Nyaraltunk

 Csütörtökön indultunk. Szerdán dolgoztam, így munka után a szokásos kapkodás. Nem tudtam milyen időjárásra készüljek, mert esőt és meleget is mondott az előrejelzés. Jó nagy kupacot raktam az asztal közepére. Meg kellett szanáljam, mert mindent nem tudtam magammal vinni. Megbeszéltem Vele, hogy 2 bőröndöt viszünk fejenként. Abba kellett beleférnem. Este hagytam már az egészet a francba, meg úgyis vannak dolgok, amiket csak reggel tudok becsomagolni, így lefeküdtem aludni. 

Nem sokat pihentem, nagyon izgatott voltam. Féltem a hasmenéstől. Egész addig nem jött meg ez a mellékhatás, így reménykedtem. A kezeim szétrepedtek, a talpam fájt. Kesztyűztem. Mindegy. Reggel mindent becsomagoltam, különös tekintettel a gyógyszerekre. Telenyomtam magam hasfogóval. Jöttek értem. Indultunk.

Fogtuk egymás kezét útközben. Olyan jó érzés volt. Nem zavarta a kesztyűm (legalábbis nem mondta, és nem úgy tűnt), így is fogta a kezem.

Hamar leértünk, útközben nem volt semmi akadály. A szállás a parttól talán 50 méterre volt. Ahogy megérkeztünk, gyorsan le is szaladtunk a partra, megnéztük a tengert. Csodálatos volt. Legnagyobb fájdalma az volt, hogy látjuk a túlpartot. Gondoltuk, akkor ez is csak egy tó, körbe kellene tekerni :-)

Az első nap még nagyon jó idő volt, tudtak fürödni a fiúk. Szerettem volna belemenni én is a vízbe, de nem mertem. A talpaim nagyon csúnyák. Lehet segített volna a sós víz rajtuk, de nem mertem kipróbálni, mert mi van, ha nem. 

Szóval elmentünk boltba, utána bejártuk a környéket. Fogtuk egymás kezét. Jó volt. 

Az első éjszaka semmit nem aludtunk. Idegen hely, idegen zajok, és egy ember mellettem az ágyban. Furcsa és idegen volt minden. Fájtak a kezeim, lábaim. Valamennyit azért pihentünk.

Második nap csavarogtunk, jó idő volt. Ninre mentünk át, ott jártunk be több helyszínt. Nekem a Vörös öböl tetszett a legjobban, a szikláival.

Az időjárás még engedte, hogy fürödjön. Úszkált a tengerben, én meg néztem a hegyről. Nagyon élvezte. Én is.

A harmadik nap hidegre, és szakadó esőre ébedtünk. Aztán elállt. Így elindultunk. Egy közeli városba mentünk, végig a bazársoron, ettünk egy jó pizzát, vettünk búcsúfiát. A fürdéshez már hideg volt. Mikor visszaértünk a szállásra, elkezdett szakadni az eső. Főzőcskéztünk és megvacsoráztunk. 

Negyedik nap jöttünk haza. 9-kor indultunk. Nagyon fújt a szél, de legalább nem esett az eső. Viszont az a szél nagyon megviccelt minket, ugyanis ez a Bora szél volt, ami elég csúnya dolgokat tud okozni. Ezért lezárták a horvátok az autópályákat és a főútvonalat. Nem tudtuk merre menjünk, ahogy mások sem. Autókhoz rohangáltunk megkérdezni a sofőröket, milyen információjuk van. Végül egy srác beszélt a rendőrökkel, és kapott egy útvonalat, amerre ki tudtunk jönni a csapdából. Este fél8-kor értünk haza. Nagyon hosszú volt az út. 

És ami a legnehezebb volt, hogy megjött a hasmenés is. Nem tudom próbálta-e már valaki visszatartani a hasmenést. Nagyon kínlódtam. Többször megálltunk pisilni, de bokrok alatt, lehányt WC-be nem ment. Mondta Ő is, hogy nagyon elgyötört vagyok. Nem mondtam meg miért. Alig vártm, hogy hazaérjünk. 

Összességében jól éreztem magam. Nem tudtam felhőtlenül boldog lenni, végig fájtak a kezeim és talpaim. Szenvedtem na. Nem tudom mit vett észre belőle. Többször kérdezte, hogy nagyon fáj-e, mondtam hogy igen. Azt válaszolta, hogy nem látszik rajtam. Pedig nagyon rossz volt. Egyik reggel elsírtam magam. Nem látta. Nem tudtam megcsinálni Neki a reggelit, mert nem tudtam felnyitni a béna ujjaimmal a vákumfóliás szalámit, nem tudtam megfogni a kést, hogy felvágjam a zsemlét. Nem tudtam kinyitni az ásványvizet, hogy kávét főzzek. Borzasztó volt. Ezek olyan apró alapdolgok, amit nem is gondolna senki, hogy mekkora kihívás. De nagyon jó volt Vele. Sokat voltunk együtt. És végig fogta a kezem.

Fogta a kezem.

Végig!