Csütörtökön (tehát tegnap) voltam leszíváson. Már nagyon feszült a hasam, főleg jobb oldalon (ott szokott). Nehéz levegőt venni ilyenkor, egyrészt nincs hely a tüdőmnek, másrészt még a bőröm is érzem, hogy húzódik, és nem enged tovább. 2750 ml folyadék jött le. Utána sokkal jobb, még ma is. De így is hatalmas a hasam, az onkológusom azt hitte, leszívás előtt vagyok. Sajnos kezd ez az út is elfogyni előttem.
Ma voltam kezelésen. Elkészült a CTm. Nem vártam semmit, csodáltam volna, ha jó lesz az eredmény, hiszen egyre rosszabbul vagyok. Nem is lett jó. Már ez a szer sem használ. Így ma sem kaptam már meg, mert nincs értelme, és többet nem is kapok ebből. Furcsa, megkönnyebbültem. Már elegem van a tűkből, infúziókból, és hogy menni kell, ott ülök, nézem, ahogy folyik be a cucc, és alig várom, hogy vége legyen. Semmi türelmem, és tényleg azt érzem, hogy én ezt már nem akarom. Szívem szerint hagynám már az egészet. Többet vesz ki belőlem, mint amennyit ad. Benyújtottunk egy újabb méltányossági kérelmet, egy új tablettára (szerencsére tabletta), ami annyira új, hogy lehet, hogy nem is lehet kapni az országban. Csak ezért mentem bele, az esélytelenek nyugalmával. És mert tabletta. A CT-sek ragaszkodnak ahhoz, hogy nem vastagbél áttéteim vannak, hanem nőgyógyászati. Ezért a következő leszíváskor (jövő hét péntek), küld a főorvos mintát a laborba. Az onkológusom szerint nagyon kicsi az esély arra, hogy ez nőgyógyászati lenne, de ha az, akkor teljesen más kezelés kell, és eddig vakvágányon voltunk. Nem tudom mit higgyek, mit gondoljak. Semmit. Egyelőre annyit érzek, hogy megszabadultam a tűktől, és engem már nem érdekel.
Szeretném, ha vége lenne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése