélgettünk, óránkon keresztül fostuk a szót. Személyesen, s másnap telefonon is több mint egy órát beszéltünk. Nagyon jófej, tartani fogom vele a kapcsolatot. Picit idősebb, mint én, de ugyanilyen dilis.

Beszéltem a dietetikussal is. A feladatom, hogy megbarátkozzam a répával, meg kell ennem, meg a zöldséget is, barackot héj nélkül. Rostos gyümölcslevet felvizezve. Rántotthúst sütőben sütve. Na, meglátjuk, nehéz feladatok ezek. 

Beszéltem az onko pszichológussal, ő is adott házifeladatot. Ki kell találnom, hogyan tudok nyitni a világ felé. Már most mondom, hogy sehogy, jó nekem így, egyedül itthon. Itt senki sem bánt, nem hazudik. Rettenetesen magányos vagyok. De jobb így, mint azon agyalni, hogy hol van, mit csinál, kivel van. Jó nekem a magány, nem nyitok sehova. Idén biztos hogy nem. Fogalmam sincs mi lesz velem, nem tudom mit hoz a jövő és mikor. Mikor tudok újra teljes életet élni. Mikor tudok újra kinyílni, bátran elmenni bárhova, emberekkel beszélni. Egyelőre nincs szükségem senkire.

A saját pszichológusommal is találkoztam. Olyan jó lenne, ha minden úgy lenne, ahogy mondja! Kapaszkodom a szavakba, kapaszkodom a jövőbe, a lehetőségekbe. Kis lépésenként, ahogy kért, megindulok előre!