2024. december 9., hétfő

Születésnap

 Ez a születésnap más volt, mint a többi. Először is azért, mert nem gondoltam, hogy életben leszek. Szóval ez már bónusz. Ahogy szokták mondani, minden nap ajándék. :-)

Nem szoktuk megtartani családon belül a szülinapokat. Az enyémet leginkább azért sem, mert Ferenc napozunk ilyenkor, két Ferencünk is van. De idén nem akart elmenni mellette a család. Annyit kértem, hogy ne Ferenc napon köszöntsenek fel, mert a család másik fele nem fogja érteni, vagy kellemetlenül érzik magunkat azért, mert nem készültek. Így egy héttel előtte (?) váratlanul köszöntöttek fel. Volt tortám is, citromos. Vajkrémes volt és iszonyú édes, de az enyém volt.

A tényleges nap szombatra esett. Rengeteg ajándékot kaptam tőle. Cipőt, parfünöt, apróságokat. És mikulást is, mert hogy az is volt. Én meg csak egy árva csokimikulással készültem, azzal is csak azért, mert visszaléptem érte, mert karamellás. Még jó, hogy visszaléptem, égtem volna.... De ez a gyerekek ünnepe szerintem, simán el tudok mellette menni. El is szoktam.

Ebédelni a Beatbe mentünk, nagyon finoman készítik a lazacot, mást nem tudok sajnos náluk enni. És nagyon finom szörpjeik vannak, még a zölddiós is ízlett. Sajnos az édesburgonyát hasábként szolgálták fel, amit nem eheztek meg, így cseréltünk köretet. Burgonyagombóccal ettem a gyömbéres lazac steak-et, de nagyon finom volt. Ő nem szereti az édesburgonyát, de lelkesen ette. Annyira rendes. Aztán megnéztük Siófokon a kari vásárt. A tavalyi gyenge volt, az idei még gyengébb. De lófráltunk kicsit, sétáltunk, plázáztunk, eltelt az este. Akarom mondani a délután, de már sötét volt :-)

Este fájdalomcsillapítót szívtunk, és minden jó lett/volt. Ez egy szép nap volt. Szülinap :-)

Vasárnap Ferenc napoztunk. Aztán mentem hozzá. Sokat beszélgettünk, órákig feküdtünk egymás karjaiban. De mennem kellett. 

Elkezdődött a hét. Még két őrült hét van hátra karácsonyig. Ez a hét nagyon zsúfolt, minden nap intéznem kell valamit, mennem kell valahova, korán kelek stb. Na de mindegy.

A CT még mindig nincs kész, az orvosom megint utána kérdez, mert már 2 hete készült a felvétel. Nem tudom miben bízzak. Víz továbbra sincs a hasüregben, a cisztám akkora, mint volt. Ez egy jó hír. Viszont a szolid képletek nem lettek kisebbek. Sőt, az egyik kimondottan nagyobb. Szóval aggódom.

Mellékhatások: A hajam hullik. Talán még nem feltűnő, de sajnos hullik. Az orrnyálkahártyám szárad. Sokszor vérzik. A szájnyálkahártyám is szárad, homeopátiás fogkrémet tudok csak használni, az nem csíp. A bőröm az egész testemen száraz. Szőrtelenítenem nem nagyon kell, csak itt ott van egy-egy kósza szál. Érdekes, hogy a bajszom viszont nő :-)

Szóval, várok. Hogy mire? Nem tudom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése