Para

 Sokszor írtam már, hogy félek. Az eddigi félelem semmi nem volt ahhoz képest, amit most érzek. Szétbőgtem maga.

Ami történt: 

Kaptam időpontot Bécsbe egy onkológushoz konzultációra. Pár hete már folyik a beszélgetés az asszisztens és közöttünk. Szeptember 12. 15.00 óra. Lefordítottam, amit eddig kértek, minden anyagom náluk van már. Most kérték a zárójelentésem is angolul. Ma begépeltem. Ennyi elég is volt, teljesen kiborultam. Holnap fordítom le, ma már nem vagyok képes rá. Aztán elküldöm.

És nem marad más, mint várni, hogy mehessünk. Dédelgetem a fájdalmat, a félelmet magamban. Folyton ott van, nem tudom elengedni. 

Pontosan nem tudom megmondani mitől félek. Jó lenne, ha mondana valami biztatót, ha lenne valami megoldás a problémámra náluk. Legrosszabb esetben azt mondja, hogy ők sem tudnak többet tenni értem, ez van.

Utána olvastam hogyan kell meghalni a betegségemben. Ami jó hír, hogy aluszékonysággal jár, szóval remélem szépen elalszom. Egyedül természetesen. Aztán ha nem ér majd el senki, a Fiúnál van a kulcs. Hát, sajnálom, ha úgy találnak majd rám. Lehet inkább kórházban kellene csinálnom. Akkor előbb rámtalálnak. Nem tudom miért félek. Már többször éreztem azt, hogy elfogadtam, de valahogy mégsem megy még. 

Na mindegy, majd meglátjuk mit hoz a jövő...